Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1923

- 2 Tanár volt utcán: szép szót szórogatoa A jó diákot meg is simogatta.

Tanár volt, ha a kis diákszobák Asztala mellett mondott adomát.

Szivét nagy képűn sohse dugdosta, Vaskalap nélkül nőtt toronymagosra, Áhitat leste egész éleién . . .

Ily igaz tanárt énekelek én !

Polgárt éneklek, józanul okost,

Ki nem született cifra cicomára.

Nem forgatott fenekedőn fokost S nem nőtt kurjantó torokká a szája. Megitta a bort vízzel szelídítve,

Jó emberek közt elkoccintgatott,

De nem duzzadt fel akóvá az icce S nem várta meg a felkelő napot. Rendben tartotta boldog házanépét, Tudta: magában s másban mi az érték? Az élre sohase tülekedett S oda emelte az a szeretet,

Amely szívében szelíden virágzott,

Mellyel átölelt minden jó barátot, Gyűlölet nem ült szeme szögletén , . .

Ily igaz polgárt énekelek én !

Munkást éneklek, el nem fáradót, Reggeltől estig serény talpon állót,

Akinek boldog ünnepnapja volt,

Ha homloka a verítéktől lángolt.

Túzok-tunyaság nem ült a szívére,

Álmát szeméről korán tépte le;

Csak a munkától forrt lázig a vére S áldott kenyér volt az ö kenyere,

Amit szerszámot hajtó agya szerzett,

Mit ember jobban alig érdemelt meg.

S nem rakott élre jó forintokat —

Isten nevében dolgozott sokat,

Egy henye nap se ásított utána,

Munkás életéből dúlt a sír porába, — Csak dolog égett tíz újjá hegyén . . .

Ily igaz munkást énekelek én /