Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1918
Il-ba pedig 85 nyilvános és 22 magántanulót vettünk fel, mindkettőt párhuzamossá kellett tennünk. A vidéki tanulók közül Békésszentandrásról 28 járt be, a többi pedig 59 családnál nyert elhelyezést. A tanév elején tartott vizsgálatok közül szept. hó 2-án és 3-án a javitók, szept. hó 9-től 13-áig pedig a külömbözeti és magánvizsgálatok folytak le. Szeptember hó 7-én tartottuk a tanévnyitó istentiszteletet, 9-én pedig a tanítást kezdtük meg, melyet a spanyol nátha miatt hosszabb megszakítással ugyan, de fennakadás nélkül folytathattunk a tanév zártáig, azonban öt Ízben kellett a tantárgy- felosztást és órarendet újra készítenünk. Tanárikar. Alakulás. Értekezletek. I. Tanári karunk még e tanév elején sem volt teljes számmal együtt. Még mindig katonai szolgálatot teljesített Lang János és Oláh Miklós, akik közül az első november elején, a második csak januárban kezdhette meg a tanítást. A hirdetett rendes tanári állások közül a magyarlatinra Jurás Lajost, a görög-latinra Reuuczky Vilmost, a rajztanárira Nagy Lázárt választotta meg illetve javasolta kinevezésre a kultuszminiszternek a kormányzótestület. Minthogy a magyarnémet szakos helyettes tanári állásra megválasztott Holch Lajos tanárjelölt az állást nem foglalta el, helyette Gerhauser Albert, szakvizsgás tanárjelöltet alkalmazta saját kérelmére óraadói minőségben a felügyelőbizottság. — Ö május 10-ig tanított, amidőn a román katonai parancsnokság beidézése folytán távozott s erre további megbízatása részint lemondása, részint a bizottság határozata folytán megszűnt. — Helyettesítését megkönnyítette dr. Ponyiczky Zoltán volt növendékünknek, az aszódi Petöfi-gimná- zium körünkben időző tanárának önkéntes vállalkozása, aki a díjtalan tanítással tanítványt háláját óhajtotta leróni iskolánk iránt. — Nagy Lázár rajztanár október elején állásáról lemondván, helyét Jankó Márta, oki. polgári isk. rajztanárnő foglalta el h. tanárnői minőségben. Újabb egy évre nyertek alkalmazást Sass Ferenc h. tanár és Mocskonyi Ilona, oki. tanítónő, a bejáró leánynövendékek felügyelőnője. A ref. növendékek hitoktatását Paulik Béla, a helybeli uj ref. egyház első lelkésze, intézetünk volt növendéke végezte, akinek beiktatása alkalmával intézetünkben a tisztelgő küldöttségek sorában tanárkarunk is üdvözölte dr. Balthazár Dezső, tiszántúli kerületi püspököt. A róm. kath. növendékeket Fetzer József plébánoson kívül Betuker Tivadar, majd ennek távozása után Herbály István helybeli segédlelkészek oktatták. Az uj tanerők teendőiket lelkiismeretes buzgalommal és megfelelő eredménnyel végezték. 4