Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1915

I.

iskolánk és a háború.

A világháborúnak második éve is lepereg immár.

Testet őrlő küzdelmeiből s lelket emésztő aggodalmaiból, felemelő fényéből és porig sújtó árnyából iskolánk is kivette a részét.

Attól a bánattól azonban, hogy tanáraink vagy e két év alatt végzett tanulóink valamelyikének hősi halála miatt kelljen hullatnunk égető könnyeinket, eddig megóvott a jóságos Eg.

Mély hálára serken szivünk! De millió meg millió testvéreink veszte —, a háborúnak eddig nem tapasztalt borzalmai — s a fékevesztett szenvedélyeknek példátlan őrjöngése miatt sajgó lelkünk a végső győzelembe vetett rendíthetlen hitünk mellett is a mindnyájunk kebelében élő béke után eped szüntelen. Es 1 Iozzád, a háború és béke hatalmas Urához fordul, mert Te meghallgatod a millióknak egedet ostromló panaszát. Hiszen Benned bíztunk eleitől fogva, mert Te hozhatod vissza rajongva szeretett hazánk elborult egére a sóvárgva-sóvárgott békének minden áldását I

Hozzád száll tehát, mennyei Atyánk, e fohászunk is; óh hallgasd meg:

„Áliitat emeli lelkünket az égig,

Szemeink sováran a menny holtját nézik,

Oda hatolunk fel trónod közelébe,

Mennyei jó Atyánk, vigaszt, áldást kérve.

Te tudod legjobban, szivünk miért reszket, Hiszen Te adtad ránk a nehéz keresztet.

Te tudod, mért nedves két szemünk pillája,