Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1906
helyiséggel felszereltetett. Az újabb kor mértéke szerint azonban a százados épület is elégtelenné válván, 1905-ben az államtól jóváhagyott tervek alapján megkezdődött az uj gimnázium emelése, mely 1906. szep- temberberében nagyjából befejezést nyert, úgy hogy tanulóságunknak 1906. október 2-kán, az intézet első megnyitásának évfordulóján átadhattuk. Gondok és nehézségek legyőzése után a díszes iskolai uj épület ma fölavattattván, remélhetőleg évtizedeken át lesz a főgimnáziumnak ékes, kényelmes, derűs és célszerű székháza. Ennek biztató reménye örömmel tölti el ma sziveinket. De az öröm mámora sem némithatja el kérő szózatunkat, mellyel most pártfogóinkhoz és az iskola sorsa iránt őszintén érdeklődő tanügyi barátainkhoz fordulok. Alázattal kérem fogadják be sziveik szeretetébe innen túl is ezen mi protestáns középiskolánkat, mely úgyis nemcsak az államnak, nemcsak e vidéknek, de főleg a gyermekeik sorsán szeretettel csüggő családoknak szövetsége és segítő társa a nevelés munkájában. Gondoljanak szeretettel és bizalommal ez intézetre annak tanulóságára, tanáraira, tudjanak együtt örvendeni annak jövőben remélhető minden élő- haladásán és áldásos munkáján. Az öröm ünnep zaja se némithatja el azon örökre kötelező fogadásunkat, hogy a fenntartó testület közbizalmából megválasztott tanári testület, nem tekintendi magát hivatalnoknak, díjért dolgozó munkásnak és napszámosnak, de tisztviselőnek, ki egyéni hivatásával járó munkáját a lelkesedés és dicsőség vágy folyton fokozódó erejével űzi és gyakorolja úgy, hogy abból az ifjúság jellemalakulása származik. Végre az ünnep örömzaja se akadályozhat meg abban, hogy = 39 =