Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905

keltheti bennünk. Mert Arnold a beszámíthatatlan ember benyomását teszi. Szülei előtt bujkál, atyja előtt nem mer megszólalni, éjjel-nappal ott ül a kocsmai sarokasztal mellett, hogy imádottját, a kocsmáros leányát (Bausch Liese) bámulja, a törzsvendégek gúnyos megjegyzéseit hallgatva, míg ezek összeszólalkoznak vele és kiteszik az utczára. Teljesen hidegen hagy: gyenge ember, ki gyengesége miatt pusztul el. Különös az apa viselkedése: vádolja magát, hogy fia halálát okozta, de nem érez megbánást („Rene, Rene kenne ich nicht!“). E két személy a cselekvény hordozója, a többiek: Arnold anyja, nővére (Michaline), Lachmann (Kramer egykori tanítványa), Bausch Liese stb. nincsenek befolyással a cselekvény menetére.

„A szegény Henrik“ (1903) a német középkor egy megindító mondájához vezet, mely az udvari epika egy kiváló képviselőjének, Hartmann v. Aue közkedvelt feldolgozásának köszöni népszerűségét. Hartmann következőképen adja elő a mondát: Heinrich v. Aue a világ szolgálatában megfeledkezik istenről; ez súlyos nyavalyával (Miselsucht) bünteti, mire embertársai undorral íordúlnak el tőle. Korának leghíresebb orvosai tudtára adják, hogy betegségét csak egy önfeláldozó szűznek szíve vére gyógyíthatja meg. Henrik reményvesztetten eladja birtokait, visszavonul egyetlen megtartott majorjára, hol a majoros és családja nagy szeretettel ápolják urukat. A majorosnak tizenkétéves leánya megtudja, hogy mi gyógyíthatja meg szeretett urát s elszánja magát az áldozatra. A lovag hosszas vonakodás és habozás után végül elindul a leánynyal Salernó hírneves orvosához. Ez már le akarja szúrni, mikor a lovag közbelép és nem engedi, hogy meghaljon. Jutalmul nemes magatartásáért isten meggyógyítja Henriket, ki nőül veszi a leányt,