Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905

40

más helyen valóban népies hang csendül meg; a három pohár simbolismusa sem oly értelmetlen, mint Bulthaupt mondja: a mester hajthatatlan vágyát jelképezik, ismeri a veszélyt (mert Wittichen megmondja, hogy a harmadik pohárral halálát issza), mégis szembeszáll vele, csakhogy a tündért még egyszer megláthassa. Wittichen boszorkány hírében áll ugyan, alapjában véve azonban jólelkü asszony: földi eredetének bizonyságául a dialektust beszéli (naturalistikus vonás). A kecskelábu Wald- schrat bohóságai tetszetősek; Nickelmann brekegése komikus. A képet méltókép kiegészíti a többi tündér, a dolgos törpehad. Magda az önfeláldozó, szerető hitves, a többi személy kissé elvont (pap, tanító stb.) „Az el- sülyedt harang“ minden ízében romantikus termék. A színpadon is óriási sikert aratott és teljesen kárpótolta a költőt a „Flórian Geyer“ bukásáért. Népszerűségének tanúbizonysága az a hatvan kiadás, a melyet eddig elért.

Hauptmann utolsó nagyobbszabásu alkotása a Henschel fuvaros (1898). A hanyatlás már itt érezhető. Újat nem nyújt. Ugyanaz a tárgy, a mit novella alakjában már egyszer feldolgozott (Thiel). Henschel fuvaros a főhőse, ki haldokló feleségének megfogadja, hogy nem nősül újból. A fuvaros azonban (hosszas habozás után) mégis csak elveszi szorgalmas, de zajos múltú, hazug és terveit ügyesen titkolni tudó cselédjét (Hanne). A házasság feldúlja a családi boldogságot és a fuvaros az elkeseredés egy pillanatában öngyilkosságot követ el.

Ismét benne vagyunk a naturalismus légkörében. Az első drámákban a szereplők a harmadik rend képviselői, a „Takácsoknál“ figyelembe veendő a történeti köntösben fellépő sociális gondolat, mely a cselekvény mozgatója, a mit a „Henschel fuvaros“ teljesen nélkü-