Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905
36 Der Dienst der Täler Lockt mich nicht mehr, ihr Frieden sänftigt nicht Wie sonst, mein dräugend Blut. Was in mir ist, Seit ich dort oben stand, will bergwärts steigen, Jm Klaren überm Nebelmeere wandeln Und Werke wirken aus der Kraft der Flöhen! Magasratörő lelke nagy tervekkel foglalkozik, de érzi, hogy nincs hozzá ereje. Rautendelein is nyugtalan. Soha nem látott eddig halandót, a harangöntő szavai egészen megigézték. Meg akar ismerkedni az emberekkel — elindul a mester keresésére. Ráakad, meggyógyítja, megifjítja; ez felesége kimondhatatlan örömére újra a remélő, a törekvő, a teremtő mester. De Rautendelein megmérgezte szívét-lelkét: elhagyva feleségét, gyermekét, fenn a hegyek közt él a tündérrel és egy elhagyatott üveghutában dolgozik törpék se- gédkezése mellett élte müvén — az új harangon. Itt akad rá a falu papja, ki visszaszólítja kötelességéhez, emlékezteti a régi harang — a lelkiismeret szavára: Si klingt euch wieder, Meister! Denkt an mich! De Henrik nem hajlik a szavára; az extasisig fokozódó ifjúi lelkesedéssel beszél új tervéről, a készülőiéiben levő harangról, melynek hangja nemcsak a völgyben lesz hallható, hanem a hegyek között is. Und nun erklingt mein Wunderglockenspiel ln süszen, brünstig süszen Lockelauten, Dass jede Brust erschluchzt vor weher Lust: Es singt ein Lied, verloren und vergessen, Ein Heimatlied, ein Kinderliebeslied, Aus Märchenbrunnentiefen aufgeschöpft, Gekannt von jedem, dennoch unerhört. Und wie es anhebt, heimlich, zehrend-bang, Bald Nachtigallenschmerz, bald Taubenlachen — Da bricht das Eis in jeder Menschenbrust,
