Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905

a kritika ez állítása jogosult. Idegenszerii a befejezés: ott vagyunk Hilse szegényes lakásán; az öreg szorgalmasan dolgozik, vele átellenben világtalan, ősz neje; az utczán véres tusát vív a katonaság a zendülókkel: a sortüz eldördül, Hilse melléhez kap és holtan hanyatlik szövőszékére : kinn felcsendül a takácsdal. A milyen hatásos, olyan indokolatlan e befejező jelenet. Hilse halála sok vitatkozásra és találgatásra adott alkalmat. Miért hal meg ép az az ember, a ki ellenzi a zendülést, a kinek csak passiv szerepe van?! Ez azt bizonyítja, hogy nincs igazság a világ igazgatásában, példázhatja a véres felkelés hiábavalóságát es igaztalanságat is, szolgálhat a tőke uralmának ez artatlan áldozat iránti rokonszenv felkeltésére is. Nem tudható, mit akart vele a költő.

Az első dráma ez, mely az alsóbb néprétegek küzdelmét tárgyalja. Hauptmann nehéz feladatot oldott meg fényes sikerrel, mikor bemutatja az éhséget borzalmas következményeivel: az éhező takácsok, a tömeg megjelentetése és beszéde a megszólalásig hü (Barthels szerint: „nevetségesen hü“) szinte leolvassuk arczaikról a kiállott nyomort. Küzdelmük kimenetele azonban reménytelen : helyzetük ezután sem javul. A felvonásvégi jelenetek hatása óriási, a színezés pompás. A nagy sikert mindenesetre előmozdította a sociális gondolat, holott Hauptmanntól távol állott a tendenczia. Azóta a „ l akácsok“ közkincscsé lettek ; ez az első német darab, amit 1870 után Párisban előadnak.

„Krampton kolIegá“-va\ a vígjáték terére lépünk. Tulajdonképen csak annyiban vígjáték, amennyiben általános megelégedéssel végződik. Inkább naturalistikusjel- lem rajznak nevezhető. Eőhőse Krampton festő, a művészeti akadémia iszákos tanára. Már-már a teljes züllés veszedelme fenyegeti, mikor egyik tanítványa, Strähler; elhatározza megmentését. Strähler szereti Krampton leá-