Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905

— 14 —

terjednek s hangulatot keltenek. A személyreírások gyakran útmutatásul szolgálnak a színésznek is pl. Auguste jellemzése a „Békelinnep“-ben, vagy Hedvigé (Az anyák L felv.) Élő állatok is szerepelnek. Híres a „Magányos emberek“ darazsa, a szabadon bocsátott galambok röpködése (Vor Sonnenaufgang); másutt a madarak éneke hallik a gesztenyefa ágai között (Az anyák), „Pippá“-ban kecskét látunk.

De mindez külsőségekre vonatkozik. A naturalis- mus tartalmi oldalának legjellemzőbb sajátságait a következőkben foglalhatjuk össze: követői szakítanak az irodalmi hagyományokkal, ha azok az új eszmékkel és elvekkel ellentétbe jutnának. Irányelvük a drámában: nem kell annak befejezett egésznek lenni, lehet az az élet tetszésszerint kiragadott része. Hogy mennyire hibás ez elmélet, mutatja Ibsen: Nórája, melynek szerzője indíttatva érezte magát a színmű utólagos befejezésére. E befejezetlenséget érezzük Ibsen, Hauptmann (Takácsok, Krampton, Hodbunda stb.) Sudermann, Björnson és társainak csaknem minden darabjánál. Az olvasóközönség talány előtt áll, melynek megoldását nem kísérli meg a költő, hanem a hallgatóra bízza. A közönség nem talányok megoldására való; ha a költő maga nem oldja meg, ez mindig annak a jele, hogy alkotó ereje fogytán van.

Nagy szerepet játszik költészetükben a „hőmmé machinal.“ E sajátságos fogalmat tulajdonképen Zola honosította meg — a belga Maeterlinck csak átvette. Alatta azt az embert értik, a kit a milieu, a környezet, a homályos, talányszerű sors ide-oda hány, mint akaratnélküli, tehetetlen bábot. E szerencsétlen, agyonkínzott és agyongyötört, elvont és lénytelen árnyemberiség állítólag Shakespeare melancholiájának köszöni létezését; ennek felfogása az emberiség szánalomraméltóságáról és