Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905

.. 12 mikor a színpadról már rég eltűnt a káposztás fazék, Hiányzik azonfelül — a mint azt Bulthaupt sze'lemes, bár kissé egyoldalú fejtegetései folyamán megjegyzi — a szoba negyedik fala is, mely természetesen elzárná a menedékhely misteriumait a néző tekintete elől. Pedig a túlzók megkövetelik még azt is, hogy a cselekvény- nek csak szobában szabad lejátszódnia, a festett táj, ég stb. puszta ámítás. Az idézett példákból láthatjuk, hogy a naturalismusnak is vannak határai — egyébként minden eszközt felhasznál a való utánzására. Frey Dóra (Hirschfeld: Az anyák) szemünk láttára vizsgálja az olcsó pénzen vett ludat; a „Hódbunda“ hősnője ott áll előttünk, a mint a lopott őzet lenyúzza, felaprítja, kezét mossa, mindennapi teendőjét végzi, így Henschelné, Bernd Rózsi stb. A monologot — mint természetellenest — elhagyja a naturalista; ugyan ki közli gondolatait — hangosan? El vele! A magára maradt hős lelki küzdelmét más módon illusztrálja. Gondoljunk a „Takarodó“ rendez-vous jelenetére. A tiszt magára maradt — várja kedvesét — egyszerre felhangzanak a takarodó nyugalomra intő, édes-bús hangjai; izgatottan felkel, czigarettára gyújt, fel s alá járkál, kabátot cserél, fésűhöz nyúl, rendbe hozza a haját, majd ledől a pamlagra s nyugtalanul tekint a czigarettafiisi gyűrűire — ekkor belép kedvese. Mindez szó nélkül történik, csak mozdulatokban, taglejtések, sóhajok, interjekcziók alakjában nyilatkozik a hős lelkiállapota. Ez a „monologue Interieur.“ Még tovább mennek! A színpad néha perczekig teljesen üres, így a „Napkelte előtt“ utolsó jelenetében. A „Kramer Mihály“ kocsmai jelenetének érdemleges része a — mellekszobában játszódik le. A felvonásokra való felosztás hiányossága, a jelenetek teljes elmaradása magától értetődő. Néha „személyek“ helyett „cselekvő emberek“ beszélnek. Tagadhatatlan, hogy a színpadi