Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1904

— 7

6. Tagot 6 hullát találsz, el-szerte heveröt,

Megölt lovaknak torlaszát és férfias erőt;

A jtf öreg választ egy árva paripát,

A legkülönbet; kardot— oly finom a penge rajt’ Prédául, a harc mit javára hajt.

Fúvó ménjén a hős feszitgeti inát, Mtgsarkanytyuzza s a völgynek száll mint madár A hegy aljához. Addig tart a végtelen halár.

7. Miveit mezön vitt át az at,

Juhok legeltek itt, virágos volt a rét,

Patakban vizerecske fiit,

Pálmák közt sok házacska szanaszét.

A napsütötte úr dolog után oda.

Pár oly szegény, (nincs gazdaga)

Ha étien és fáradtan látja otthona,

Másnak terítve kis, de szives asztala.

8. Forrón süt le a nap, tikkaszt s lever.

Egy pásztornő kenyeret ad Hüonnak s friss tejet. A jó nép bámult s egybé’ szepegelt,

A vértezett hőst nézte, ki a fűn hever.

De pillantása, hangja bizalomra lel,

Hajával játszadozni kezd a sok gyerek.

S mig fürtiben babrál a kis nép dévaj ujja,

A hős maga is gyermekké lesz újra.

9. Örömmel rakna viskót itt e tájra,

De kábaság ! A nap már alkonyult.

Más az ö sorsa. Búcsúzik. A lelke oly borult.

A jó népnek nem késik a baráti hála;

Marokkal szór le aranyat.

Asszony ölébe hull. Nem tudták a bohók,

Mi az: vendéget pénzen egyik sem fogad,

S kelletlen visszavették igy a jó adakozók-