Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1902

— 91 tot tett tanulók száma fokozódik az év vége felé, mert beállíta­nak magántanulóink, bár ez évben a betegség miatt meg nem vizsgálhatók elmaradása a szokottnál nagyobb volt. Az is szembe­tűnő, hogy az év végén adott osztályozás eredménye kielégítőbb, mint az első és második időszakról szóló. Azonban ez is megleli magyarázatát abban, hogy hosszabb időn át teljesebb a tanárok és tanulók között a kölcsönös megértés, sőt a gyöngébbek is tő­lük telhető erőt fejtenek ki az év zárta előtt, csakhogy évet ne veszítsenek. Tanulóságunk vallás-erkölcsi nevelését nemcsak a tanítás eszmekörével, hanem a vallásos cselekmények buzgó gyakorlásá­val is elősegítette ez évben is a főgymnasium. Az ifjúság feleke­zeti elágazás szerint részt vett az istentiszteletben. A protestáns tanulóságot a tanárkar deczemher 8-kán és junius 12-én kellő előkészület után felvezette az úrvacsorához. Megünnepeltük a 100 éves iskola hálaadó istentiszteletét s mindenkor gondot fordítot­tunk arra, hogy tanításunkat s intézkedéseinket vallásos szellem és erkölcsi czéltudatossííg hassa át. Ebben az irányban szívesen szolgáltak a más felekezetű vallástanárok didaktikai s paedagogi- kai érdekeit annak tudatában, hogy a vallásosság az emberneve­lés lényeges fényezője. Felekezeti súrlódásnak ifjúságunk között nincsen nyoma. Iskolában és iskolán kívül irányítani törekedett a főgymna­sium ez évben |s az ifjúság társadalmi művelődését. Ebből az érdekből felkaroltuk és támogattuk az ifjúság egyéni képződését, Ízlését, tisztességérzetét, önérzetes föllépését előmozdító vállala­tokat. Ezért állott fenn és tartott nyilvános szavallati és művészi előadásokat a Vajda-Önképző; ezért szorgalmaztuk az ifjúsági daloskor alakulását és föllépéseit; ezért engedtük meg kellő kor­látok közt a táncztanulást s a tánczestélyeken való részvétet, a színház látogatását és a majálist, mely nálunk a vidéki népünnep jellegét ölti már csaknem magára s ezért korlátozása az iskola érdekében kívánatos. A hazafias jó szellem ápolását és fejlesztését nemcsak a magyar nyelv és irodalom s megfelelő olvasmányok állal szol­gálta a főgymnasium, de azzal is, hogy bele olvadjunk az orszá-, gos ünnepekbe s azokban szerepeltettük a nagyobb tanulóságot. Így megünnepeltük nyilvánosan márczius 15-két, április 11-kétsév zártán megtartottuk a Rákőczi-ünncpet, melynek tiszta jövedel­méből 30 koronát küldtünk a kassai Rákóczi-emlékre. bevontuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom