Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1895
— 80 tanártársunk rendezése mellett a kedves Anna-ligetben. Ez is egyike volt ezen kedélyes fesztelen népünnepélyeinknek, melyben helyi és vidéki közönségünk hálára kötelező módon mutatta ki tanulóságunk s fő- gymnasiumunk iránt komoly és áldozatkész érdeklődését. A közönség, mulattatására czélzó tornamutatványok előleges kis képét mutatták az országos középiskolai tanulók tornaversenyének, melyre főgym- násiumunkból három tanár vezetése mellett 50 testedzett ifjú utazott fel (május 31), hogy onnan is kitüntető jutalmakkal ékesitve tél jenek vissza az ez évben sokszorosan megzavart tanulmányokhoz. A tanévet aztán junius 10-kétől 18-káig lefolyó részletes osztályvizsgálatokkal s végre a közönség és szülők érdekében fentar- tott közvizsgálattal zártuk be junius 19-én, hogy a tanulóság leg- m^yobb tömegének a családi körbe térése után annál több nyugalommal végezhessük az érettségi és képesítő vizsgálatokat. Mielőtt azonban tanulóságunk haza tért volna, az országos kiállítás igazgatóságának kegyes intézkedéséből még 46 tanulónk látogatta meg az ezredéves kiállítást leginkább olyanok, kik koruknál s képzettségüknél s az utólag korlátolt létszámnál fogva az országos tornaünnepélyben részt nem vehettek. Ezeket Oláh Miklós tornatanár vezette és gondozta. Hogy pedig a tanévnek ne csak előnyeiről, de árnyoldalaitól is említést tegyek, feljegyzem hogy e tanévben is nemcsak minden hónap végén vagy elején tartott tanárkarunk értekezleteket, melyeken nehezebben elbírálható fegyelmi esetekre vonatkozólag közös megállapodás alapján intézkedett; de kénytelen volt már a tanév elején más intézetekből hozzánk átlépő három nagyobb tanulót tiltott korcsmázás miatt csendesen eltávolítani s több makacsul hanyag s hivatlan tanulónak az önkénytes kilépést ajánlani. Nem lehet azt se elhallgatnom, hogy kivált a népes alsó osztályok különböző vezetéshez szokott s nem ritkán nagyon hiányosan előkészített tanulóival a rendhez, tisztességhez, munkához, felelősséghez, kötelességhüséghez való folytonos szoktatás és szükséges fegyelmezés naponta csaknem több időt vett igénybe, mint a tanítás. Nem egyszer fárasztóan nehezedett leikeinkre az a kinos gondolat, hogy tanításunk kevés sikerrel biztat ott, hol a fejletlen szellem öntu. datlansága megszokásaiban, érzéki irányzatában ilyen feltűnő fogya. tékosságokat árul el. Akadályok, évente ismétlődő olyan bajok ezek, melyeken a gymnasium magában általánosabb műveltség, öntuda- tosabb családi nevelés és alaposabb és egyöntetűbb iskolai előké- szűltség nélkül még évtizedek múlva sem fog segíthetni. És ennek