Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1894

6. Zenecsapat, a főgymnasium tanulóiból — a jelentkezők elágazó képzettségét tekintve — nem volt alakítható ez évben. Kivételesen 2—3 nagyobb tanulónak alkalmat adott a zeneintézet arra. hogy magukat a zene­teremben elhelyezett zongorákon gyakorolják. 6. Dísztornász csapat, mely hetenként egy kü­lön órában tornázgatott a debreczeni kerületi tornaver­senyben 62 taggal vett részt, az ottani verseny minden pontjára nevezvén kellő szánni tornászokat. Tanár: Oláh. 8. Tanulói zenekar a tanév elején alakult ugyan, de később a nehézségek fokozódása miatt erőtlenségének tudatában önkényt feloszlott. Szerény próbálkozásnak nézte a tanárkar e társulást, melyet évente azon körül­mény tesz kérdésessé, hogy a fejlettebb s ügyesebb ze­nészek tanulmányaik itteni végeztekor elhagyván az inté­zetet, évente csaknem teljesen uj tagokból alakul a zene­kar, kiknek egyéb tanulmányaik komolysága mellett alig van anynyi idejök, hogy sok együttes gyakorlást űzve összeszokjanak. Tanár: Adámy. 9. Vívást tanulta 10 önkényt jelentkező ifjú. Ezek szerzett ügyességüket dologhoz értők előtt többször bemutatták. Fizetett egy egy a 6—8 heti tanfo­lyamra tanítás és eszközök használatáért 10 forintot. Tanár: Oláh. Különben nem tekintve a B) alatt legitt felsorolt egyleti vállalatokat s azokban űzött önkénytes tanulmá­nyokat, melyekben mindenkor tanári vezetés és ellenőrzés adta meg az ifjúságnak a kellő irányt, a köztanitás munkájában az alkalmazott tanárok szakképzettségük arányában következőleg osztakoztak: 235

Next

/
Oldalképek
Tartalom