Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1892
8 riasztani, Zrínyi a nemzet dicső, közeli múltjából kiragadt példával folbuzditva az erénynek visszahódítani igyekszik. A bibliások a felekezetiség szűk korlátái közül átokkal és gyűlölettel zúdítják egymásra az isten haragja előidézésének vádját, Zrínyi a tiszta, öseredeti kereszténység álláspontjáról elfogulatlan nyíltsággal és őszinteséggel sorolja fel az egyetemes romlás vallási tényezőit, hogy Nem járnak az utón, kit fia rendelte. Láta az magyarnak állhatatlanságát, Megvetvén az istent, hogy imádna bálványt, Csak az, eresztené szájára az zablát! Csak az, engedné meg, tölthetné meg torkát! (I. 7. 8.) hogy a szép keresztény hitet lábbal tiporják s hogy különb-különb vallásoknak gyönyörködnek. Toldi óta irodalmunkban meglehetősen lábra kapott az a fölfogás, hogy Zrínyi is szigorú felekezeti, még pedig katholikus szempontból Ítéli meg Isten haragjának eredetét s mintegy a protestantismusra hárítja a pusztulásért a felelősséget. Eszmélkedésében azonban sehol nem látni azt a maga dogmáira mereven szorítkozó fölfogást, mely a katholikus és protestáns felekezetek százados vias- kodásában gyűlölködő fanatismussá élesedett. Arany rámutat ugyan a Zrinyi elfogulatlanságára, fölvilágosodott- ságára, lelki szelídségére, vallásos emberbaráti szeretetére s a költő prózai munkáiból vett idézetekkel is illustrálja e jellemvonásait, de azért a „bálványimádást“ a protes- tantismussal egy jelentésű kifejezésnek tartja s az isten beszédjéből a protestantismus elvádolását magyarázza ki,*) holott ezek az idézetek teljesen megvilágítják Zri*) Arany, Zrínyi- é$ Tasso tanulmányok. Hátrahagyott Iratai J.I. 4^6. 467,. 1.
