Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1886
— 17 Lakói a szomszédság, lakói a rossz fajta, Csak ti menekültök házatok elhagyva. A hegynek ormára nosza hamar jertek*. Veszi hát a botját a két öreg gyermek, S a hosszá hajlaton feljebb feljebb kúszik. Csak egy nyillövésre voltak már a csúcsig, Amint hátra néztek, — jaj ! minek is néztek ! — Nem látszik a vizből csak az ősi fészek. Mig ezen ámulnak, s társaikért sírnak. Templommá változik az a régi kis lak. Ágas helyén oszlop, sárgállik a szalma. Mintha vön’ a tető aranyba foglalva. A talaj márványból, az ajtók kivésve ; S nyájasan igy hangzik Juppiter beszéde : „Mondjátok jámbor agg és te méltó párja ! Mi a kivánságtok ?* S megveti ■— meghányja Óhaját a két agg és megszólal igyen : „Lehessünk papokká, s őrizhessük híven A ti kápolnátok, s minthogy együtt éltünk, Egyszerre is érjen véget a mi éltünk. Feleségem testét megégni ne lássam, Se ö az enyimet* — ezt kérjük alássan. Csakugyan a templom őreivé lőnek. S meglátszott már rajtuk nyoma az időnek, Hogy egyszer szóba jött köztük e történet, Miközben a múltról édesen beszélnek. Hát uram' mit látnak : lábuk gyökérré lelt, S egész az arczukig hatol a lomb, s kéreg, „Isten veled* — rebeg mindkettőjük ajka — S már a másik perczben sürő lomb van rajta. Tvana lakói máig is mutatják A két testből eredt szomszédos sudarfát. Igaz szavú vének (mit is füllentnének) Azt mondták, igy hangzik ez a kis történet. De magam is éppen e vidéken járva E szavakkal tettem koszorút egy ágra : „Kegyes embert kedve' valamennyi égi, S becsben áll előttük, a ki őket leli.* MOCSKÓNYI JÓZSEF. 2
