Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1885
szokás által szentesilett szünnapok s egv-egy társadalmi vagy hazafias Czélzatn ünnepély szakilá meg u. m : a másfél napi szüret, a prot. ifjúságnak két ízben az úrvacsorához való előkészítése és vezetése, a Karácsony megünneplése, az utolsó farsang után eső félnap, marc. ló-ének önképzőköri hazafias emlékünnepe, az önképzőkörbeliek örömüntiepe, a husvét, a pünkösd s e tanév szomorú emlékeként a közkedvességü s korán elhunyt r. kalh. lelkésznek főtiszt, lánya János volt helybeli plebánusnak, úgy is mint gymn. katec- héIának s tehát tanárkarunk kiegészítő tagjának temetése, melyen az ifjúság a tanárkar vezetése mellett kegyelctesen részt. vett. Két részre oszlá tanévünket a január utolsójával befejezést vevő első félév, melyben a megtartott ismélelgelesek alapján összes tanulóink osztályozva lellek s a tanulási eredmény szokásos értesítők alakjában az érdeklett szülőkkel közöltelett. A tanévet befejező végre a Vili. osztálybeliekkel az írásbeli érettségit szükségkép megelőző osztályvizsgálal, mely május 10—15-ig tartott. Ezt követé az írásbeli érettségi máj. 18—22-ig. Ez alkalommal is aggódva tapasztaltuk azon sokszerü bonyodalmat, mely népes tanintézeten szükségkép beáll azon formai kikötések miatt, hogy a Vili. évesekkel előzetesen hét napon át tartott osz_ tályvizsgálaloknál s az 5 nap délelőttjein végzett Írásbelieknél óránként felváltva a négy külön helyen dolgozgató maluransokat a tanárok ellenőrizvén, a gymnasium többi osztályait csaknem két héten át kellőleg elfoglalni bajos dolog, holott, a tanév vége felé több napra terjedő szünetekkel vagy csak meglazuló munkássággal is a szorgalmi időt megszaggatni paedagogikus érdekeket sértő hiba lenne. Az érettségire vonatkozó minisleri utasítás ugyan úgy szól, hogy az Írásbeliek alatt a gymnasiumban a tanítás szünetel ; tanár- karunk azonban inkább a kettős munka terhével küzdött meg ez évben is, nehogy komolyabb foglalkozás nélkül lézengeni hagyja a 3ö0 főnyi tanulóságot az írásbeliek alatt. Sem jogunk, sem kötelességünk nem lehet az érettségieknél egyszerűbb eljárási módot javasolni ; de várva várjuk s szívesen üdvözöljük azon pillanatot, melyben a Nagymélls. közoktatási kormány a vizsgálatok egyszerűsítését ezélzó intézkedéseivel a bürokratikus nehézségeken segíteni fog. A kivételesen későre eső pünkösdig tartott voltaké)) tanárkarunk nagyobb fokú öntevékenysége, innen túl aztán ismétlések, osztály vizsgálat ok foglalkoztatták iskolánkat, melyeket betetőzött a június 22. megtartott közvizsgálat s a tanulóság dalkari és szaval-