Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1884

— 58 ták, mégpedig a követelményeknek jelesen megfelelvén, heten, név- szerint.: Hercz László, Istvánfi Béla, Küzdényi Szilárd, Liska János, Melis János, Sauer Károly és Skucs Béla; jó eredménnyel szintén heten, u. m: Brengl Lajos, Herglocz Géza, Jeszenszky Pál, Klein József, Kojnok Tamás, Rafay Sándor és Török István ; elégséges eredménynyel 29-en, u. m : Andrássi Zsigmond, Asztalos Sándor, Benedikty Kálmán, Braun Miksa. Franko László, Glásner Adolf, Kemény Géza, Kemény Gyula, Kicsin Miklós, Kirila György, Kliines Zsigmond, Mágori János, Mészáros János, Misley Endre, Molnár Albert, Rehák Béla, Schall Kálmán, Onody-Szabó Károly, Sziráczky Gyula, Tötössy Kálmán, Udvardy Károly. Weinberger Dezső, Weisz Géza, Weisz Jakab és Zlinszky Béla ; egy-egy tantárgyból elégtelen eredinénynyel öten, kik két hónap múlva javító vizsgálatra utasitattak. Az érettségihez járult tanulóink tanulási végeredményét fel­tüntető ezen számarány, ha nem is szerfelett kedvező, legalább megnyugtató most midőn az 1883. XXX. törvény és ebből eredő miniszteri utasítások az érettségieket bár nem lényegük, de meg­tartási módozatuk szerint komolyabbá s igy látszatra szigorúbbá változtatták, mint minők azok hajdanta valának. Végig küzdve azon­ban népes gymnasiumaink ezen érettségi vizsgálatait, nem tartózkod- hatom azon mindinkább érzett közkívánat kifejezésétől, vajha találna és alkalmazna a közoktatási magas kormány oly egyszerűbb, idő­ben gazdaságosabb vizsgálati módot, mely felmentené a lanárkart azon kínos felelősséggel járó szolgálat alól hogy épen a tanév végén csaknem két hónapon át erőt, figyelmet megosztani, sőt elvonni legyen kénytelen a tanulóság 7/s-ától, hogy a távozandó 1/e nak előzetes osztályvizsgálatainál, továbbá az írásbelieknél, munkálatok átnézésénél, a szóbelieknél s az összes hivatalos tények körülmé­nyes jegyzőkönyveléseinél az egész tanárkar s a tanulóság a vég­kimerülésig elgyötrődjék. Érdeklődéssel várjuk ez irányban a szak­körök javaslatait s tájékoztató vitáit. Lehetetlen, hogy ez irányban is humánusabb, gyakorlatibb s e mellett magának a vizsgálat czél- jának megfelelőbb eljárási módokra a tapasztalat ne vezessen s ezen tapasztalati okulásra bizonyosan épen népes prot. gymnasiu- muink szolgáltatják ma is a figyelemre legméltóbb adatokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom