Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1881

még inkább lekössem becses figyelmét a szükségesnek mutatkozó további teendőkre nézve, tartozom a fentebb említett általános tervezet egyes életrevaló vezéreszméit felújítani.

Erősen hangsúlyozva mondja a tanítóképzésre vonatkozó ezen alaptervezetben, — melyet az esperességi közgyűlés változatlanul magáévá tett, — a nagytudományu szerző, bőgj’ azért nem kívánhatja az esperesség a külön álló tanítóképző intézet létesítését, mert a nagy szakszerűségre törekvés tanítóságra vállalkozó ifjaknál koruk következtében igen könnyen válik egyoldalú idomitássá (dressura), pedig kire kis gyermekeink nevelése lesz bízva, arra életföltétel, hogy ne félszegen legyen bizonyos gyakorlati ügyességekre, melyek épen a népiskolai tanítás végzésénél szükségesek, idomítva, de maga nevelve legyen. Mert mit mutat a tapasztalás ? Lehet a. növendéket sok szakszerű ismerettel ellátni s ez alapon közérdekű gyakorlati ügyességre emelni; de ha nincs művelődésében odáig fokozva, hogy magát, szabad s önérzetes elhatározással szentelje egyéni hivatásának megfelelő tökéletesedésre s be- végzettnek képzeli magát mielőtt a czéltudatos önképzést — mint a nemesebb élet fejlődésének szükségérzetét — erkölcsi jellemével egybeforrasztaná s következetesen űzné, benne oly félszeg embert nyerünk, ki nagynak gondolt szakszerűsége mellett sem válik be igazi tanitónak. Azért, ki komolyan foglalkozott a nevelés ügyével, az tudni fogja, hogy ha nem tűzetik a legmagasabb czél a képzendő néptanitó elé — még ha az nem mindenben és mindenkor éretnék is el, kivált hiányos berendezésű tanitóképzőkben, — azzal útja van egyengetve a léha alkudozásnak, fél eredménnyel megeléglő könyel- müségnek s az életben vagy sülyedni fog a leendő tanitó tudományos képzettség tekintetében a féltudósok közé, vagy — talán épen ennek következtében — nem saját géniussának, de legtöbbször roszul megválasztott tekintélyeknek szolgájává s uszályhordozójává lesz, s igy lassankint saját foglalkozása iránt közönyös lelketlen géppé válik.