Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1880

nehezebb mértani combinátió több színnel; Stuttgarti gypsz-mintarajz szerint egy-két nehezebb dombormű tussal és Schuttenhauer szerint néhány könnyebb építészeti rajz tussal (tollrajz.) Tanár: Lányi. 1) Szépírás. I. oszt. hét. 2 óra: előadta Danes Ferencz (reáliskolai tanár­jelelt.) II. oszt. hét. 2 óra : mint I-ben. m) Testgyakorlás. A testgyakorlásban mind a nyolez osztályt, még pedig két népe­sebbnek ketté osztása mellett, összesen 10 csapatonként, két-két heti órával, mi a tanárra 20 heti órát eredményez, kötelezően oktatta Oláh Miklós tanár. Melegebb időben tornázás helyett úszás. Yan a testgyakorláshoz egy főgymuásiumi tornacsarnok és úszóiskola, mind­kettő megfelelően felszerelve, a tornatanár ügyelete alatt. d) Szakirányos előkészítés tanítóságra. (Részben kötelezők.) Benka Gyula képzőintézeti igazgató vezetése alatt. — Maga Benka. a. A semináristák részére előadott heti 4 órában, az első fél­évben a katechetika, mint a vallástanitás módszertana a protestáns népiskolák szükségeihez alkalmazottan Pálfy József és Schimkó Vilmos katechetikai műveinek átdolgozása szolgálván vezérfonalul. A második félévben az iskolaisme vétetett elő Bornemann-Pálfy J. „Néptanítók könyve“ nyomán, a történeti részt dr. Kis Áron „Nevelés-története“ szerint bővitve. b. Vezette a semináristák zenetanitását heti 4 órában, előbb zongorán s az év végefelé a templomi orgonán. Elméleti magyaráza­toknál Ábrányi Kornél „zene-elmélete“ és Sobe „összhangzattana“ vé­tettek alapul. Gyakorlati ügyesitésnél Bertini „zongora-gyakorlatai“, Ritter és Schütze chorál-könyveiből vétettek szemelvények. c. Az összes tanítóságra készülő növendékekkel heti 2 órában éneklési gyakorlatok tartattak Thill Nándor „elemi kar-énektana“ szolgálván vezérfonalul. Az elmélet begyakorlására ezélzólag prot. egyházi énekek egy­házi énekek egy- és több szóllamú éneklése miveltetett. Kicska tanár pedig a kátétant, szláv nyelvet, s a 2-ik csapatnak a zenét, összesen 9 heti órában,

Next

/
Oldalképek
Tartalom