Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1876

Tornáizatunkra, az ezt 2 év előtt közelismerés melleit megindított Gotesha Lajos elvonultával, múlt szeptemberhó végén beálli- tók Oláh Miklós úrat, egy derék ifjú erőt, úgy saját kitűnő okle­velének, mint báró Podtnauiczky Frigyes urnák — intézetünk eme válto­zatlan érzelmű nagy pártfogójának — határozott ajáulata alapján. Tornászatunkat, megfelelőleg az eszmének, mely már tavalyi pro- grammunkban penditve volt, kiegészítők egy főgymnasiumi uszó-is- k o 1 a felállításával, melynek intézése szinte a tornatanitói teendők közé soroztatott. Kísérlet, mely a helyi viszonyokban bírja indokoltságát A mi a felgvinnasiummal kapcsolt néptanító-képzést Ben ka Gyula képezdei igazgató vezetése alatt illeti, erre nézve fájdalmasan tapasztaltatván, hogy tudományos belérté- kével, és gyakorlatban igazolt életrevalóságával koránt sincs illő arány­ban, sőt rivó ellentétben áll a növendékek 10—14 közt lebegő száma, — iskotanácsilag elhatároztaték, hogy jövőre a seminaristák, s közülök ok­vetlen azok, kiket llenka igazgató ajánland, tápdai ingyenes­ségben, tandíjmentességben és esetleg egyéb anyagi kedvezményekben részesítendő k. Ez elő­nyökhöz, melyek a szegénység akadályaival küzdő ifjakra kell hogy némi vonzerővel hassanak, járuljon rugóul ezeknek tudatában még az a gondolat, hogy a terjedelmes békési esperesség, melynek keblében tény­leg 80-nál több rendszeritett tanítói állomás áll fenn, és a szükséghez képest még számos újnak létesítése van folyamatban vagy tervben, oly ifjaknak, kik itt nyerendnek képesítést, az alkalmazásnál egyebek fölött elsőséget ád. A felvételnél szabályszerű szigort alkalmazánk. Míndazáltal jelen évre bekeblezett ifjúságunk száma szintén tekinté­lyesnek mondható, rúgván az 17 magántanulóval, 457-re. Különösen a II-ik osztály aránytalan népessége párhuzamos osztályt is igényelt volna, ha körülményeinktől telik. Az ifjúság komoly cselekvőségét, s erkölcsös szerény viseletét, egészben véve, haladásban levőnek s az irányában tő­lünk támasztott emeltebb kötelménnyel, sziute osztályok szerinti lépcső- zetben, együtt emelkedőnek kell jellemeznünk. Tekintve ugyan az egész­ségi viszonyokat, hagymáz és makacs váltóláz által több ifjú lön hátrál­tatva tanulásában, sőt bárom (VIII.- VI. és II-ben egy-egy) ki is betegült. Az önkéntes tevékenységnek is nem egy dicsé­retes jelét mutatá ifjúságunk. Feltűnt az először is az önképző- törné 1 még pedig ennek mind emelkedett népességében (összes tagszám

Next

/
Oldalképek
Tartalom