Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1875
57 Jegyzet. A tornászati jutalmakat ajándékozták: az aranyat t. Gubicza István több tornaegyleti működő taggal, a tallért t. Miko- lay Mihály ügyvéd, a két utóbbi ezüst-ajándékot maga a tornatanár, a ki az érmeket is illető helyről kikérte volt. XT. Zár-értesitmény. Juniushó 12-étől 19-ig, egyidejűleg több osztállyal, szokás- szerű menetben és alakban folytak a szigorlatok, vagyis: részletesb kikérdezések a Il-ik félév alatt végzett anyagok egészébül s az I-ső félévbeliek ismétlett főpontjaiból. A kikérdezést mindenütt az előadó tanárok végzék, kikhez a feleletek mikénti sikerültének jegyzésére egy-egy censor volt adva tanárok és segédlelkészek, s elemiebb dolgokra nézve a szaktanárok közül. Azonkívül a censurák menetének megfigyelésében részt vett a tanácselnök s az igazgató. A tanárnak a censori jegyzet nem valami döntő mérvet, de a többi közt szintén egy adatot és támpontot nyujta a bizonyítvány könnyebb és tárgylagosabb megállapításához. A tavalyiakhoz képest a jelenévi szigorlatokat az ifjúság behatóbb készültsége, a felelésbeni nagyobb vidorság és kielégítőbb átlagos eredvény tünteté ki. Juniushó 19-én d. u. 3-kor Benka képezdei igazgató és Sarlay s Kicska tanárok működése mellett az esperességi elnökség jelenlétében tartatott meg a tiz ifjúval a képezdei közvizsga oly tárgyakból, melyekben a tanítóságra nyertek külön szakirányos előkészítést. Az eredvényt az elnökség elismerésben részesítette. Ugyancsak jun. 19-én esti 6-kor volt nagyszámú s melegen érdeklődő miveit közönség sereglet.e mellett a tornászati közvizsga, hol is Gotescha L. tornatanár 180 disztornász tanulóval jelenetezteté mintegy összképben évi tanered vényeit, fényesen igazolva ezekkel is az okmányilag támasztott bizalmat, melynek alapján öt a főiskolai hatóság 10 hó előtt beállította volt. Junius 20-án tartottuk meg a fögymnásium ünnepélyes zár vizsgáját reggeli 8-tól délig a díszteremben, d. u. %3-tól 6-ig a templomban. Vezette e nyilvános vizsgát az összes tanárok prog- ramm-szerü közreműködése mellett az espereségi, illetőleg a pa- tronatusi elnökség, melynek az ifjúság derült jó szelleme, az osztályok előrajz szerinti pontos sorakozása s mindnyájának egész napon általi hiánytalan helytállása, a legkellemesebb látvá-