Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1874

3 2 szemléltető ismertetésénél, átmenve azok szemmérték szerinti összege­zésére, kivonására, sokszorozására s osztására. Ezekután elővétettek a szögek különböző fajai szemléletileg ismertetve, szintúgy ezeknek előbb szögmérő, később szemmérték szerinti meghatározása, összegezése, ki­vonása, sokszorozása s osztása. Ezen elemi ismeretek közlése s azok gyakorlati feldolgozásánál szerzett ügyesség alapján háromszög, négy­szög, ötszög, szabályos sokszög, végre kör lett rajzoltatva s a szerzett eredmények időnkinti értékesítése s ezzel a tantárgy iránti érdeklődés fokozása czéljából elővétettek egyszerűbb ékitményi rajzok pontozott és vonalzott (stygmatizált) papírra rajzoltatva, mégpedig a táblán rajzoltak­nak kisebbítésére s nagyobbitására egyaránt gond fordittatván. Tanár: Benka Gyula. II. oszt. hét. 2 óra : e tantárgyban ugyanazon tanmenet, módszer s vezérfonalak alapján, miután a növendékek nagy része a rajzolásban kezdőnek volt tekinthető, a tanítás szinte az elemeknél kezdetett, de gyorsabb haladásban s több súlyt fektetve a szemléletekből elvont fo­galmak tisztázására vétetett elő a mértani rajz, a köridomok szerkesz­téséig haladva. Emellett ez osztályban az ékitményi rajzok színezésé­vel is történtek kísérletek, főleg Műiéi' Károly Ágost és Bilordeaux ékit­ményi rajzmintái vétetvén vezérfonalakul. Tanár: Benka. III. oszt. bet. 2 óra: kör, kerülők s ezeknek gyakorlati alkalma­zása Schröder Károly vezérf. szerint. A tanulók kezében mintarajzok 11. Meichelt és A. Bilordeaux díszítmény rajz iskoláiból. A színezés ele­mei leginkább sepia-, karmin-, poroszkék- és tussal. Egyes rajzok tol­lal kihúzattak. Tanár: Mihálfi. IV. oszt. hetenk. 2 óra: diszitményi és mértani alakok rajzolása, részben színezése Landau Alajos, Truhelka Ágoston és Bilordeaux min­tái után. Tanár: Lányi. V. oszt. hét. 2 óra: mértani vonalok, sikok és testek felfogása és rajzolása a térben Heiszig Ferdinand útmutatása nyomán. Szabadkézi rajzgyakorlatok Meichelt és Bilordeaux mintái szerint. A festés elemei: parquet-miuták. Tanár : Mihálfi. 12. Szépírás. I. oszt. hét. 2 óra: Tanári útmutatás nyomán tanította egy tanító­ságra készülő nagyobb ifjú. II. oszt. hét. 1 óra: Mint az elsőben. 13. Énekelemek. A képzőtanár utasítása nyomán az algymuasiumi osztályokban egy- egy heti órában tanítják a tani tójelöltek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom