Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1872
szás dolog lenne, ha ő katli. püspök létére a protestáns Angliiíba, vagy fülnem szentelt, illetőleg pápailag meg nem erősített püspök létére Rómába menne követni! A király föl is mentette, mire Verancsics, hogy pénzét hiába ne költse, azonnal sietett haza. Dicséri a győri és Csanádi püspököket, hogy nem hagyták magokat ily nagy kiadásokba bonyolítani. „Csak én vagyok — írja többek között olyan egyíígyíí, hogy bárhová parancsoljanak, megyek, és nem tudom sem vénségemet, sem beteges voltomat mentségül felhasználni!“ A Nekkar- és Rajnavidéki borokat dicséri. „Ámde azért — Írja Liszti Jánosnak — maradjanak e borok Augsburggal és Rajnával együtt magoknak. Én inkább laknám Egerben, csak ne kellene ott remegnem és katonákkal vesződnöm.“1) Valóban az volt Veráncsicsnak legkellemetlenebb tiszte, hogy mint Érsekújvár és Eger parancsnoka, kénytelen volt oly dolgokkal foglalkozni, melyekhez nem értett, s melyek az ő főpapi jellemével homlokegyenest ellenkeztek. Mint szelíd lelkii jámbor pap kénytelen volt durva katonákkal veszekedni, biblia helyett kardot forgatni. S mivel Egerből gyakran a 300 gyalog és 400 lovas katonából álló rendes őrség is elvonatott különféle mellékes munkára, a vár kellő fedezet hiányában mindig ki volt téve veszedelemnek, úgy hogy 1560-ban Verancsics kénytelen volt segélyt kérni a vidéki főuraktól és megyéktől. De ezek sem nagyon siettek a segedelemmel: mindeniknek volt valami ürügye, hogy legalább részben megtagadja azt. E mellett a rendes kamarai illeték is egész éveken át elmaradt, a papi tized pedig lefoglaltatott másra, minek következtében az őrséget rendetlenül fizették. Mi lehetett természetesebb annál, hogy az őrség zúgolódott és kereste az alkalmat, hogy megszökhe%sék, vagy hogy tiltott utakon, lopás által, pótolja magának a hiányos gázsit. Ily helyzetben Veráncsics nagyon roszúl érezte magát. Még 1559 végén kérte magát főimentetni ezen keserves parancsnokságtól „melytől — írja Oláh Miklós esztergami érsekhez — ha főtisztelendőséged segélyével meg nem szabadulok, rövid idő múlva végem lesz.“ Hasonló értelemben irt későbben, jelesül 156‘2-ben Miksa cseh királyhoz: Eger jelen állapota oly embert kíván, aki ne legyen sokféle hivatallal terhelve, aki ne legyen szelid lelkész, hanem szigorú katona, aki képes legyen a féktelen kicsapongó embereknek parancsolni. O maga — úgymond — erre nem képes. Nem szeretné, hogy miatta baj érje Egert, azért könyörög felmentetéséért. „Alázatosan esedezem — irja a levél vége felé — ne botránkozzanak meg felségtek azon, hogy a katonákról, jövedelmekről gondoskodni, a várra felügyelni magamat fentebb képtelennek állítottam. Mert azon kivül, hogy hatvan éves korom s közellebbi betegségem, mely annyi gond alatt inkább súlyosból, hogy sem múlnék, megerőtloni tett, a gazdászathoz sem érlek, a miből következik, hogy sem fölségteknek, sem e helynek, sem magamnak nem használhatok. S midőn sem a jövedelemre, sem a kiadásra — mással lévén elfoglalva — kellően fel nem ügyelhetek, mindenről, alázatos véleményem szerint, eleve kellene intézkedni, mert szemem láttára annyi sikkasztás sőt tolvajlás történik, hogy ki sem mondhatom, s bármint haragudjam, mérgelődjem s a tiszteket koronkint bármint változtassam, szánnom kell ezen püspökség és hely állapotát, mely azonnal megjavul egészen az általam javasolt intézkedések megtételével. E miatt azon ügyekről, melyeknek megfelelhetek, nem mondok úgy le, hogy henye életet éljek ; csak azt kérem, hogy legalább azon terhek alól mentessem föl, melyeket hordozni képtelen vagyok és igy nem használhatok.“2) Az e levélben nyilatkozó őszintességet Miksa sokra becsülte, bár nem állott hatalmában közvetlenül segiteni a dolgon. Mikor Ferdinand halála után (1564) Miksa lépett a magyar trónra, s János Zsigmonddal újra megkezdődött az alig szűnő harcz ; mikor Szigetvár, Gyula, Jenő, Világos, Babocsa és Csurgó már török kézre került, s a mellett az ország bel- sérelmei is egyre szaporodtak: ez a király is Verancsics hűségéhez fordult és őt küldötte ') Mon. Hung. Hist. XIX. Ver. Munk. VIII. K. 55. 1. 2) Lásd Miksa királyhoz irt levél. Mon. Hung. Hist. írók. XIX. Ver. Munk. VIII. K. 34ö. L