Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1870
— 33 — VIII. Dob ay János gyulai nyomdász ur építkezési gyújtó-iveket állított ki ajándékba. IX. A Haviár Dániel-jutalómra*) vonatkozó alapitványiratot utólagosan közöljük a mint következik. „Alapítványirat. Tanodái kisvilágunkban köztudomású, bár nem mindenkitől egyaránt méltatott dolog az odaadó barátság, a melyei ama nagyon evangyélioinszerü pap, nagyon emberies és hazafias érzelmű férfiuj néhai Haviár Dániel szarvasi lelkész, főiskolai tanácselnök s békési ev. esperes, a szarvasi főiskolához és igénytelen személyemhez együttesen ragaszkodott mindvégiglen. E barátság lényeges alapját képezi egy önzésnélküli szeretet, mely eltárol az eszméknek, a melyeket Szarvason és vidékén egy protestantikus, emberies magyar nevelésirányu tudóstanoda hivatva van valósítani. E barátság nekem, mig ő élt, vigasz és támasz vala nem egy küzdelemben, melyet emez eszmék aka- dékaival az intézet falain kiviil és belül meg kelle vínom; most azonban az által, hogy a küzdelem színpadáról ő korábban lön leszólitva nálamnál, értékéből mitsem veszt, — lényege nem szűnik élni, — sőt annyiban előnybe lép, hogy a halál által egy örök bevégzettségü ténnyé vált, egy felmondhat- lan viszonnyá csomóztatott. Kicsinyes, sanda elfogultságokon, melyek miatt barát és barát közt, mig mindketten az élet tusaterén mozognak, a kölcsönös méltánylat feszélyezve van tartaléktalauul nyilvánulhatni, immár túlemelve lévén, gondolám: megszólatlanul állíthatok barátságunknak egy kis emléket, s állitni ezt legillőbbnek találtam a szellemek azon szerény körében, hol maga e viszony lelte a fíiződés szálait: a főiskolai ifjúság s a főiskolát szerető szarvasiak szivében és emlékezetében. A szarvasiakra nézve őneki hőn ápolt óhaja volt: fiaikat humánusabb műveltségre fejlesztve látni, s látni az erődus alföld ellenében sokáig elővéletelt némi nyerseséget mindinkább megcáfolva Szarvas fiaiban; de látni őket egyúttal a magyar szellembe s a magyar nyelvbe mint államiba való beavattatás által a vidéki vagy épen községi törpe létnek gondolat- és érzet-szoritó köréből ki, s egy nemzetélet tág mezejére emelve, honpolgárokká képesítve. — Imhol az indokok, melyek egy általam a Haviár-barátság- nak emelendő kisded emlék minőségére (mert hisz a nagyság gondolatát nálam kirekeszti az anyagi tehetség hiánya) mérvadók, elhatározók valának. Miknek folytán intézkedtem, hogy Haviár Dánielünk arcképe élethűen művészi kéz által elkészíttetvén, 300 példányban sokasittassék, s mindannyi házi emlékül, tisztelői közt elárusittatván a nem egészen 100 frtnyi költség levonása után azokból befolyt, illetőleg némi csekély részben még csak befolyandónak remélt 175, szóval: százhetvenöt uj forintnyi öszveg legyen alapja egy Haviár Dániel-jut alom nak oly céllal és módon, miszerint a kitett alapitvány-öszvegnek legalább két magyar arany értékéig emelendő évi kamatja minden tanév zártakor VII. vagy Vlll-ik ősz tál y unkbeli, születésre szarvasi növendékeink közül annak lesz osztandó, a kit mindég a húsvéti szünet alatt, még pedig az illető irály-tanár jelelte tárgyról, készített saját magyaáfc^gozatának**) kül- és belszerkezete humánus szellemnél, gyakorlott észjárásnál és csinosszabatos nj’ETvezetnél fogva, a szarvasi lelkészkar s az illető két osztály-tanár együttes megbirálása nyomán, jutalmaztatásra kiválóbban minősitend. Mely cél és mód ekkénti megjelelése mellett jelen alapítvány iratomat a fenkitett 175 frtnyi alapítvány öszveggel együtt a szarvasi főgymnasium pénztárába ezennel leteszem, s az esperességi főiskolai pénztár-felügyelőség őrgondjaiba ajánlom. Vajha ez «jnlék parányi volta lenne, mint mindannyi lelkes emlékekben, helyreütve Szarvas derék fiaiban! vajha ezek nyomról nyomra méltóbbakká váljanak ama szellem szép nemes gondolatához, kinek férfias alakja családi szentélyeik faláról is oly emelően, oly felkarolóan néz alá reájuk. Kelt Szarvason, julius hó 1-én, 1869-ben Tatay István s. k. igazgató.“ *) E jutalom mennyisége ezidő szerint 14 frt. »*) Csak tanodailag ez idötájt az osztálybelieknek közösen feladott otthoni dolgozat, nem pedig valami rejtett nevű, jeligés pályamunka értetik. — T.
