Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1860
10 dőbeli hivatalukhoz megkívántaid elméleti tudományokban vegyenek oktatást, a többi bölcsészeti tanok kötelező hallgatása mellett. E szerint két év elméleti pálya már a gymnasium két legfelső osztályában végeztetvén el, szükségesnek vélünk még egy harmadik évet hozzácsatolandónak, melyben az elmélethez már gyakorlat is járulna. Es így ki volna mondva az elv: A tanító képezde a gymnasiummal szerves összefüggésben áll, mégis külön, de mindenkor az iskolai tanácstól függő igazgatóság alatt, magában álló egészet képez, három éves tanfolyamban. A népnevelés kellékei legtermészetszerűbben fognak bennünket azon igényekhez vezetni, melyeket egyházunk azon egyének iránt képez, kikre protestáns népünk gyermekei növelését bízni kívánjuk. Ha elismerjük, hogy a reformatio és a protestantismus mind külföldön, mind belföldön hatalmas emeltyűje volt a tudományok újjászületésének, (restauratio literarum) és az iskolákat, még a gymnasiumokat is, az egyház leányainak, oltványos kertjeinek szeretjük tekinteni: nem tagadható, hogy az egyháznak a népiskolára kell annyi befolyással maradnia, hogy azon munka, melyet a gyermek keresztelésével megkezdett, az ifjúság (vallásos) kiképeztetésével öszliangzat- ban tartassák. A protestáns egyháznak összeköttetése az iskolával főképen azon alapszik, hogy a keresztyén vallás az üdvözítő szerint, minden emberi viszonyokra befolyással bir, az igazság által szabaddá tesz, az emberben minden nemes erőt fejleszt, s mindennek a mi rósz, vagy az igazsággal ellenkezik, határozott ellensége. E szerint azt is mondhatnék, hogy a keresztyén vallás a maga tökélyében a legigazabb és legmagasabb miveltség, mert benső lényegében miveli az embert. Ha azonban mégis annyi különbség szembetűnő egyház és iskola közt, hogy az egyház főképen a vallás és eleven hitélet, az iskola meg a miveltség, szív és lélek egyaránt! kiképezteté- sének tényezője, épen a mennyiben maga a keresztyén vallás, főkép pedig a protestáns egyház a gyakorlati élettől nem válik külön, hanem minden életviszonyokat szentesít, és a miveltség s tudomány minden elemeit fölkarolja: a legszorosabb barátságban kell állnia egymással az iskolának az egyházzal. Ezen elvből látszanak kiindulni némely erdélyországi tanintézetek, melyek a néptanító- képezdét a theologiával hozzák kapcsolatba. Mit mi azonban azért nem tartunk célszerűnek, minthogy mégis sok tanulni valója van a theologusuak, mit a tanító legkisebb csorba nélkül bátran mellőzhet. Azon fölül pedig, ha érzi magában, miszerint ugyanannyi időt és költséget fordított céljának elérésére, csak elérni nem bírta, örökké elégedetlen lesz szerény, mégis az emberiség üdvére nézve kiszámitkatlan nagy horderejű állásában. A soproni és nyíregyházi képezdék tanterveit, melyekre az ágostai hitv. tanári tanács- kozmány által tett iskolaszervezési javaslatokban hivatkozás történik, nem bírjuk, mit sajnálattal jelentünk, miután mégis némi tájékozásul szolgálhattak volna. Egyébiránt tudtunk rólok annyit, hogy azok az illető gymnasiumoktól egészen külön vált intézetek, mit fönebb előadott indokainknál fogva helyben hagyni nem tudunk. Az eddigiekből annyi világos, hogy néptanitó-képezdénkre nézve szükségesnek tartjuk, hogy legyen vallásos és egyházias színezetű. E téren tűnik szembe a néptanítói hivatalnak rokonsága a lelkészivel, a mennyiben protestáns keresztyén nép mivelésének, ifjúsága növelésének alapját szintén nem teheti egyéb, mint azon alapkönyv, a szent irás, melyből már népiskolai növendékeinek is, a prot. keresztyén ifjúságnak gondolkozni, érezni és akarni kell tanulni, kíséretében vele a káténak és énekeskönyvnek. Epen ez oknál fogva néptanitó-képezdénk, noha szerves összefüggésben állana a gymnasiummal, mégis igényelne egy külön igazgató-tanárt, ki mind elméletből, mind gyakorlatból ismervén egyházaink szükségeit, a vallási és bölcsészi tárgyak- . ban vezetné, tanítaná és nevelné a képezde nevendékeit. Minthogy azonban népünk vallásos életének lényeges részét teszi az egyházi éneklés,
