Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1855
10 sága, fényűzése következtében jutott tönkre, s épebb elemek, életre képesebbek, méltóbbak foglalák el szerepét a történelem színpadán. Kitüntette végre hogy azon korszakban, mellyben az elmék az egyetemes bomlás közepette már nem tudták a hit — az elvek minő árboczához fogódzanak: a római katona volt az, ki az engesztelődés tanát Palaesztinából Pannóniába Rómába Brittanniába hozta el. Ily életteljben tükrözé vissza Róma szellemi életét tanítványainak Molitorisz.*) És mig ezt így tanítá, addig Róma fénykora jellemeinek előképe szerint maga is rómaias jellemmé edződött. Innen magyarázhatjuk paedagogikai eljárásában is a római szigort. És ezzel a tanárnak mint a humanismus hivatalnokának, ki az emberiség iránti viszonyát felfogta, nevelői képességére s hatására térhetünk át. Vegyük Molitorisz szigorát komolyan. Nehéz dolog egykedvűnek maradni annak, ki a jobbat tudja s lát rosszabbat; ki szorgalmat ajánl, s találkozik a tétlenséggel; ki elmondogatja mily drága az idő, mi sok a teendő, és tapasztal idöpazarlást s aluszékonyságot; ki évtizedek óta éjeket virrasztott át a bölcseség kibuvárlásával s éretlenektől kiforratlanaktól metsző ítéleteket hall; ki meg van győződve, hogy az igaz miveltség külső nyilatkozása Hiedelem, idomosság, szerénység, mértéklet, az mit a római urbanitasnak nevezett, s a valóság terén szögletességbe, idomtalanságba, nyerseségbe ütközik; ki a törvény feltétlen megtartása mellett vív, és kényszerül rakon- czátlan kénykedvvel szembe szállni; ki tökéletes nyelvmintát nyújt követés végett, s kap érte esz- és fülsértő hanyag csinálmányt viszhangul. Lelkes tanár viszont nem marad egykedvű annyiban sem, hogy dicsérésre ragadtatik az ifjúság sikereinek szemléltekor. Oly lelkes tanár tudja hogy fényes ötlet, egyéni szeszély vagy ingadozó kapkodás és tétovázó engedékenység nem neveli derék emberré az ifjat, hanem szeretet javallta szigor, sértetlen törvény, öntudatos szilárd elv. S itt felmerül a kérdés: hogy lépteti ezt életbe? mi által hat a tanár nevelés tekintetében leginkább? Bizonyára mondom tinéktek; legtöbbet hat jelleme, személyi sulyja, hatalma s önleikének ethicus, erkölcsös tartalma által; mert az erkölcsből kiki csak annyit adhat, mennyi saját szent keblében él. Ne számítson nevelői sikerre oly oktató, kinek élete más mint tana; a rábízott elfordul tőle mint sértő álalaktól; ellenben meghajúl a nevendék oly férfi előtt, kinél az élet a nemes elmélettel egybe van forrva. — Gyászlottunk élete egy volt tanaival; a világ iránti viszonyát felfogván, jellemmé edződött, s jellemeket akart képezni; s a jellem külön egyedül is bir járni hol igaz úton tudja magát, s nyíltan fel szokott lépni az ellen, kivel egyet nem ért. Molitorisszal mindenki tudhatta hányadán van, mert ö maga nyilvánitá érzelmét az érdeklettnek, de senkinek nem keserítette egy perczét is titkos bántalmak által, az ö rómaias jelleméhez méltatlannak tartván a hátultámadást. Luther kirontó egyenességével bírva, melanchthoni természetekhez szeretett simulni s őszintesége ilyenek irányában e vallomást téteté vele: „pályatárson*! szeretnék tőled nyugalmat tanulni.“ De inár kitűzött kérdésünk megfejtésében tovább haladok. Láttuk miszerint oly tanár, ki az emberiség iránti viszonyát felfogja — a humanismus hivatalnokául tekinti magát: mint ilyen avatott és lelkes szaktanító s jellem és idves hatású nevelő lesz. A jó tanár további kelléke az: Hogy értse a természetet, hogy evvel is baráti viszonyban *) Szünnapi olvasmányul kikérte volt magának e sorok szerzőjétől Dr. A. Schwegler Römische Geschichte nevű munkáját.
