Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1855
13 Fáradni, izzadni; mulatságokat magától megtagadni, álmait rövidítni kell annak, ki a tudományok pályáján haladni akar. Ittam ez időszakban öröm-, ittam üröm poharat is eleget; voltam magasztalva égig, voltam legyalázva földig; valának barátim, valának ellenim is, és voltam pártfogolt és voltam üldözött ember; tanítványaim közül jutottak jók és hálások, jutottak hálátlanok osztályrészemül. Tiszttársaim nagyobb részével eleitől végig szép egyetértésben éltem, némelyekkel o tekintetben szerencsétlen voltam; és valának óráim sőt éveim igen keserűk, éjjeleim álmatlanok, és haboztam és kétkedtem hogy valaha boldog óráim lehessenek: reménytelenség boritá jövendőmet. De ezen időszak iskolám volt. Megtanultam ebben hogy a szüntelen töinjénezés szédít és csupa inagasztalás hiúvá, elbizottá, magát tulbecsülövé tesz, az clbizottság s túlbecsülés pedig ingerlékeny, indulatos, türelmetlen és megférhetetlen természetű: mi nem hoz békét és nyugalmat, nem jóakaratot és barátokat, nem áldást és megelégedést az ember fiának; tanultam hogy ellenei az embernek nem ártanak ha hibáira s gyarlóságira ligyelmezlelik, mert kényszerítik minden lépésére vigyázni s a legkisebb botlástól is óvakodni; megtanultam hogy a türelem ellenségekből is csinál barátokat, midőn a türelmetlenség legjobb barátokat is elidegenít; megtanultam hogy az, ki mindenkitől csak háladotosságot vár, szánandó ember s Isten is akarta hogy hálátlanokra is terjesszük ki jótéteményeinket. így vigyázatlanságaimban intést, botlásaimban jóravezetést, tévedéseimben útbaigazítást, bajaimban Isten büntetését, keserűségeimben orvoslást, elleneimben sáfárkodásom ellenőreit látván, barátimban pedig biztatókat lelvén: csudáltam Isten bölcs vezetéseit; s ha valaha tudtam kedvező állapotomban mérsékelt, kedvetlenben nyugott és békelürö lenni, s ha ez által nem egy ellenem barátommá lett, sok hálátlan megbánta tettét------■ az a bölcs Isten müve volt. Hogy tiszttársaim, kiknek becses körében most é lek, némelyikétől tanulok, mert többet tud mint én, némelyikétől okulok, mert belátóbb, tapasztaltabb mint én, némelyikétől simulok, szelídülök, javulok, mert simább szelidcbb jobb miveltebb mint én: azt az Isten jólévő ajándékának tekintem, ki a sötét felleget eloszlatta s szebb jövőnek liágy nézni ölébe s módot nyújt folytatnom képződésemet tudományban s gyarapodásomat erényben napjaim végeiglcn.“ így rekeszté be hálahymnusát s ily derült hálás lélekkel függött Istenén Molitorisz tanár; igy hozta öszhangos viszonyba egész életét s minden lépteit a világegyetem végokával s végczéljával: Istennel. S miután igy az elhunytnak életképében a jó tanár képét festettem nagyából elétek: illő, hogy annak főbb életirási adatait érintsem. Molitorisz Adolf született itt Szarvason 1801-ben Oct. 22-kén. Első tudományos képzését a békési esperesség intézetében nyerte, mely akkor Berénvben vala; a drágaság éveit, melyekre keservesen emlékezett vissza, 1816 és 17-ben a sclmeczi gymnasiumban töltötte; 1818-tól 23-ig a pozsonyi ly- ceumban tanulta a bölcsészetet és theologiát. 1823 és 1-ben Marczalban Sztranyovszky és több oltani nemes családok gyermekeinek, kik közül most jeles férfiakat ismerünk, tanitga- tásával foglalkozott; 1825 és 6-ban befejezte a bécsi hittudományi intézetben tanulását s onnan visszatérve, az 1828 és 9-diki tanévben Glatz mérnök gyermekeit oktatta, kiktől a békési egyházmegye tanárul hívta meg Berénybe; s az intézet ide tétetvén át, 1836-ban szülő helyére Szarvasra került ö is; s ugyanitt halt ő meg cholerában múlt évi Aug. 5-kén, miután az intézetben 26 egész éven át ritka erólylycl fáradozott vala. Dicsöült elhunyt! kor és munka terhe által megtörhetetlen, meghajlhatatlan bajnok! szerencsés alkotásod és lengondod által szerzett edzettség még évtizedekre terjedő életet ígért; testi gyakorlattal s józan raértéklettel ügyekeztél folyvást egészségedet, erődet
