Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1853
Ií. A természet tudományok stúdiumáról. „A természet belsejébe nem hat semmi teremtett lény.“ Egy magasztalt költő ezen mondata, mint nagy igazság tűnik fel a természet elfogult imádója előtt. Az ember oly szívesen hajlik azon hithez, miszerint a’ mindenható Isten áthatlan homályba burkolta magát, melybe csudálatos müveit is befoglalta, mintha a’ teremtönek oka lehetne a’ leleplezéstől tartani. De az emberi természet az ábrándozásra sokkal hajlandóbb s inkább vonzódik rendkívüli rejtelemdús dolgok hitéhez, mintsem a komoly igazság nyomozásához s elismeréséhez, mely csak kevés kedélyt elégit ki és számtalan érdeket sért. Az Ókor dicső költői egy külön világot alkatiak, telve boldogító csalódásokkal, a nagy tömeg szívesen követte őket. A természet emberszeretö, az emberekhez hasonlító istenekkel volt népesítve, melyek gyakran leszállónak égi lakhelyükről, meglátogatni Deukalion ivadékát. Minden fában egy dryas élt, a forrásokat és ligeteket istennők és nymphák lakták s a végtelen tenger hullámait Neptun tridense hasogatta, számtalan félistenektől kisérve. Midőn az egyháromságu istenség tana a regényes világ ezen kellemes lényit trónjairól ledönté, a babonaság csak a neveket változtató. Az istenek helyébe lépteka természet titkos hatalmai, a félisteneket és istennőket felváltották a kisértetek és boszorkánok, mint a mái babonahit vasallyai.Legújabban ismét divatossá lön a classikusÓkorlealacsonyitása.Demár II o 11 ec k jegyző meg igen helyesen, miszerint nem illik hozzánk az ó világ fonákságait nevetni, miután mai nap is hasonló esztelenség találtatik oly népeknél, kik a legnagyobb miveltséggel dicsekednek. És R o 11 e c k igazat mondott! Felette tanulságos Cicerónak a jövendölésről irt értekezése. Ott elmondatik, mikép az isteni szobrok a templomokban izzadtak, másoknak tüskés koszorúk nőttek ki a fejükből, a folyók vérrel festettek, véreső is hullott, egyszer pedig tej is esett, a templomokban megcsör- dültek a fegyverek, a falról lehullván s több ily csoda dolgok történtek. A nép nagy balesemények előjeléül vette mind ezeket s a nép a status hivatalnokai, a Senatus, a Haruspices és Augurok által balhiedel- iniben megerösittetett. A babonaság számtalan kinövései, melyeket Cicero Quintus által elmondat, mái nap is fellelhetők. Igaz ugyan, miszerint a jelenkor józan búvárai a babonahitet rég elhagyták; törvényszékeink nem ítélnek el többé boszorkányokat, ámbár még a múlt században megtörtént; de a tömeg még mindig ragaszkodik a csodákhoz s a csodatevő hatalmakhoz, sőt Németország legmiveltebb részében, Poroszhonban újólag kezdenek sátánokat űzni, mint a boldog emlékezetű Pharizeusok idejében. Legélesebben jelemzi a jelenkor beteges állapotát az asztal tánczoltatás és kopogtatás, melly az egész világot elragadó, jeléül annak, hogy csak igen kevesen barátkoztak meg a természet tünetek lényegével, s hogy c téren kevés józan felfogás találtatik. A görög és római bölcsészek is nevették a nép babonasá- gát. Demosthenes a delphi oraculomról azt szokta mondani, hogy Pythia philippizál, hogy t. i. a jósnő is Fülöppel tart, hazájának megtáinadójával. Quintus avval vádolja a Senatust, miszerint az Augurok jóslatait nevette s a szokást mégis megtartotta, mivel — mint a hires államférfi igen naiv módon bevallja — a nép balitéletét kímélni kívánta. Ha most Quintus véletlenül feltámadna, tán azt mondaná: C’esttout comme chez nous. Mind ezeket a természet elhanyagolása szülte. Krisztus Urunk maga is számtalanszor hivatkozott a természetre, mint az atya Isten nagy könyvére, melybe bó van jegyezve minden dicsősége, honnan ki
