Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1942
felszínen kell tartani a leventevilágnézetet, amely nem lehet más, csakis keresztény és nemzeti. Az intézmény egységes és zárt, amelyben közös szellemnek kell uralkodnia. A nevelést a parancsnokok végzik, de önnevelésre kell buzdítani a leventéket. Müködniök kell — minden kényszer nélkül — a leventeegyesületben is, s ott önkéntesen résztvenniök a hajlamuknak és képességüknek megfelelő szakosztályok munkájában. A leventekiképzés célja az, hogy az ifjúságot a hagyományos magyar katonai erényekben való nevelés útján a haza védelmének magasztos feladatára testben és lélekben előkészítse. A leventeintézménynek ifjúsági mozgalommá kell kifejlődnie, amelyben kezdeményezést kell engedni a leventéknek is. Ezért vezették be az ífjúveze- töi intézményt. Két év múlva már az összes parancsnokok diákok lesznek, csupán az iskolai leventeparancsnok (az igazgató, igazgató- helyettes vagy egy tanár) és a csapatparancsnok kerül ki a tanári testületből, akik a kiképzést irányítják és vezetik. Intézetünkben az 1942/43. tanévben a leventekiképzést a Honv. Min. 124.000/eln. 40. oszt. — 1942. sz. alatt kiadott intézkedése szerint végeztük. Az őszi és tavaszi hónapokban kéthetenként egyfolytában 4 órás, a téli hónapokban pedig heti kétórás foglalkozásokat tartottunk a csapatparancsnok által készített foglalkozási jegyek szerint. Mindenkor alkalmazkodtunk az iskolai rendhez is. Leventéink, mint az iskola tanulói, résztvettek az iskolai ünnepélyeken és ott egyesek szerepeltek is. Kis leventéink tevékenyen résztvettek a »Leventék honvédkarácsonya« akciójában és a szükséges teendők elvégzésére önkéntes ajánlkozókban nem volt hiány. Egyébként dr. Kari János, kolozsvári róm. kát. gimn. igazgató, tanulmányi felügyelő úr, az iskolánkban tartott látogatása alkalmával kiemelte, hogy tanulóinkon meglátszik a leventekiképzés, mert fegyelmezettek és katonás magatartást tanúsítanak. Leventéink résztvettek az iskolai istentiszteleteken és a húsvéti időszakban tartott lelkigyakorlatokon, illetve csendes napokon. Nem tévesztettük szem elől, hogy ez év a »Mátyás király leventekiképzési év« volt. E nagy királyunkat igyekeztünk leventéinkkel kellően megismertetni. 1942. szeptember 29-én megtartottuk az előírt orvosi vizsgálatot a 12, 15 és 19 éves leventéink számára. Leventéink tagjai voltak a helybeli Leventeegyesületnek és az ennek keretében létesített korcsoportjuknak megfelelő szakosztályoknak. Megtartottuk az előírt próbákat is. Az ujoncpróba nagyon szépen sikerült. A próbán jelenvolt az intézet igazgatója is az iskolai leventeparancsnokkal. Az igazgató úr a legteljesebb megelégedését fejezte ki az újoncok tudása és katonás fellépése tekintetében. Hasonlóképen jól sikerült az I. próba is.