Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1941
53 Czetz János magyar hazájának minden ügye iránt élénken érdeklődött. A buenos-airesi magyar baráti körben beszélgetve, többször mondotta: »Szabad hazáért harcoltam, szabad és boldog hazát akarok ismerni. Ha én magam nrm is láthatom, ha unokáim az elvetett magnak gyümölcseit nem is élvezhetik, utolsó lehelletemig azért fogok imádkozni, hogy hazam nagy legyen és dicső és olyan, amilyennek harcaink közepette merészen elképzeltük. És, ha vissza nem is térhetek, — hisz az idő későre jár és anyagi eszközeim sincsenek — lelkemben és gondolataimban hazámban élek. Hazámnak iparkodtam dicsőséget szerezni itt is és magyar nevemre érdemetlen lenni nem akartam. Unokáim leikébe bevésem a hazám iránti szeretetet és ha szükséges lesz, ők is ott fognak állani honfitársaim sorában !* Öreg korában is megtartotta élénkségét és gondolkozásának következetességét nem tudta az idegenség megzavarni. Honfitársaival mindig zamatos magyar nyelven beszélt. A becsülettől soha el nem hajlott. A 82 esztendős utolsó 48-as honvédtábornokot a buenos-airesi katonai parancsnokok és óriási tömeg részvéte mellett kísérték utolsó útjára. Mielőtt sírbatették, díszíüzet vezényeltek. A sírjában egy kis zsák hazai magyar földet helyeztek el, amelyet a tábornoknak Miskolcról egy Buday nevű tanár küldött, de a zsákban helyet kapott egy csokor virág is, amelyet az 1903. év nyarán a fehéregyházi sírokról szedtek és egy 48-as zászlódarab kíséretében küldtek el az ősz tábornoknak. Czetz János hazánktól távol porladt el, A magyar szabadsághős lelke az Isten táborából tekint reánk, de onnan is bíztat és lelkesít harcainkban, hogy kemény kitartással küzdjünk minden magyar céljáért : ősi birodalmunk teljes felszabadulásáért! Gabányi János