Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1940
í 1919—1940. 21 év! Nem sok idő egy ország történelmében, de bizony hosszú idő annak a nemzedéknek, amelynek át kellett élnie mostoha körülmények között. Azonban a magyar néo szívóssága és élniakarása oly erős volt, hogy »megfogvva bár, de törve nem«, átélte ezt az időt és most annál jobban örvend jelenlegi helyzetének. Ha visszagondolunk a világháború utolsó évére, szomorú érzés vesz erőt rajtunk, Győztünk mindenfelé... és mégis gyászos volt a vég. Ennek okait mindenesetre rajtunk kívül kell keresni. Azonban — legalább külsőleg — bele kellett nyugodnunk az új helyzetbe és igyekeznünk kellett olyképen berendezkedni, hogy létünk biztosítása mellett, népünk fennmaradását, vallási és kultúrális előhaladását is biztosítsuk. Nehéz volt a feladatunk megvalósítása, de a Gondviselés adott nekünk arra- termett egyházi és világi vezetőket, akik e munkában irányt adtak, lelkesítettek, olykor-olykor korholtak, s a munka ment. Ez bizony kellett is, mert a kezdet — ezelőtt 22 évvel — nagyon nehéz volt. Az 1919. év iskolánk történetében is óriási változást idézett elő. Egymást követték a különböző hatóságok rendeletéi az iskolák tannyelvét stb. illetőleg, míg végre kialakult a helyzet: a magyar kultúra terjesztése végett városunk polgárainak áldozatából emelt intézetnek más érdekeket kellett szolgálnia. Eleinte csak arról volt szó, hogy a román nyelvet mint kötelező tantárgyat kell tanítani, s a román tanulókat felmentik a magyar nyelv és irodalom tanulása alól. Azonban, nem sokkal a megszállás után, de még a gyászos emlékezetű békeszerződés előtt, intézetünket teljesen átalakították román tannyelvű iskolává. 1919 június 5.-én a dési román főispáni hivatal 2961 sz. magyar nyelvű rendeletével felhívja városunk főgimnáziumának igazgatóságát, hogy 8 nap alatt jelentse be, hogy a tanárok
