Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1907

4 Tanítványai a kötelességtudás szigorú emberét ismerték benne, de akkora szeretettel párosulva, hogy a kötelesség- teljesítés kedves munka lett rájuk nézve. Az általános gyászban intézetünk is szive szerint vett részt és testületileg jelent meg a végső tisztesség meg­adásánál. Néhai kartársunk életének jelentősebb mozzanatai a következők: l)r. Oopcsa Jakab Szamosújvárt született 1865. nov. 22. Az elemi és algimn. osztályokat szülővárosában, a felsőbb osztályo­kat a kolozsvári kath. főgimnáziumban elvégezvén, orvosi pályára lépett. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt, Budapesten és Bécsben végezte, majd szülőhelyén kezdett és folytatott orvosi gyakorlatot. A városi gimnázium államosítása után intézetünk orvosa és egész­ségtan tanára lett, később városi orvosnak is megválasztatott. Mint bizotts. tagja a megyének és vál. képviselőtest. tagja a város­nak élénk és önzetlen tevékenységet fejtett ki a közéletben : meg­alapította a helybeli függetlenségi 48-as pártot, megindította és szerkesztette a Szamosújvár és Vidéke c. hetilapot, részt vett a Füg­getlenségi és 48-as Kör alapításában és minden kulturális moz­galmában szülővárosának. Széleskörű orvosi gyakorlata, valamint eszményekért hevülő lelkének pihenést nem ismerő tevékenysége amúgy sem erős szer­vezetét nagyon kimerítette. Amikor a pihenés gondolatával kezdett foglalkozni, az érelmeszesedés tünetei már megjelentek. Nov. 6-án pár pillanatig gyöngélkedett, de mihamar magához tért s elég jó hangulatban volt. Nyugodt alvás közben, reggeli 3‘/a órakor néhány nehezebb lélekzetvétel után megszűnt dobogni a szív, mely oly nagyon tudott lelkesedni minden jóért és nemesért. Halálát özvegyén kívül négy kis árvája siratja. Sit tibi terra levis, nec onerosa quies !

Next

/
Oldalképek
Tartalom