Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1907

51 udvarhelyre mentek, ahova a késő esti órákban érkeztek meg, mert útközben megtekintették Parajd csupasz sószikla hegyeit és sóbányáját, továbbá Korond fürdőt. Ezen utóbbi helyen megnézték a Gáspár-féle agyagedénygyárat és a köröndi aragonit telepet, amelynek gyönyörűen sávozott képződményeit kedves csecse­becséknek dolgozzák föl ugyanott. Székelyudvarhelyen az áll. főreáliskola internátusának voltak kedvesen látott vendégei. Itt másnap Séra Kálmán főreálisk. tanár kalauzolása mellett meg­tekintették a székely metropolis nevezetességeit, amelyek között nem utolsó az áll. agyag- és kőfaragó-ipariskola. D. u. szekerekre ült a kiránduló társaság és a gyönyörű Cekend-hágón át a remek fekvésű Homoródfiirdőre ment. Az erősen vasas borvízben történt fürdés után a telepet járta be az ifjúság. Másnap reggel 4 órakor ismét a székely szekereken ültek, hogy kirándulásuk egyik legszebb részét a „fellegontó“ Hargitán át vezető Tolvajos-hágón keresztül tegyék meg. Az ut d. u. 4 óráig tartott beleszámítva azt az időt is, amelyet a közbeeső szenlkeresztbányai vasgyár megszemlélése vett igénybe. E felséges útszakasz Csiksomlyón ért véget, ahol a róm. kath szemináriumban talált igen kedves otthont kiránduló ifjúságunk. Másnap Csathó János főgimn. tanár vezetése mellett Csiksoinlyó és Csíkszereda nevezetességeit nézték meg és gyalogszerrel rándultak át Zsögöd-fürdőre. Innét ezen nap d. u. vonattal mentek a Székely­föld gyöngyére: Tusnádfürdőre. A fürdő igazgatója és orvosa igen szives kalauzolása mellett bejárták az egész fürdőtelepet, amelynek minden ponján a természeti szépségek bűbájos panorámája bilincselte le látni és tudnivágyó ifjú turistáinkat. A következő nap hajnalán már talpon volt az egész ifjúság, hogy gyalog ránduljon ki ahhoz a helyhez, amelyhez a magyar tündérmesék Iegszcbbike fűződik: a Szent Anna tóhoz. Innét a tájkép szépségeitől megittasulva folytatták útjukat a „torjai büdös barlangiig, amelynek megtekintése után a kies Bálványosfürdőre ereszkedtek le. Még ezen nap jún. 27.) délutánján kocsikon Biikszád állomásra jöttek, ahonnan vonaton folytatták útjukat Sepsiszentgyörgyig. Itt az állami polgári iskola és tanitónöképző intézet vendégei voltak. A kiránduló ifjúság megtekintette a csinos és szépen fejlődő várost és nevezetességeit; különösen a Klinger-féle szövőfonó gyár és a „Székely Nemzeti Muzeum“ kötötte le figyelmüket. Másnap (jun 28.) a reggeli vonattal Brassóba rándultak át, ahol Bordeux Árpád főgimnáziumi tanár kalauzolása mellett bejárták a fontosabb gyárakat, a történelmi nevezetességű helyeket s végül a hazafiság szent adóját rótták le a Cenk ormán álló Árpád-szobor előtt. Az esti vonattal búcsút mondottunk a hazánk délkeleti sarkán lévő és ritkaszép fekvésű városnak, hogy egy hosszú éjjet utazással eltöltve, testileg egy kissé kifáradva, lélekben, szívben gazdagodva, nemesedve térjünk vissza az édes otthon várva-váró kedves tűzhelyéhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom