Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1902

63 nyebb, rájuk nézve nem veszélyes gyakorlatokból. A testi nevelésnek mai iránya nyilvánvalóig megfelel az ifjúság természetének. A fokozatos haladás a megkezdett úton és a vett irányban remélhetőleg a legüdvösebb gyümöl­csöt termi majd meg idővel s a mi most csak mint vágy él szivünkben, azt valamikor mint elért czélt fogjuk lát­hatni, t. i. aczélizmú, törhetlen akaratú, értelmileg fejlett nemzedéket A tornatanításban a lefolyt tanév telén néhány héten át szünetet kellett tartanunk a tornacsarnokban már el­odázhatatlanná vált alapos javítások foganatosítása végett. Az elmaradt tornaórákért a népkerti korcsolyapályán ta­lált kárpótlást az ifjúság. Annál intenzivebben folyt a munka a melegebb időszak beköszöntővel. Sajnos, növen­dékeink óriási szegénysége miatt a kerületi tornaverseny- ben részt nem vehettünk s a haladást, a testgyakorlásban elért eredményt csak intézetünk kebelében díszes közönség előtt s nagyfokú érdeklődés mellett junius 14. délután megtartott s versenyekkel összekötött tornavizsgálaton mutathatták be növendékeink. A tornavizsgálatot és versenyt intézetünk tornaud­varán kedvező idő mellett tartottuk meg a következő tervezettel: I. Szabadgyakorlatok. Megfelelő felvonulás után elő­ször az I—IV. osztály mutatja be 4 és 8 ütemű szabad- gyakorlatát, melyet az V—VII. osztálynak két 8—8 üte­mű vasbotgyakorlata követ. II. Szertornázds. Csapatokban mutatja be az előirt gyakorlatokat az V —VI. oszt. a lovon és gyűrűhintán, a VII. oszt. a nyújtón és a magas korláton. III. Versenyek. 1. Mászás (I—IV. oszt.); 2. Magas- és távolugrás (V—VII. oszt.), a VII. osztályosok rúddal; 3. Versenyfutás (I—IV. oszt.h 4. Kötélhúzás a III. oszt. két csoportja között. Az érdeklődő közönség soraiból összeállított biráló bizottságok nagy figyelemmel kisérték az egyes gyakor­latokat. Az egész ifjúságnak pontos, szabatos, gyönyörű

Next

/
Oldalképek
Tartalom