Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1900

6 gatyában, vállukon kivarrott szűrrel tekintenek sietve tova haladó vonatunkra, a nők pedig kaczkiás szoknyá­ban, tarka élénk színű lajbi-ban álltak utunk mentében. Minden felé a rend, tisztaság, jóllét és szorgalom képét látjuk a falvakban, melyek mellett elsietünk, mig végre Taszláron túl egy magaslaton a Szt-Jakab zárda vörös­romjai ötlenek szemünkbe. Ez volt a híres Pálos-rendi szerzetesek utolsó zárdája, honnan II. József rendeletére 1786. költöznek ki. A kaposvári állomásra berobogván egy futó pillan­tást vetünk Somogy vármegye székvárosára és a mellette elfolyó Kapóson túl elvonuló domblánczra, melyet egész hosszában csinos présházakkal és nyárilakokkal ékített szőlőkertek borítanak. Itt vissza emlékezünk Kupa vagy Kopány vezérnek harczára, melyet 998-ban István király ellen vívott, mint a régi ősmagyar pogány vallás utolsó nevezetesebb kép­viselője, és szomorú sorsára, mely halála után érte. Kopányt ugyanis Venczelin, ki német lovagjaival Istvánt segítette, megölte a harczban, testét pediy István király a győzelem után 4 felé vágatta és darabonként tűzette ki Győr, Veszprém, Esztergom és Gyulafehérvár vár­kapuira. Majd több helységet és állomást elhagyva a gróf Festetisch-féle uradalom messzire fehérlő nyír- és cserfa érdéin száguld át vonatunk. Az erdő tisztásain legelésző, szökdécselő őz, szarvas és dámvad állományban gyönyör­ködve elérjük Csurgó városát, mely nemcsak a török­hódoltság szomorú emlékeit, de Csokonay Vitéz Mihály egykori költő-professzorának dicsőségét is felújítja emlé­kezetünkben. Vonatunk a Dráva völgyébe ereszkedik már, hogy Gyékényesnél, habár rövid időre, de mégis elfogodott szívvel, mondjunk búcsút drága hazánknak. A Dráván átkelve horvát területen folytatjuk utunkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom