Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1899

Értesítés a jövő tanévre. A szamosujvári m. kir. állami fögymnasiumban az 1900'1901. tanévre szóló beiratások inár a f. tanévvégén — és pedig junius hó 30-tól júliusi hő 5-ig (bezárólag) — fognak eszközöltetni. A f. évi szeptember hó elején csak abban az esetben vétetik még föl tanuló, ha az illető osz­tályban melyre jelentkezik, hely maradt fönn. Szeptember hó 4-ikétöl 10-ikéig csak is a ke'sedelmöket szigorúan igazoló tanulókat veheti fel az igazgató. A még később jelentkezők felvételét az igazgatóság utján benyújtott folyamodványra, a tankerületi királyi főigazgató engedheti meg. Azoknak, kik a tanév első hónapja után lépnek be az intézetbe, az eddig végzett tananyagból vizsgálatot kell kiállaniok. A gymnasium első osztályába oly növendék léphet, a ki 1., születési bizonyitványnyal igazolja, hogy élete 9. évét már betöltötte; 2., bizonyitványt mutat fel valamely nyilvános elemi iskola negyedik osztályának sikeres elvég­zéséről, vagy felvételi vizsgálaton igazolja, hogy hasonló mértékű képzettséggel bir és 3., orvosi bizonyitványa van arról, hogy mikor volt utoljára beoltva. Tizenkét évesnél idősebb tanulónak az első osztályba való fölvétele fölött a tanári testület határoz. A többi osztályra való fölvétel az előző osztálynak legalább is elégséges bizonyitványa alapján eszközölhető, de más gymnasiumből vagy intézetből jövő tanulók szüle­tési és ujraoltási bizonyitványt is tartoznak elömutatni. A fögymnasium V. osztályába lépő tanuló szülője illető­leg gyámja köteles a beiratáskor bejelenteni, vajon fia, ille­XI.

Next

/
Oldalképek
Tartalom