Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1888

19 Az igazgatónak többször teljesített hivatalos látogatása, a tanárok előadásainak s a tanulók feleleteinek meghallga­tása, a tanulók Írásbeli dolgozatainak inegbirálása, a taná­rok kartársias összeműködése, a tanügyi állapotok gyakori megbeszélése, a tanulók szállásainak kivánalomszerű meglá­togatása, a szülőknek ez egyes időszakok végén kiosztott értesítők által történt írásbeli értesítése bizonnyára mind oly tényezők, melyek együttvéve csak jótékonyan mozdítot­ták elő a nevelés és tanítás nagy feladatának minél sike­resebb megoldását. A tanév folyama alatt tartott értekezletek jegyzőköny­vei a felsőbb tanliatósághoz mind fel lettek terjesztve, a hol azok jóváhagyó tudomásul vétettek. 5. Látogatások. Az igazgatóság tisztelettel fogadta méltóságos Dr. K 1 á- márik János miniszteri osztálytanácsos ur látogatását. Öméltósága ugyanis Naszódról visszautazván 1888. okt. 7-én városukba megérkezett, és másnap okt. 8-án látogatásával szerencséltette tanintézetünket, minden osztályban meghall- gatá más más tantárgyból a tanulóknak feleleteit, beható vizs­gálat alá vette az iskolaépületet, a rajztermet, a gyűjtemé­nyeket és a könyvtárt, megtette beható észrevételeit az inté­zet állapotát, a berendezéseket és a tanítást illetőleg. — Ezután a tanári kar az igazgató vezetése alatt tisztelgett Öméltóságánál s kegyes látogatásáért, tapasztalt jóindulatá­ért és bölcs tanácsaiért hálás köszönetét mondott. 1888. okt. 11-én látogatta meg hivatalosan tanintéze­tünket erdélyi püspök Lő n h á r t Fe r e n ez Önméltósága az erdélyi összes kath. iskolák fői gazgatója, minden osztály­ba meghallgatá mindenik tanárnak egy egy tantárgyból az előadását és a tanulóknak feleleteit, s személyes tapasztalatot szerzett magának mind a tanuló ifjúság előképzettségéről és tudományos haladásáról, mind a tanárok szakműveltségé­ről és az ismeretek közlésénél követett eljárásról; megtekin­tette az intézet felszereléseit a könyvtárt, a szertárakat és a*

Next

/
Oldalképek
Tartalom