Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1879

5

A királyok hatalma kezdettől fogva a szátrápák túlságos kiváltságai által, igen korlátolt volt. Ezek fizettek ugyan a királynak mérsékelt adót és el is ismerték annak fensőségét, de külön hadsereg- és hivatal-személyzettel bírtak. Vágárság ezt a dolgot bölcseséggel intézte el, midőn a szátrápákat palotájába gyüjté és azok között különböző hivatalokat osztogatott.

I. Árdásesz (111—86) folytatta Örményország független fejedelmeinek legyőzetését; meghódította Kisázsiát és önmagát a párthusoktól egészen függetlenné tette. Fia a „Királyok királya“ Nagy Digrán (Tigrán, 86—53.) felvevőn a seleucus koronát (Assyria, Bábylonia, Palaestina és a t.) Ázsiának legnagyobb koronás királya lett. Legyőzte Párthiát, meghódította Ciliciát, Cappadociát és Galatia egy részét. De legyőzetett Lucullustól Digranagert (Tigranocerta) mellett (69) és a Pompeiussal kötött béke-egyesség szerint lemondott Örményországon kívül birt tartományairól (64.) Fia Árdávázt, Antoniustól elfogatott, Cleopátrától megöletett . . . és Örményország római tartománynyá lett.

Ezután Örményország játékszerül szolgált a rómaiak és párthusok kezében, kik azt majdnem két századon át saját kebelükből választott fejedelmek által kormányozták.

Ebben az időközben — midőn az eredeti Örményországban tronörökösödési villongások dúltak (33 Kr. e. — 55 Kr. u.) — ment néhány országnagy Mesopotamiaba és ott az örmények folyamközi (mesopotámiai) fejedelemségét alapítá. Az egymás után itt következő királyok valának: Á b k á r [Ábágár] *), Ánánum, Szánádrug (Szánátrug) és Eruánt.

') Abagarus Armeniae rex, omnimu orbis principum primus Cristi fidein amplectitur, anno 40.