Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1876

Í5 — • fők után. Kolozsvár 1870“ cim alatt olyan munkát irt és adott ki saját költségén, milyennek megírására eddig senki sem vállalkozott és a mely mű iránt a magyar tudományos akadémia 1851-ben „méltató elismerését“ jegyzőkönyvi kivonatban nyilvánította. . . Irodalmi munkásságának ter­ményei még: „Adalékok az erdélyi örmények történetéhez,“ „Világositó sz. Gergely élete“ s a t. Szóval Lukácsi az irodalom terén is — melyen nem megvetendő helyet fog­lalt el — becsületére volt Szamosúj várnak és az örmény ajkú magvar testvéreknek! Mint magán ember igen takarékosan élt, hogy félre­tehessen egy-két fillért azok számára, kiket édes Üdvözí­tőnk leginkább ajánlott szeretetiinkbe: az árvák számára. Emberbaráti érzelemmel telt és ellenállhatatlanúl dobogó kehiének sugalatát követve, még 1 Síi 1-ben hozzákezdett legnemesebb szándéka valósításához, midőn 4000 forinttal megvetette alapját egy, Szamosájvártt felállítandó fiú-árva­intézetnek. A szép példa követőkre talált; mert valamint egyesek, úgy egész községek nem megvetendő öszveggel járultak ezen szent célra szánt alaptőke gyarapításához . . . és így a kedvező eredményre támaszkodva ezen legszüksé­gesebb intézmény még a kezdeményezés évében életbe lép­hetett. A nemes kebel azonban itt még nem akart megálla­podni! hanem dúsan kamatózó intézménye számára 6000 írton egy csinos, á czélnak megfelelő épületet is vásárolt. Kedvenc intézményéről — habár életében ez képezte gondos figyelmének kiváló tárgyát — még a végső per­cekben sem felejtkezett meg és utoljára még adott az árva- intézetnek 4000 frtot. De mit mondok, utoljáraV Nem! mert „amor etiam post fanéra vivit;“ mert, ha egy másik nemes szándéklata csendes kimúlásától számítandó 10 év alatt a valósulás stádiumába nem lép, akkor — végakarata szerint — készpénz hagyatékának fele (6000 írt.) szintén az intézet, melynek gondozása és ápolása a vezető kéz eltávo­zása után is hű kezekre van bízva, — alaptőkéjéhez fog csatoltatok Ks így ezen jótékony intézet, mely már annyi árvának adott menhelyt, ápolást és oktatást, kik hálás

Next

/
Oldalképek
Tartalom