Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1876

A 27768—1875 sz. a. k. ministen meghagyásnak tett tanintézetünk eleget, midőn a történelmi társulat évdíjas tagjai sorába lépett, A tanári testület 1875. dec. 20-án az értekezleti jegy - zőségről lemondott Szongott Kristóf tanárnak „azon fáradhatlan szorgalom- és buzgalomért, melylyel a jegyzői tisztet tizenegy éven által vitte, jegyzőkönyvileg elismerést és köszönetét szavazott“ (1. a dec. 23-kán tartott tanári tanácskozmányról N o v á k tanár által vezetett jegyzőkönyv XY. pontját) és az így megürült jegyzői állásra igazgatói kijelölésnél fogva a testület Novak Gerőt választotta meg. Algymnasiumunkban a földrajz tanításával néhány év óta a történelem-földrajzi tanár foglalkodik; ezért az igazgatóság, mely a tárgyfelosztásnál a nm. ministerium intézkedése szerint járt el, az 1875. decem. 6-ról 29681. ministeri sz. a. k. rendeletet csak tudomásul vette. * * * Hazánk legnagyobb államférfia iránt, ki köztudomás szerint 1876. járt. 28-án költözött át az örökkévalóságba és a kiben a hazai Musák egyik legmelegebb pártfogojokat siratják, — középtanodánk is lerótta a tartozó kegyelet adóját. . . . Alig értesült igazgatóságunk a hazánkat érte kebelrázó gyász-eseményről, azonnal intézkedést tett, hogy a nemzeti országos gyászban osztozzék gymnasiumunk is. A tanári kar pedig mélyen érzett benső fájdalmának, kül­sőleg azzal adott kifejezést, hogy erre a szomorú alkalomra igen szép gyász-lobogót készíttetett, mely több napon át ott 1 engett a tanodái épület homlokfalán. . . Es ezen lobogó minden egyes lobolásával figyelmezteté a deákokat, hogy a halhatatlanság honába el költözködött nagy Deákot válasz­szák példányképül, és ha idővel a férfiak sorába nőnek fel, a honszeretet- és haza fiságban is a diesőültnek legye­nek követői. . . Február 3-án délelőtt 11—12-ig, mig a haza bölcsének földi maradványait az örök nyugalomnak adta át az ország: itt nálunk az igazgató, — ki egyszersmind

Next

/
Oldalképek
Tartalom