Szamos, 1919. január (51. évfolyam, 1-27. szám)
1919-01-01 / 1. szám
il f 4. oldal. SZAMOS A ruhabizottság felhívása. Minthogy még sokan vannak olyanok, akik a felajánlott ruhát be nem szolgáltatták, vagy általában fel sem ajánlották a beszolgáltatásra köteles ruháikat, a ruhabizottság ez utón hivja fel a közönséget, hogy az elmaradt ruhát, cipőt, kalapot stb. még e hét folyamán szolgáltassa be a vuhabizottság- 0 hoz. A bizottságnak uj helyisége az Eötvös utcai konviktusban van. E ruhákból a had- ügyminiszteri rendelet értelmében csak azon „ leszerelt katonák igényelhetnek, akiknek sem polgári, sem katonai ruhájuk nincsen. Köszönetnyilvánítás. A szatmári szociáldemokrata pártszervezet vezetősége köszönetét mond mindazon hölgyeknek, uraknak s elvtársaknak, kik a párt pénztára javára rendezett hangversenyen közreműködni szívesek voltak. Köszönetét mond külön Bendiner Nándor urnák a hangverseny rendezéséért, a városi tanácsnak s Kovács színigazgatónak a színház készséges átengedéséért. Ki tud róla ? Székely Antal közlegény 12. h. gy. e., I. szd. (Tábori posta 102.) szolgált es Ravaruskánál volt, 1914. augusztus óta nem adott magáról életjelt. Aki valami nyomravezető adatot tudna róla, érte sitse aggódó feleségét: Székely Antalnál, Szatmár, Darai-utca 20. sz. A „Szatmári Népszava“ rt. alapitói felhívják az összes ivtartókat, hogy ma délután 5 órakor iveikkel és a befolyt összegekkel elszámolás végeit a „Katona Otthonban okvetlenül megjelenjenek, csütörtökön délután 4 órakor pedig szolgáltassák be az előfizetői iveket mindazok, akik ilyeneket kaptak. Kérelem. December hó 18-án, a vasúti állomás ruhatárából valaki tévedésből elvitt egy kézibőröndöt, melyben egy öltöny kék fétfúuha, egy uj .(étfi télikabát, férfi fehérneműik és orvosi műszerek voltak. Aki tévedésből elvitte, kéretik, hogy jutalom eílenében az állomásfőnökségen adja át. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, ismerősöknek és jóbarátoknak, kik feledhetetlen Nellike leánykánk temetésén részt vettek és fájdalmunkat ezzel is enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszö- netünket Simái Mező Sándor és neje. Villanyvilágítást berendezéseket szakszerűen készítek, a berendezésért csak bekapcsolás után kell fizetni. Motorok, teafőzők, villamos vasalók javítása gondosan és gyorsan eszközöltetik. Mindennemű vízvezeték javítását szakszerűen végzem, szivattyúkat felelősség mellett is javít: Nagy József, Hunyadi utca 4., közös kaszárnyával S7pmhpn színházi hírek. Ma, uj év első napján, délután mérsékelt helyárakkal a „Piros bugyelláris“ népszínmű, este rendes helyárakkal bérletszünetben Borbély Lili felléptével a „Táncos grófné“ operett kerül szinre. Január 2-án, csütörtökön C. bérletben Gábor Andor szenzációs sikerű vígjáték újdonsága: „Majd a Vica“ van rfiüsoron, Borbély Lilivel a főszerepben. Pénteken A, szombaton B. bérletben Heyermanns világhírű izgalmas szocialista drámája, a „Remény“ kerül szinre, elsőrendű szereposztásban. A kiváló művet a mai kpr izzó levegője kiséri végig és minden felvonásban érdekfeszitő szociális igazságok megrázó drámai erővel jutnak kifejezésre. A darab rendezését gondos és beható körültekintéssel a fiatal ambiciózus Tordai György végzi, ki a darab egyik főszerepét is játsza. A többi szerepek is a legjobb kezekben vannak és pedig K. Szűcs Irén, Lázár Hilda, Szántó, Tárnái, Szentmiklóssy, Zilahy, Rákossy, Baróthy, Kiss és László. Kiadó és laptulajdonos: a .Szabadsajtó* könyvnyomda és lapkiadó részvénytársaság Szatmár-Németi.---- —- -n -f- I» ír p -i— •wi -t- p -t- it ia -ír <t> p- fi t >u m m ■ o tt Üz letfeleim szives tudomására hozom, hogy 38 havi katonai s z olg ál a tóm után könyv kereskedésem és könyvnyomdám vezetését ma átvettem és kérem további pártfogásukat. Tisztelettel: Weisz Zoltán. (Guttmann-palota.) Id. dr. Borgida Lajos az ügyvédi gyakorlat folytatását ismét megkezdte; irodája Szalmáron Eötvös-utca 28. szám alatt van. Mielőtt bármit venne, vagy eladna, az „ATLAS“ hirdetést olvassa. — Megjelenik szerdán és vasárnap. Dr. Fekete Dezső ügyvédi irodáját Rákóczi-utca 34. sz. alá helyezte át. Dr. Tóth Gábor ügyvéd 4 és fél évi katonai szolgálat után, ügyvédi gyakorlatát dr. Tanódy Endrével társulva, folytatja — Rákóczi uica 21. sz. alatt. ÉRTESÍTÉS. Vasárnap d. u. ás az ezt kővető egész héten éjjelenkint, tekintettel a spanyol snfluenziára, KUN ALADÁR Deák-tér 12., KOVASY ÁRPÁD gyógyszer- tára Teleki-utca 41. ÉRTESÍTÉS. Harctérről hazaérkezve, KÖNYVKÖTŐ műhelyemet újra megnyitottam. Szives párífogást kér, kiváló tisztelettel GÁftOCS FERENC könyvkötő, Kazinczy-utca 4. sz. Árverési hirdetmény 1919. évi január hó 3-án a Markovits-féle hizlaló istállónál (Erzsébet gőzmalom mellett) ióárverés tartatik. Árverésre kerül 38 darab ló és egy csikó. Az árverésen résztvenni óhajtók az illetékes közigazgatási hatóság (főszolgabíró vagy polgármester) részéről kiállított bizonylattal ellátva legyenek, melyen igazoltatik, hogy az illető gazdálkodó, nem pedig lókereskedő. A lovak kötőfék nélkül adatnak át. Lóértéhesitő parancsnokság Szatmárnémeti. ÉRTESÍTÉS. Értesítem a n. é. közönséget, hogy négy évi katonáskodásom után haza érkeztem és őrás-üzletemet és órajavitó ::: műhelyemet ::: az üzlethelyiségek hiánya miatt lakásomon, Tompa-utca 26. sz. alatt megnyitottam. Kérem a t. közönség szives pártfogását. Teljes tisztelettel MAYER CIPÓT, Órás. (1919. január 1., 1. Mám.) A Közélelmezési Hivatal közleményei. Az élelmiszerjegyek kicserélése az alábbiak szerint történik: A bevásárlási jogosítvány (rózsaszínű lap) a lisztjegyfüzet borítékjával és a régi vásárlási szelvényfüzettel együtt az alább megjelölt sorrendben átadandó hivatalunknak (Hám János utcai volt Csomay-ház földszintjén), ahol a jogosítványt uj füzetekkel felszerelik s az eddig hatósági árusítást végző kereskedők utján a közönség birtokába juttatják. A jogosítványt és a lisztjegyfüzet boríték- lapját hivatalunk visszatartja, a régi vásárlási szelvényfüzetet pedig a jegybeszolgáltatást teljesítőnek rögtön visszaadja s az igy visszaadott régi vásárlási szelvényfüzet bevonása ellenében fogja a kereskedő kiadni az uj jegyekkel felszerelt jogosítványt a közönségnek. A kereskedők külön is figyelmeztetnek arra, hogy a hozzájuk dirigált uj jegyeket csak az átvételi igazolással ellátott régi vásárlási szeivényfüzet bevonása ellenében teljesíthetik s az igy bevont régi vásárlási szelvényfüzetekkel hivatalunknál számolniok kell. Beszerzési csoport-tagok ne jelentkezzenek, mert uj jegyekkel a csoport utján láttatnak el. A Jólét és Szövetkezet tagjai uj jegyekkel általunk láttatnak el. Az uj jegyekkel felszerelt régi jogosítványért a hivatalhoz történt beszolgáltatást követő harmadik napon a közönség annál a kereskedőnél jelentkezzék, amelyhez eddig beosztva volt s amely kereskedő az uj jegyfüzetek kiadását csak az átvételi igazolással ellátott régi vásárlási szelvényfüzet bevonása ellenében teljesítheti. Hivatalunkhoz a régi jegyzfüzetekkel felszerelt jogosítvány mindenkire egyformán kötelezően a következő sorrend szerint juttatandó el: Január 1-én, szerdán délelőtt az S, Sch és Sz betűvel kezdődő nevüek. 2- án, csütörtökön egész napon át a T, U, V, W és Z betűvel kezdődő nevüek. 3- án, pénteken és 4-én, szombaton egész napon át az elmaradottak. ~ • A meghatározott idő alatt igyekezzen mindenki jelentkezni s uj jegyfüzeteinek megszerzését biztosítani annál is inkább, mert hivatalunk más- irányu foglalkozása különben háttérbe szorul s ez az ellátások megzavarására vezetne amellett, hogy a sorrenden kívül jelentkezők bizonyos beszerzéstől el is eshetnek. Mivel egy háztartás csak egy füzettel rendelkezhet s megosztottan több füzetet nem tarthat, a következmények terhe mellett figyelmeztetjük a háztartások fejeit arra, hogy az egyesítést még az uj füzetek igénylése előtt eszközöltessék, mert a későbbi revizió alkalmával megállapított ellenkező eljárásért kihágási eljárás alá vonatnának. A közönség birtokában levő jegyek alapján eszközölhető beszerzést teljesítse még az uj füzetek igénylése előtt, mert különben egyes áruk beszerzésétől elesik s azt utólagosan nem igényelheti. Az uj jegyekért a közönség a kereskedőt hétfőnél előbb ne keresse fel, mert a beszolgáltatás szerint az uj jegyek közül az A, B, C és D betűsök hétfőn, — az E, F, G és H betűsök kedden, — az 1 és J betűsök szerdán, — a K, L és M betűsök csütörtökön, — az S, Sch, Sz betűsök pénteken s a T, U, V, W és Z betűsök szombaton kaphatják meg az uj jegyeket. A termelők, akik a szilvatermésüket ezen a telepen adták a szeszfőzdének, a szilvórlumot továbbra is utalvány alapján kapják meg. Részükre a pálinka a nagybani árban, vagyis az 50 fokos pálinka literje edény nélkül 30 koronáért nyer kiszolgálást. Ha magasabb fokú pálinkát kapnak, minden toVábbi fokért 60 fillér lesz fizeténdő. Termelőknek az utalványt hivatalunk adja ki. Azon kereskedőket, akik szilvórium árusítására előjegyzést teljesítettek, felhívjuk, hogy az > utalvány átvételéért a szilvórium értékének befizetése végett ma délelőtt hivatalunkat keressék fel, A szilvóritim már átvehető és kérjük, hogy az átvételt sürgősen eszközöljék, hogy a lehúzás és palackozással még péntekig elkészüljenek, mert a közönség részére a kiosztást ez időtől kezdődő- leg meghirdetjük. Lisztkiosztás hétfőn vette kezdetét a kereskedők utján. Beváltható az uj lisztjegyfüzet december 30., január 5. és január 6—12. jelzésű kétheti szelvényre, melynek ellenében személyenként 3 kgr. rozsliszt (ára K 3.36) és egy fél kgr. nullás- liszt (ára K 1.72) adandó, tehát a személyenkénti 3 és fél kgr. összmennyiségért K 5.08 fizetendő. A közönség figyelmébe ajánljuk a lisztnek legnagyobb mértékű takarékos felhasználását, mert nem lehetetlen, hogy a bekövetkezendő események miatt a lisztellátás akadályozva lesz. Hadikávé árpagyöngy, olajjárandóságál az űj jegyek becserélése előtt még mindig kivehetik a kereskedőknél és a kereskedőket is értesítjük, hogy ezen cikkeket a régi szelvényekre is további intézkedésig kiszolgálhatják. AZ URÁNIÁBÓL A drótostót (A Lehár-Leon Operette ^ filmen.) Szatmár, dec. 31. A mozi legkedvesebb meglepetései azok, amelyeket akkor okoz, amikor szin padi ösmerőseinket varázsolja elénk a vászonra. Ezek a képek kedves, meghitt meleg séget terjesztenek a nézőközönség körében. Amikor az ember ezeket a filmeket látja, úgy érzi magát, mint mikor ösmerős és kedvenc tájakat, melyekhez kellemes emlékek fűzik, lát viszont képen Ilyen újévi meglepetéssel szolgál látogatóinak a szatmári Uránia mozgó-fénykép színház, amikor a keköszöntő ujesztendő a kedves és népszerű Lehár-Leon operettel: a Drótostóttal üdvözli. A mozi közönsége viszont fogja látni régi, öreg kedvencét, Pfefferkorn bácsit, a becsületes hagymakereskedöt, akit a filmen egyik legkiválóbb magyar művész: Sarkadi Aladár alakit. Jankó kabinet-alakját Pető Atilla, Mici bájos szerepét Rónai Alice játszók. Kétségtelen, hogy a Drótostót szinre- hozatalával sokkal nagyobb sikere lesz a mozinak, mintha újévi szenzációnak akármilyen világslágert választott volna.