Szamos, 1918. december (50. évfolyam, 286-310. szám)
1918-12-14 / 297. szám
"7~ ----2 oldal. b Z A M O b (lwia december 14., 297. szam.i Szatmármegye megszállásáról nem tudnak semmit a budapesti román követségen. — Budapesti munkatársunktól. — Budapest, dec. 13. Felmentem ma a budapesti román követségnek a Vadászkürt szálló első emeletén levő hivatalos helyiségébe, hogy itt kérdést intézzek az illetékes tényezőhöz Szatmár-Németi és Szátmármegye megszállását illetőleg. Erdélyi János dr., a követség vezetője távol van Budapesttől és távollétében az ügyeket állandó helyettese, Mezey Gyula dr. intézi. Mezei dr. nemrég még a főváros szolgálatában állott, hozzá régi ismeretség fűz és igy teljesen őszinte nyilatkozatot kértem tőle ebben a fontos kérdésben. Mezei dr. kérdésemre a következőket mondotta: — Ártól, hogy Szatmármegyét és Szatmárnémetit megszállják-e a Szatmár, dec. 13. Röviden megemlékeztünk már arról 3 viszálykodásrol, amely az utóbbi hetekben a rendőrség kebelében felütötte a fejét és amelyről a közönség körében olyan hírek kerültek forgalomba, amelyek n?gy mértékben veszélyeztették azt a bizalmat, amely- lyel a mai, rend és közbiztonság szempontjából aggályos időkben a közönségnek a rendőrséggel szemben viseltetnie kell. Egy hete annak, hogy ezeket a visz- szás és áldatlan állapotokat a Szamos is szóvá tette és sürgette, hogy a rendő ségen a belső rend és fegyelem erős kézzel helyreállittassék. Ma reggelre aztán megtörtént az intézkedés, a kormánybiztos erélyes kézzel nyúlt bele ebbe a botránynyá dagadt ügybe és fegyelmi utón felfüggesztette úgy Ozory István rendőrfőkapitányt, mint Oláh Gyula tb. rendőrparancsnokot. A rendőrség szervezetében az ellentétek már régen lappanganak. A tisztviselők ugyanis már régóta rossz szemmel nézték, hogy Oláh Gyula, akit Ozcry főkapitány hozott magával Deb- reczenből.a rendőrségen őt meg nem illető hatáskörhöz jut és a többiek hátrányára forszirozottan halad. Jékey Sándor főispán, aki jóhiszeműségében meglehetősen kritika nélkül hallgatott környezetire, rövid egymásutánban irta alá Oláh Gyulának tb. rendőrtisztté, majd tb. rendőrpiiancsnokká való kinevezését, amely utóbbi Kinevezés szinte komikusán hat akkor, amik r valóságos rendőr parancsnoki állás egyáljalábin nincs a j szatmári rendőrségei szervezve román csapatok, azaz hogy ott átvesszük-e az imperiumot, e pillanatban nem tudok nyilatkozni és pedig azért, mert erről a kérdésről nem történt még döntés. Talán két-három nap múlva többet mondhatok már. Őszintén mondom azt is, hogy ez a kérdés semmilyen formában nem került tárgyalásra a budapesti román követségen. Ez nem jelenti azt, hogy Nagyszebenben nem történt intézkedés, viszont azonban bennünket Nagy- szebenből ilyen ügyről nem informáltak. Ehhez a nyilatkozathoz hozzáfűzhetem még azt is, hogy a megszül- lásröl a mi diplomáciánk sem tud még semmit. De az efölöt i elkeseredés lappangott és nem is keletkezett volna belőle komoly szakítás, ha közbe nem jön a rendőrség szervezkedése. Most, amikor minden szakma igyekszik szervezkedni, mozgalmat indítottak ezirányban a szatmári rendőrség tisztviselői is. A szervezkedésről értesítették Ozory főkapitányt is, aki hirtelen felindultságában palotaforradalomnak minősítette a szervezkedést, nyomban hozzáfogott Oláh Gyulával együtt annak kontrakarirozásához Erre pedig a helyi viszonyokban teljesen járatlan uj rendőrlegénység í használták fel, akikkel elhitették, hogy őket ki akarják I hagyni a szervezkedés'iől. És a főkapitány Oláh Gyulával együtt felvonultatta a rendőrlegénységet a szervezkedést előkészítő, szükebb körű gyűlésre. Ettől kezdve mindjobban kiélesedtek az ellentétek a rendőrség kebelében és ahelyett, hogy az uj rendőrlegénységet rendhez, fegyélemhez szoktatták volna, hogy minden tevékenységüket a közbiztonság fenntartására irányították volna, a szervezkedés körüli agiiációkkal anarchiát, egyenetlenséget, torzsalkodást teremtettek a rendőrség belső életében. Ez aztán telj^s erővel kiváltotta az elkeseredést Ozory, de különösen Oláh Gyula ellen. Ez az elkeseredés aztán abban tört ki, hogy a rendőrség nehány tisztviselője fegyelmi feljelentést tett Ozory István és Oláh Gyula ellen. A fegyelmi feljelentésben igen súlyos vádakat hoznak fel mindkettőjük ellen. Dr. Lénárd István h. polgármester a fegyelmi feljelentés folytán azonnal elrendelte a vizsgálatot és annak foganatosításával megbízta dr. Papp Zoltán városi tanácsost Most, hogy Kossaczky László kormánybiztos * átvette hivatalát, első dolga volt, hogy magához kérette a fegyelmi ügy aktáit, áttanulmányozta az eddigi vizsgálat adatait és ennek eredményeként a h. pol gármesternek a fegyelmi vizsgálatot elrendelő határozatát magáévá tette, a vizsgálatot az eljárás folyamán még felmerülhető egyéb vádakra is kiterjesztette és azt újból elrendelte. Ezúttal elrendelte a kormánybiztos Ozory István rendőrfőkapitánynak és Oláh Gyula helyettes rendőrtisztnek állásától való felfüggesztését, amely felebbezés nélkül végrehajtandó A határo/ab indokolása szerint a vizsgálat eddigi anyaga azt bizonyítja, hogy a rendőrség kebelén beiül a fegyelmeilenség olyan mérvet öltöt», hogy a hivatal tekintélye érdekében a felfüggesztést is e! kellett rendelni. De el kellett rendelni a felfüggesztést azért is, mert a fegyelmi vizsgálat olyan állású egyén ellen is folyik, aki magasabb hivatali hatáskörrel rendelkezik és ezért el kellett oszlatni a közönségnek minden aggályát, mely a bizonyítékok szabad beszolgáltatásánál bárkit is tartózkodóvá tehetne és mert a fegyelmi eljárás alatt levő tisztviselők folytatói gos hivataloskodás esetén nem végezhetnének a közszolgálaf érdekében a mai nehéz időkben éppen a rendőrség részéről egyenesen megkövetelhető eredményes működést, ha a vizsgál t ■ alatt álló tisztviselőknek hiányzik az ehhez ; szükséges erkölcsi tekintélyük. A kormánybiztos erélyes és nullék- i tekinteteket nem ösmerő határozata, amely biztató jelként szolgálhat a város közönsége részére, ma délelőtt kézbetittetett az érdekeli'-knek. A kormánybiztos Ozory István ideiglenes hely-tt sitésével további intézkedésig dr. Nagy József rendörkapi ányt bízta meg és őt a hivatal átvételére a Szatmárhegyről berendelte. A fegyelmi/ügyben a vizsgálat tovább folyik és amint az eddig kihallgatott érdé keitektől értesülünk, az eddigi tanúvallomások számos súlyos bizonyítékot »artaimaz- nak úgy a főkapitány, mint Oláh Gyula ellen. Meghívó a szatmárnémeti függetlenségi-párt választmányának 1918. évi december hó 15-én, vasárnap délután 4 órakor az Iparos Olvasókör helyiségében tartandó gyűlésére. Bélteky Lajos, pártelnök. Tárgyak: 1. Közp >nti pártvezetőség felhívása a szervezkedésre 2. Pártgyülés kitüzé; e. 3. Uj programm elfogadása. 4. Indítványok. Paál Jób. A kormánybiztos felfüggesztette Ozory főkapitányt és Oláh rendőrtisztet A Szamos eredeti tudósítása. SZATMÁRI tfcSZAMITOLÓBANK P.-T. SäffiE&a« ? SltüS 58S8SS Váltók leszámítolása. — Törlesztése» jelzálogkölcsönök nyújtása. — Financirozások. — Értékpapírokat, járadékokat a legelőnyösebben veszünk és adunk. — Mint a Trieszti Általános Biztosító társaság Generáli főügynöksége „Biztosításokat“ felvesz. — Mint a Magyar Államvasutak megbízottja, vasúti jegyeket kiad. — Podgyászbiztositast elfogad ===== TAKARÉKBETÉTÉ:. 1T 4/..KAI KAMATOZTAT. t Az Urániában ma, szombaton este 6'1 órától Henry Bernstein óriási sikerű sorstragédiáia filmen. Hatalmas nagyszabású attrakció. Mindenütt frenetikus sikert ért sl ágermü: