Szamos, 1918. november (50. évfolyam, 262-285. szám)
1918-11-20 / 276. szám
SZAMOS 5. oldal, (1918. november 20., 276. szám.) Az 5. gyalogezred I. szazadparancs noksága felhívja a jelentkezett 1900—1896. évfclyambeli katonákat, hogy ma reggel 9 órakor a honvédlaktanyában feltétlenül jelentkezzenek. Ma jer, százados. Katonai Írnokok. Mindazon visszatartandó 1896—1900 évben született szolgált katonák, csapattestre való különbség nélkül, kik szolgálati idejük alatt katonai irodákban alkalmaztattak, vagy akik a magyar nyelvet szóban és Írásban annyira bir- 'jak, hogy eredményes irodai alkalmaztatásuk remélhető (kereskedők hivatalnokok, stb.) jelentkezzenek szolgálattételre az ötös pótzászlóalj irodáján naponta 3 órakor délután. A román nyelvet is bírók előnyben részesülnek. Chorlei, százados. A Köztisztviselők Beszerzési Csoportja közli, hogy káposztáját a káposztapiacon bárkinek mázsánkínt 20 koronáért adja. Nagyobb mennyiségben még előnyösebb feltételek mellett adjuk. Egyezkedni lehet az elnökkel, a folyammérnökségnél. Az átvonuló katonák részére ifj. Freund Sámuel és Fia cég 500 koronát kül dött be hozzánk. A nemzetőrség zsoldjára ifj Freund Sámuel és fia cég 1000 koronát, Péterffy Imre 500 koronát, dr. Damokos Ando-né, Kováts Gyuláné 100—100 koronát. Lányi Jakab zsákkölcsöruő (rokkant) és Friedmann Ferenc 50—50 koioná* küldtek be hozzánk Rendeltetési helyére juttattuk. 9 színházi iroda közleményei. Ma szerdán este, nov. 20-an lesz bemutatója a nagysikerű „Medi“ operettnek, amely művészi esemény a világszerte nép szerű szerzője révén. A Schubert dalok ösz- szeválogatott bokrétája a „Médi“ operett, — és poétikus folytatása a „Há ora a kislányának. Ma este először bérietszünetben kerül színre. Vasárnap délután mérsékelt helyárak- ■kai a Betyár kendője van műsoron, mig vasárnap este rendes helyárakkal a legjobb magyar népszinmü : „A Bor“, Gárdonyi Géza irodalmi becsű müve keriii színre. Kiadó és laptulajdonos: a .Szabadsajtó“ könyvnyomda és lapkiadó részvénytársaság Szatmár-Németi. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak és ismerősöknek, rik sterelett drága kisfiúnknak temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk-hálás köszönetét. Erdey Ferenc és családja. Lapkihordisra tisztességes asszonyok felvétetnek a Szamos kiadóhivataléban. Ruhaszekrény, modern, eladó, Pe- rényi-u. 46. sz. Felhívás! Kéretnek a cipész szakosztály tagjai f. hó 21-én, csütörtökön este 7 órakor az Ipartestület helyiségében az ügy fontosságára való tekintettel, okvetlen megjelenni szíveskedjenek. Cipész szakosztály elnöksége. Dr. SÜDV TIBOR ügyvéd, irodáját Ráköczi-utca 36. szám'alatt megnyitotta. Keresünk olajfütésben teljesen jártas szakképzett embert, jó fizetéssel. „Erzsébet“ malom, Szatmár. ÉRTESÍTÉS. Egész héten éjjeienkint, tekintettel a spanyol iniluenziára, MIKLÓS PÁL Deák-tér 16. és KOVÁSSV ÁRPÁD Teleki-utca 4i. sz., gyógyszertára tart inspekciót. Keresek egy középkorú asszonyt, aki a főzésben és haziíeendökben jártas azonnali belépésre. Görömbey János, Perényi- utca 6. szám. Tanulóién? felvétetik a Szabadsajté könyvnyomdában, Eötvös-utca 4. Szatmár-Németi város ecetgyára ér* > tesiti a vidéki kereskedőket és nagyfogyasztókat, Hogy az ecetet gyár telepén, hordó nélkül, hl. ecetsav százalékonként 16 K, vagyis 10 hydrátos alapon hMtént 160 koronáért árusítja. Elveszett tegnap délelőtt az állomástól Papp Géza-utcáig tett útban egy piros korai nyakék. A megtaláló illő jutalomban részesül a kiadóhivatalban. Modern, teljesen uj 4 szárny függöny 2 drapériával nehéz mokket anyagból olcsón eladó. Értekezhetni Schleifernél, Batthyányi*utca 30. szám. Id. dr. Borgida Lajos az ügyvédi gyakorlat folytatását ismét megkezdte; irodája Szatmáron Eötvös-utca 28. szám alatt van. R Közélelmezési Hivatal közleményei. Értesítjük a közönséget, hogy hivatalunk áthelyezése a Hám János-utcai volt Csomay-házba (színház mellé) befejezést nyert, azok tehát, akiknek hivatalunknál dolga akad, már az uj hivatalt keressék fel a mai naptól kezdve. A hazatérő katonákat arra kérjük, hogy amint hozzátartozóikhoz visszatértek, gondoskodjanak arról, hogy hozzátartozóik megérkezésüket a bejelentési hivatalban bejelentsék. Hivatalunk a Bejelentési Hivatal igazolása alapján a megérkezett személyt az ellátandók sorába azonnal felveszi. Evégből azonban az érdekelt háztartás bevásárlási könyve és esetleges lisztjegye is bemutatatandó. A hazaérkezett és megfelelően^ bejelentett katonák részére mindjárt cukorellátást is biztosítunk. A Városi ecetgyár beruházásai részben megtérülvén, a gyár az ecetet noválnber hó 18-ával kezdődőleg a tovább elárusitás vagy nagy- fogyasztó részére hordó nélkül a gyár telepén hl- ecetsav százalékonként 16 K. vagyis 10 hydrátos alapon hl.-ként 160 K-ért árusítja. Közélelmezési Hivatalunk gyári ecetünket a színház melletti hatósági üzletbeu a kis fogyasztók részére tovább is árusítani fogja. Ezen üzletben hétfőtől kezdve állandóan 6%-os ecetsav tartalommal biró ecetessenciát árusítunk literenként 1.44 K-ért. Vöröshagymát a bérpalotai raktárban a mai naptól kezdődőleg kétféle minőségben és pedig kg-ként 50 filléres árban és kifogástalan minőségűt 1 K 10 filléres árban vásárolhat a közönség. Mivel igen kis készlettel rendelkezünk, e kedvező beszerzési alkalmat a hagymára igényt tartók ne mulasz- szák el. Burgonya kiadását most érkezett friss készletünkből bérpalotai raktárunkban megint megkezdtük. A burgonya ára métermázsánként 27 korona s vásárlási igazolvány alapján az eddig még el nem láttottak igényelhetnek belőle. A Szatmári Jótékony Nőegyesület MŰKEDVELŐI 1918 november hó 25-én este a Városi színházban, fele részben a várost védő katonák ellátási költségeinek és felerészben a saját szükségleteiknek fedezésére műkedvelői előadást rendeznek. Színre kerül Herczeg [Ferenc örökbecsű 5 feivonásos szinműve: i) dolovai nabob leánya SZEMÉLVEK: joób Sándor — — — — Léber János Vilma, a leánya — — — Salamon Ella Domaházyné, joób húga, — Szabó Mária Szentirmay, huszár százados Csomay Győző Szentirmayné — Runyay Mariska Tarján, főhadnagy — — — Vojnár János Lóránt, hadnagy — — — Tereh Sándor Bilitzky Marót, herceg hadapród Runyay Sándor Mariin, báró — — — — Morvay Zoltán Szklabonyay — — — — Ifj. Unger István Merlin ügyvédje — — — Ifj. Frank László jób ügyvédje — — — — Rátz Aladár Jób háziorvosa — — — Wallon Lajos jób inasa — — — — — Papp László Miska, tiszti szolga — — — Tar Lajos Napos káplár — j- — — Frank Ferencz A parforce vadászok küldöttsége, cselédek. Történik a harmadik felvonás Tarján lakásán, a többi a Jób kastélyban. Helyárak: Alsó- és emeleti közép-páholy 30 K, Oldal-páholy 25VK, Támlásszék 5 K, Körszék 4 K, Zártszék 3 K, Középkarzat 1-20 K, Oldalkarzat 80 fillér. Felülfizetésekef — tekintettel a jótékony- célra — köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Jegyek előre válthatók Huszár Aladár könyv- kereskedésében és előadás estélyén a pénztárnál. Előadás kezdete este 7 órakor. A felvonások között Horváth Jancsi zenekara játszik. Felhiuás a nyugdijai vasutasokhoz! A Szociáldemokrata-Párt vasutas szakcsoportja folyó hó 21-én délután 3 órakor a Vigadó nagytermében értekezletet tart a bizalmi-férfiak megválasztása céljából, melyre kérik minden nyugdíjas vasutas megjelenését. Szatmár-llÉniEti szab. kif. város hivatalos közleményei. Hirdetmény. Tudatom a város közönségével, hogy a szat- márnémeti-i kir. törvényszék P. 367—1915.-91 sz. végzése Vetés község határának részleges tagosítása ügyében a mai naptól számított 8 napra a rendőrfőkapitányi kiadóhivatalban közszemlére kitétetett, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi 1818. nov. 13. Tudatom a város közönségével, hogy a m. kir minisztériumnak 4654—1918. M. E. számú rendeleté a lószerszámok tájékoztató árának megállapítása tárgyában a mai naptól számított 15 napra a rendőrfőkapitányi kiadóhivatalban közszemlére kitétetett, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi 1918. nov. 12. Tudatom a város közönségével, hogy a ín. kir. minisztériumnak 4180—1918. M. E. s a m. kir. földmivelésügyi miniszter 196100—1918. sz. rendeleté a fegyvéres erő borszükségletének biztosítása tárgyában a mai naptól számított 15 napra a rendőrfőkapitányi kiadóhivatalban közszemlére kitétetett, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi 1918. nyv. 13. Tudatom a város közönségével, hogy a magyar Honvédelmi miniszternek a semleges külföldre utazó polgári személyekre vonatkozó rendeletét a mai naptól számított 15 napra a rendőrfőkapitányi kiadóhivatalban közszemlére kitétetett, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi 1918. nov. 12. OZORY, főkapitány. $ Hirdetmény. A magyar hadügyminiszter Urnák városunk polgármesteri hivatalához intézett távirati rendeletét az alábbiakban közhírré teszem : Ismételten közzétett felhívások és rendeletek dacára állandóan jelentik, hogy katonák fegyverrel, lőszerrel és teljes felszereléssel érkeznek haza és , azokat potom áron elvesztegetik, továbbá, hogy polgári lakosság és katonaság raktárakat fosztogatnak, kincstári javakat eltulajdonítanak. Miután jelenleg az összes hadanyag népvagyon, hazaja ellen vét, aki kincstárt javak beszolgáltatását megtagadja es azokat eltulajdonítja. Elrendelem ennélfogva, hogy a hazatérő legénységtől, kik a náluk levő kincstári tárgyak beszolgáltatását megtagadják, egy-egy darab sapka, zubbony, köpeny, nadrág, egy pár lábbeli és fehérnemű kivételével összes kincstári cikkek elvétessenek, továbbá, hogy a lakosság újból felhivas- sék, hogy bármi módon, vágj' bármely okból hozzájutott kincstári javakat legkésőbb november hó 25-ig a helybeli katonai parancsnokságnál vagy intézetnél és ahol ilyenek nincsenek a községi (városi) hatóságnál beszolgáltassák. Ezek alól mentesek a nemzetőrök, akik egy rendbeli ruhát, felszerelést, fegyverzetüket és lőszerüket, addig mig ezen szolgálatukban maradnak, megtarthatják. A fenti határidőig.beszolgáltatott kincstári javakra nézve nem kutatandó, hogy miképen kerültek a beszolgáltatáshoz. .$ jjf Ennek elteltével azonban házkutatás tartandó és azok ellen, akiknél oly kincstári tárgyak találtatnak, melyek jogtalanul jutottak birtokukba, a törvény teljes szigorának alkalmazását fogom élén delni. I