Szamos, 1918. október (50. évfolyam, 233-259. szám)
1918-10-04 / 236. szám
(1918 október 4 236 Siam.) SZAMOS i o-aui Fegyvertartás miatt elitéit lelkész. Annak idején a Szamos is közölte azt a feltűnést keltő ítéletet, amelylyel dr. Péchy Péter, az avasi járás főszolgabírója Lubo- mirszky Jenő lajoshutai r. k. lelkészt azért, mert engedélv nélkül fegyvert tartott, súlyos pénzbüntetésre ítélte. A lelkész feleb- bezett az ítélet ellen az alispáni hivatalhoz, ahol büntetését 200 K fő és 50 K mellék- büntetésre szállították le. Lubomirszky az alispáni Ítélet ellen is felebbezést adott be a belügyminiszterhez. Szélhámos vasúti fékező. (Törvény- széki tárgyalás.) Fura módon akart Csed- reki János királyházai vasúti segédfékező ingyen búzához jutni. Néhány hónappal ezelőtt egy este észrevette, hogy egy asz- szony, aki a királyháza—sátoraljaújhelyi vonat egyik harmadosztályú kocsijába szállott fel, két zsákban búzát visz magával. Ekkor hatósági megbízatást színlelve katonai rendőrnek adta ki magát és az asszonytól a búza kiadását követelte, majd azt erőszakkal elszedte tőle, sőt az asszonytmeg is verte. A károsult nő feljelentésére megindult azeljárás Csedreki ellen, akit a csendőrök le is tartóztattak. A szatmári kir. törvényszék büntető tanácsa tegnap Csedrekit bűnösnek mondta ki a zsarolás bűntettében és ezért őt tíz hónapi börtönre és 3 évi hivatal- vesztésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott felmentése végett, a vádhatóság képviselője a büntetés súlyosbításáért felebbeztek. Kányaháza lelki vezetőinek rejtett készlete cimen megjelent hírünkre vonatkozó ag Mirisián Sándor kányaházai g. k. lelkész arról értesít bennünket, hogy a hírünkben említett rekvirálás alkalmával ő nem volt otthon s a felmérésnél csak gyermekei voltak jelen, akik nem adhatták elő védekezését, amely szerint a fölöslegesnek talált búzakészlet onnan eredt, hogy a bejelentés óta a lelkész a gazdáktól párbért kapott. Már pedig nem szokás, hogy amint a gazdáktól egyenként egy fél vagy egy egész véka termést k p a lelkész, azt mindig bejelentse, hanem mikor az igy begyült mennyiség felmegy S—10 mázsára, akkor bejelenti. Fehér foltoka spanyol nátha miatt. Amig az orvosoknak nincs most nagyobb gondjuk, mint az, hogy megállapítsák: mi hát az a spanyol nátha, honnan jön, mi okozza, mi terjeszti, mi szünteti meg, a diagnosztikában a veszedelmes betegségnek egy uj tünetét fedeztük fel: a fehér foltokat. Ezek a foltok ugyan nem a betegség által megtámadott emberi testben jelentkeznek, hanem a vidéki lapokban. Itt fekszik ugyanis előttünk egy szimpatikus, eleven kis vikéki újság: az Ungvári Közlöny, amelynek a fél oldalán, a bolgár különbéke hírei által szabadon hagyott helyén tiszta fehér, mintha valamt radi ális, erélyes cenzor vágott volna végig rajta a színes ceruzájával. Az üres helyre ez a pár sor van nyomtatva: Az egész nyomdaszemélyzet megbetegedése miatt lapunk csak redukált terjedelemben jelenhetett meg. A kassai „Felvidéki Újság“ ma kézhez vett számában pedig a következő híradást olvassuk: — Lapunk — spanyolnáthában. Ki hüte volna ezt? Bizony utolérte a pech a lapunkat is. Felelős szerkesztőnk, Dzurányi László spanyolnáthában fekszik és ma reggelre lapunk főtördelője és szedői is beleestek ebbe a huncut betegségbe. Reméljük, hogy hamarosan megbirkóznak evvel a legújabb háborús ellenséggel. Addig pedig olvasóink szives türelmét kérve, csak 2 oldal terjedelemben jelenünk meg. — Az inficiált cserepéldányokat óvatosan eltávolitottuk a többiek közül, nehogy a többi vidéki lapokat is inficiálják. Iskolai értesítés. Értesítem növendékeimet, hogy az influenza-járvány miatt az előadások csak október hó 17-én kezdődnek meg. Poszvék Irén ref. tanitónő- képző intézeti igazgató. A megmentett lobogó cimil cikkünkre vonatkozólag azt közük velünk, hogy a derék Hermann Antal önkéntes tizedes, aki a szatmári lányok által ajándékozott zászlót annyi viszontagságon át megmentette, a szatmári kir. kath. tanítóképző III. éves növendéke, ami élénk tanúbizonysága annak, hogy a jövő tanitónem- zedék milyen lelkes és önfeláldozó hősiességgel tesz eleget a haza iránti kötelességének. 51 K haszonbér holdanként. A város az elmúlt héten nyilvános árverésen bérbeadott csonkási gazdaságából a felsőkört vély esi városi tag és a nagymadárászi müut által határolt, kökény és galagonya bokorral borított területből 50 kataszíráüs holdnyi területet. Az árverésen Kiss László 51 K •'ért Ígért meg kát holdanként. Volt ugyan egy magasabb, 52 koronás ajánlat is, de az ajánlattevő teljesen vagyontalan lévén, aki semmiféle garanciát sem tud nyújtani arra, hogy kötelezettségének eleget fog tudni tenni, a város a szerződést 6 évié Kiss Lászlóval köti meg. Szatmár szive. Koszorumegváltások. Dr. Kiszely Tibor halála alkalmából dr. Fischer József ügyvéd a 12 honvéd és az 5. gyalogezred özvegy és árvaalapjára 50—50 K-t, Erdei Lajos főhadnagy halála alkalmából a cs. és kir. barak tartalékkórház tisztikara az 5. gyalogezred özvegy és árvaalapjára 100 K-t, Kótay Lajosné halála alkalmából Se- lyeby Géza (Pusztadaróc) a 12. h. gyalogezred árvái részére 40 K-t, Fogarassy József halála alkalmából Ablonczy Sámuel a hadiárvák javára 25 K-t küldöttek be hozzánk. — Kótay Lajosné halála alkalmából özv. Lévay Józsefné 50 koronát s az Iparos Olvasókör szintén 50 koronát küldött be hozzám a Stefánia anya és csecsemővédő egyesület helybeli fiókja javára, mely Összegek vételét hálás köszönettel nyugtázom. Szlávy Dezsőné. Tőzsde. — Déli zárlat. — Az osztrák tanító magyar búcsúja. Amikor Szatmárról búcsúztak az itt nyaraló osztrák gyermekek, egy tréfás német beszédet közölt a Szamos, .amelyet ráfogtunk Demkö Sándor ib. tanácsosra, aki az osztrák gyermekek itteni nyaralását oly nagy buzgalommal intézte. Ennek a német beszédnek a magyar pendent-ját olvassuk most a Kisvárdán megjélenő^elsőszabolcsi Hírlapban. Az ott nyaraló gyermekek nevében ugyanis az egyik osztrák felügyelő tanitó a következő ékes magyar levélben búcsúzott házigazdája családjától: Te kedvesek mind! Alkalmával enyém válás estől ven- degszereten szinhey megengedni ők, Önöknek kedvesért ez barátságos fölvétel és minden szeretetreméltó, odaadan ápolás enyém megjobb es őszintén köszönet mundani lti távol szülőföldtől, nemesek es jók emberek találtam es ők mindig megjobban emlékezet megőrizni fogok. Ha megengedi a Bécsból egy kicsi emlék engemre küldeni fogok Rudolf Niederhoffer. Lopás mulatás közben. Bálint László krasznamihályfaivai földműves szerdán délután bement egy Várdomb-utcai korcsmába, ahol egy félliter bort kért. Az asztalához később leült Marosán Gergely szabadságolt katona társaságában Barnucz Bertalan lakatossegéd és Mezei Mária. Bálint az asztalához jött vendégeket borral kínálta meg. A három vendég azzal hálálta meg a vendéglátást, hogy Bálint zsebéből kiloptak 170 koronát. A csendőrség csakhamar kinyomozta a tetteseket. A pénz egy része megkerült. A Hangya fogyasztási szövetkezet tagjai szíveskedjenek mai napon kiváltani a lisztjárardóságukat, mert a kitűzött idő lejárta után a szelvényeket nem tudjuk beváltani. A iőzőliszt helyett nullásliszt kérhető. Az igazgatóság. A katonai uszoda parancsnoksága felkéri azokat, akiknek fürdőruhái még az uszodában vannak, hogy azokat a mai nap folyamán vitessék el, mert megkezdték az uszoda lebontását. Orvosi hir. Dr. Muhy Zsigmond 46 havi szolgálat után a katonaságtól elbocsáttatott s orvosi rendeléseit lakásán, Kazinczy- utca 25. sz. alatt, délelőtt 9—1-ig, délután V24—5-ig ismét megkezdte. Páratlan ujságsiker a Képes Újságé. Nem is csoda, mert minden sora és képe szokatlan és érdekfeszitő. Szenzációs tudományos cikkek, kalandos történetek, borzalmas pilanatok minden számában. Aki egy negyedévre 10 koronával előfizet, ingyen kapja meg a Képes Újság szenzációs jövő évi naptárát. Egyes szám ára 80 fillér. Kiadóhivatal V., Vilmos császár-ut 78. Magyar Hitel . . Osztrák Hitel . . Salgótarjáni . . Rimamurányi . Agrár bank . . Magyar bank . . Leszámítoló bank Nasici Tanningyár Kereskedelmi bank Közúti . . . . Faban'r . Jelzálog . . , . Budapest, okt. 3. 1140—1138 K — f. 753—58 K — f. 980—1010 K — f. 940-65 K — f. 830-845 K — f.-------K — f. 680 —698 K — f. 2370—2490 K — f.-------K — f. 697— 714 K — f. 720—725 K — f. 466—72 K — f. Az üzleti idő második felében az irányzat lényegesen megváltozott. Urániából A zsidónő Jaques Halevy világhirü operája filmen. Színre kerül ma, pénteken és holnap, szombaton. A Kinema művész film Kőim Lujza és J. Fleck rendezésével, nagyszerű beállításban, pompás rendezésben hozta filmre Halevy örökbecsű, erősen drámai tartalmú operáját. E klasszikus operának vallástörténeti tárgya a leghálásabb filmcselekménynek bizonyult. Szinte tökéletes hűséggel beállítva látjuk Eleázert, az oly sokat szenvedett zsidó ékszerészt, szerencsétlen véget ért leányát, Ráchelt, Brogni bíborost és Lipót herceget. Minden szereplő lelkes odaadással játszik és tudása legjavát nyújtja. A darabban előfordult tömegjelenetek rendkívül ügyesen állitattak be ugyanyira, hogy e film mindentekintetben nagyszabású slágerműnek mondható. Csak 2 nap, ma először és holnap, szombaton utoljára kerül színre e rendkívül ügyesen átformált világhirü opera. 9 színházi iroda közleményei. Próbaházasság. Pénteken ismét egy régi, de ötleteiben és mulatságos fordulatokban gazdag elévülhetetlen énekes vígjátékot ujit fel a színtársulat. A rendkívül mulatságos vígjáték állandó derültségre, a legtöbbször hangos kacajra képes ragadni a nézőt, oly gazdag a komikus fordulatokban. A színtársulat a legjobb erőkkel hozza szinre ezt a kiváló énekes vígjátékot. AHarab fő szerepeit Mészáros Aranka. K. Szűcs Irén, Konya Gizi, Szántó Manci, Kállay, Kovács Imre, Jakabffy, Ba- róthy, Zilahy és Rákossy játszák. Szombaton és vasárnap szintén ezt a rendkívül mulatságos énekes vígjátékot adják. Vasárnap délután a nagy sikert elért „Aranykakas“ énekes bohózatét adják. Megnyílt! ROTHSCHILD BELLA ■ kozmetika, hölgyfodrász a és manikűr intézete Szatmár, Deák-tér 6. sz., félemelet. Szépségápolás, hajszál- ■ eltávolítás wiIIannyal. ■ = Bérletek Jutányos árban! = Hajápolás Próbakezelés kék lénnyel! díjtalanul!