Szamos, 1918. október (50. évfolyam, 233-259. szám)
1918-10-03 / 235. szám
<1918. október 3.. 235 szám. i SZAMOS i oKUJI1”! Szatmáron széles körben ösmerték és mindenütt részvéttel fogadták halála hírét. Halálát gyermekei: özv. Szabó Mihályné szül. Biba juliaka, Mónus Istvánne szül. Biba Erzsiké. Biba Mariska, Biba Annuska és Biba Miska, valamint egyetlen unokája: Szabó Lajcsika gyászolják. Demján Titusz — esperesplébános. A szamosujvári gör. kath. püspök Demján Tituszt, a szatmári kir. kath. főgimnázium gör. kath. hittantanárát Aisóvisóra esperesplébánossá nevezte ki. A Szamos csak nemrégen emlékezett meg arról az anomáliáról, hogy Demján Tituszr több, mint egy év óta nem kapja — valami titokzatos és érthetetlen ok miatt — a hittanári fizetését. Ilyen körülmények között igazán keservesen várta, hogy attól az állástól, amelynek még az egyébként is gyatra dotációját sem kapja meg, megváljon. Ez az előléptetés, amely őt nemcsak rangb n vitte előre, de egv fényes jövedelmű parochiának a plébánosává is tette, bőven kárpótolja most a nélkülözések közben eltöltött várakozásért. Kíván- csiak vagyunk, hogy most amikor megvá lik az állami szolgálattól, történik-e valami intézkedés arra, hogy megkapja az államtól a Ívszolgált fizetését ? Távozó tanár. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Fehér Sándor szatmár- németii ref. gimnáziumi tanárt a csurgói ref. főgimnáziumhoz rendes tanárrá nevezte ki. Az összes patikák inspekcióznak. Dr. Halász Lajos kerületi tiszti orvos, tb. főorvos előterjesztést tett a rendőrfőkapi- tányi hivatalnak, amelyben utal arra, hogy a spanyol influenza járványszetü fellépése miatt a közegészség ügye szenved azzal, hogy a gyógyszertárak nem állanak éjjelnappal a közönség rendelkezésére. Ezért azt javasolja, hogy rendelje el a főkapitány, hogy egyelőre az összes gyógyszertárak tartsanak a törvény eredeti rendelkezései értelmében éjjel-nappal és ünnepnapon is inspekciót és álljanak mindenkor a közönség rendelkezésére. Hajdú Károly tb. főkapitány, aki a beteg főkapitányt helyettesíti, ilyen értelmű határozatot bocsájtott ki, amelyeket azonnal közölt az összes gyógy szertártulajdonosokka'.. A banktisztviselők felmentése. A debreceni kerületi kereskedelmi és iparkamara felhívja a kerületében működő pénzintézeteket, hogy határidőre felmentett tisztviselőik felmentésének meghosszabbítása iránt sürgősen oly időben nyújtsák be névjegyzékeken előadott kérelmeiket, hogy a névjegyzékeket a kamara legkésőbb folyó évi október hó végéig a pénzügyminiszter úrhoz terjeszthesse fel. A pénzintézeti tisztviselőknek felmentése nagyrészt folyó évi november és december hónap végén jár le s a minisztériumban csakis akkor kerülhető .el a munkatorlódás, ha az intézetek meghosszabbítási kérő névjegyzékeiket még október hó első felében a kamarához juttatják. Az udvarok és utcák tisztaságáért. Hajdú Károly tb. főkapitány és főkapitányhelyettes Oláh Gyula tb. rendörparancsnok előterjesztésére hirdetményt bocsátott ki, amelyben felhívja az összes háztulajdonosokat, hogy udvaraikat és az udvaraikon levő mellékhelyiségeket kifogástalanul tisztán tartsák, a szemetet azonnal, de legkésőbbi) 8 napon belül kihordják és a szemétgödröket mészhabarccsal fertőtlenítsék. Az intézkedések tetjesitését a rendőrség szigorúan ellenőriztetni fogja és azok, akik annak nem tesznek eleget, szigorúan meg lesznek büntetve. A helyettes főkapitány utasította Dudás Ferenc köztisztasági felügyelőt is, hogy az utcákat ezután csak a hajnali órákban sepertesse és az összesepert szemetet azonnal fuvaroztassa el. Hogy az utcák seprése akadálytalanul keresztül vihető legyen, átiratot intézett a helybeli katonai állomásparancsnoksághoz, melyben a járványos közegészségügyi állapotokra való hivatkozással kéri, hogy az utcák seprésére 50 katonát bocsássanak a város rendelkezésére. Ugyancsak felhívás fog menni a csendőrséghez, amelyben utasítják a csendőrséget, hogy kisérjék figyelemmel az utcák tisztaságát is és mindazokat, akik az utcán szemetet, dinnyehéját stb. dobálnak el, kihágás miatt jelentsék fel. Kevés az orosz hadifogoly munkás. A vármegyei alispán leiratot intézett a város polgármesteréhez, melyben közli, hogy a vármegyei gazdasági munkásbizottság azt tapasztalja, hogy számosán vesznek igénybe hadifoglyokat olyanok is, akik azok nélkül is meg tudnák művelni földjüket és csak kényelemszeretetből és a munkás olcsó volta miatt reflektálnak orosz foglyokra. Eddig bőven volt hadi fogoly, azonban most, hogy az orosz foglyokat haza szállítják, kevés marad és ezért október 1 -étöl csak olyan gazdák részére adnak ki foglyokat, akik hatósági bizonyítvánnyal igazolják azt, hogy ezek nélkül nem tudják földjüket megmunkálni. A vasúti internátus. A cs. és kir. állomásparancsnokság érlesiette a város tanácsát, hogy a vasúti internátus helyiségeinek egy részé október 8 án az internátus gondnokságának bizottságilag vissza fog adatni. A katonai uszoda parancsnoksága j felkéri azokat, akiknek fürdőruhái még az i uszodában vannak, hogy azokat két napon j belül vitessék el, mert megkezdik az uszoda ! lebontását. A menekült ékszerei. Grósz Má jerné galíciai asszony 1914 évi október hónapban Avasfelsűfaiuoan Mandel Sámuel házában szállott meg mint menekült. Október 11-én délelőtt Grószné templomban volt és amikor hazajött, észrevette, hogy egy ládába zárt 1324 K értékű ékszerei — összes magával hozott értékei — eltűntek. Feljelentést tett az esetről a csendőrségen, amely megindította a nyomozást. Ennek során Mózes Mór és Izrael Lajos avasfelső- falui lakosok kiadták az ékszereket. A kir. ügyészség lopás bünfetfe miatt vadat emelt Mandel Sámuel, valamint Mózes Mór és Izrael Lajos ellen Hétfőn tartotta meg ez ügyben a szatmári kir. törvényszék büntető tanácsa dr. Nérnethy József ítélőtáblái biró elnöklete alatt a főtárgyalást. A vádlottak közül Mandel Sámuel, aki katona, nem jelent meg. A bizonyítási eljárás során az a körülmény tisztázódott, hogy Grósz Má- jerné adósa volt Mandel Sámuelnek ellátási dij címén és az ékszeieket nem Mózes Mór és Izrael Lajos vették el a ládából, hanem Mandel adta át nekik, ők pedig nem tudták, hogy az ókszerek lopásból származtak. Ilyen körülmények köpött Mózes Mórt és Izrael Lajost a kir. törvényszék bizonyíték hiányában felmentette a vád alól Értesités.| A szatmárnémeti ref. főgimnáziumban az influenza járvány miatt az előadások 1918. október 17-én, csütörtökön délelőtt 8 órakor kezdődnek. Bakcsy Gergely, igazgató. Cukor a méhészeknek. A Fölsőmagyarországi Méhészegyesület tagjai részére megérkezett a cukor, melynek a ki- j osztása megkezdődött. Az egyesület Szatmár- 1 rnémetiben lakó tagjaik még ma, csütörtökön, I okt. 3-án jelentkezhetnek részükért, amely fe- I jenként 5 kiló. A vidéki és több méhcsalád- ; dal rendelkező tagjainak járandóságát a következőképen állapítottuk meg: 1—5 családig 4 kgr., 6—10 méhcsaládig 5 kgr., 11—15-ig 7 kgr., 16—20-ig 9 kgr., 21—25-ig 12 kgr., 26—30-ig 14 kgr., 31—35-ig 16 kgr., 36—40 ig 18 kgr., 41—45-ig 22 kgr., 46—50- ig 24 kgr., 51—60-ig 27 kgr., 61-től kezdő- dőleg pedig 30 kgr. Ennél nagyobb meny- nyiséget nem adhatunk ki, tekintettel arra, í hogy a földmivelésügyi m. kir. kormány ‘ csak 1 és lh vaggon cukrot utalt ki egyelőre. Vidéki tagjainkat fölhivjük, hogy cukorrészüket október 10,-éig annál is inkább váltsák ki, mert a később jelentkezőket nem vehetjük figyelembe. Kende György báró, elnök. Nagy Géza, főtitkár. Utoljára kerül ma vászonra az Urániában Hervé bájos operetteje, a Nebáncs- virág. Valósággal példátlan az a siker, melyet e rendkívül ügyesen filmre átültetett sláger aratott. Lóth Ha és Floridor Celestin alakítása művészi fogalommá vált s a darab fényképezése is mesteri munkának bizonyult. Önmagának árt, ki e tündöklő szép sláger- filmet meg nem nézi. A Pannónia kávéház ruhatára az őszi szezon beálltával megnyílt. Ápolónők és konyhalányok kerestetnek. A barakk-tartalékkörháznak nagyobb számban ápolónőre és konyhasegédleányra volna szüksége Ezen hirdetésre igényt tar tők e hó 4, 5 és 6-án a nevezett kórház gazdasági hivatalában jelentkezhetnek. Esetleges bizonyítványok előbbi alkalmazásokból elhozandók. Fizetés személyes megbeszélés szerint. A Köztisztviselők Beszerzési Csoportja felkéri tagjait, hogy személyenként egy liter űrtartalom edényt névvel és tagsági számmal ellátva mielőbb szállítsanak a Csoport üzletébe. Ugyanis a 2200. számú rendelet értelmében abban fogunk 60 százalékos rumot körülbelül 14 koronás árban kiosztani. Orvosi hir. Dr. Muhy Zsigmond 46 havi szolgálat után a katonaságtól elbocsáttatott s orvosi rendeléseit lakásán, Kazinczy- utca 25. sz. alatt, délelőtt 9—1-ig, délután Va4—5-ig ismét megkezdte. Szatmár szive. Szatmár, okt. 2. A Szamoshoz befolyt adományok. A 12. h. gy. e. és a cs. és kir. 5. gy. e. özvegyei és árvái részére a bikszádi gyógyfürdő és ásványvíz forrás igazgatósága 51 K 55 f.—51 K 55 f., Tóth Mihályné sz. Kiss Zsuzsánna Szt. Antal szegényeinek és a sebesült katonáknak 38—38 K, Friedmann Gyula a beteg katonáknak 10 K. Koszorumegváltások. Ifj. CsapóLajos : koszorumegváltás címén Csapó Béla elhunyta alkalmából a vak katonák javára 20 K-t küldött be hozzánk. Ugyanezen címen Nagy József tb. tanácsos, adóhivatali főnök a Charitas utján 20 koronát adott az ötösök özvegy és árvaalapja javára. — Kollonay László kötnörői ref. lelkész Tereh : Lajos cs. és kir. 5^ gy. ezredbeli zászlós elhunyta alkalmából koszorumegváltás ci- ! mén 50 koronát juttatott hozzánk az 5. gy. I ezred özvegyei és árvái javára. — Marosán I János igazgató .tanító elhunyta alkalmából a szatmárnémeti Halász Ferenc utcai áll. I el. népiskola tanítótestülete koszorumegvál- i tás dinén 50 koronát adományozott a hadi i árvák javára. — Tereh Lajos halála alkal- 1 mából özv. Tereh L-josné koszorumegvái- | tás címén 20 koronát küldött be hozzánk a 12 honvédgyalogezred özvegy ás árva- alapja részére. — Dr. Kiszely Tibor halála alkalmából Fischer Bernát és családja 50 koronát adott a 12. honvéd, dr. Fischer József ugyancsak 50 koronát adott az 5. gy. ezred özvegy és árvaalapja javára. Napidij jótékonycélra. A f. hó 19-iki esküdtszéki tárgyalás alkalmával Mikolay Aladár szatmári lakos, esküdt 4 K napidiját a kir. ügyészség utján a vak katonák részére hozzánk juttatta. — Továbbítjuk. A gyors kapcsolásért. Sokoray postatiszt ur 50 koronát küldött be hozzánk a Vörös Kereszt Egylet szatmári fiókja javára. Az 50 koronát Fleischmann Adolf adta azért, mert egy • telefonösszeköttetést gyorsan hozott meg neki a központ. A beteg katonáknak. Dr. Törseök Károly ügyvéd ur egy zsák almát küldött a püspöki konviktusban fekvő beteg katonák számára, amiért ezúton mondanak köszö- < netet