Szamos, 1918. szeptember (50. évfolyam, 208-232. szám)

1918-09-26 / 229. szám

SZAMOS (1918. szeptember 26 . 229. teám 2 oldal. litovszki béke nem egyezik meg a szocalis- ták felfogásával; ezt a békét a kibontako­zás akadályának tekinti. Kühlmann állam­titkár távozása ártott a békének. A mellék­kormányok ellen állást kell foglalni; mert mondjuk meg nyíltan, hogy nem Hertling, hanem Ludendorff kormányoz Németország­ban. Nagy tettekre van szükségünk s ha a kormány nem elég erős, akkor távozzék. Fischbech haladópárti kifejtette, hogy a pápa békejegyzékének értelmében kell békepolitikánk alapvonalait körvonalozni. Nagy a bizalma Hindenburgban és munka­társaiban. Stresemaan liberális képviselő szólalt még föl, aki hangoztatta a belső front egységességének szükségét. A választói jogért esetleg a házat is fel kell oszlatni, A vitát holnap folytatják. A buvárhaiók harcának eredménye. Bécs, szept. 25. A központi hatalmak augusztusban kerek 430,000 bruttótonna ellenséges hajó - teret sülyesztettek el, evvel a háború kez­detétől összesen tizenkilenc millió kétszáz- húszezer bruttótonna hajóteret, amelyből egyedül Angliára körülbelül 11,920.500 bruttótonna esik. A ref. egyház bér* házának kálváriája Az egyházmegyei közgyűlés nem járult hozzá az eladáshoz — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, szept. 25. A szatmári ref. egyház Rákóczi-utcai emeletes bérházának a? eladási és megvé- teli ügye egész kályária járást végez a hi­vatalos fórumoknál. Az egyház vezetői egyszer a városi törvényhatóságban részesülnek erős táma­dásban, mert a város nyakába akarják varrni tulmagas áron ezt a nem egész cél­szerűen megtervezett épületet; máskor az egyházi gyűléseken kapnak szemrehányá­sokat, hogy elakarják kótyavetyélni az ősi tulajdont. Pedig tulajdonképen jó üzletet csinál vele a város, ha megveszi a tűzoltó lak­tanya és a Pannónia telke közé beékelt 446 öl területű ingatlant, melyet ő már most is, de még inkább a jövőben vala­melyik közhivatal elhelyezésére felhasznál­hat. S az egyház is jól jár, ha eladásával súlyos adósságaitól megszabadul egy masz- sziv épülettől ugyan, de amelyre néki szük­sége nincsen. Legközelebb a szatmári ref. egyház­megye közgyűlése foglalkozott a ház eladá­sának ügyével s hosszas vita után — el­nöki szóval — nem hagyta jóvá a presby- teriumnak az eladásra vonatkozó határo­zatát. Dr. Hadady Lajos és 10 presbyter társa ugyanis felebbezést adott be azon a címen, hogy ne váljék meg az egyház a templom melletti ősi telektől, inkább érté­kesítse jó áron külsőségeit, esetleg a temető és a vasúti sin közötti kertészeti telepét. Igaz, hogy épen ezek a presbyterek voltak nagyrészt azok is, akik néhány hónappal előbb az egyház faraktártelkének az eladá­sát leszavazták. Sőt dr. Hadady Lajos egy külön beadványban maga is akceptálta volna az eladást, ha a megszabott 200,000 K-ér< az a javára történik azv’ sőt az egyházi; helységek számára 5 éven át még ingyen lakást is felajánlott. Dr. Harcsár Géza világi főjegyző is­mertette a közgyűlés előtt az ügyet, ki mint éveken át egyházi számvevő és presbyter, alapos készültséggel feltárta az egyház szo ­morú anyagi helyzetéit, mely a háború alatt még súlyosabbá lett az által, hogy az egy­ház leányinternátusa már három éve nem működik s mert a katonai kincstár ismételt sürgetésekre sem fizet kártérítést, eddig majdnem 20,000 koronára felszaporodott az épület építési kölcsönének törlesztési hátraléka. Ha az egyház eladja 200,000 koronáért a városnak a bérházat, összes épitési adósságait vissza fizetheti, a leány­internátus épülete is tisztán marad. Mig külömben tetemes újabb adót kell a hí­vekre kiróni, amelynek fizetését még a fe- lebbezők egy része sem szívesen vállalná. Bélleky Lajos lelkészelnök különösen kifogásolta, hogy a felebbezés — a tör­vény határozott rendelkezése ellenére nem a presbyterium elnökségéhez adatott be, vele a referens csak telefonon közölte a gyűlés előtti napon, hogy van ilyen fe­lebbezés nála s igy nem volt módjukban annak csak a gyűlésen megismételt téves állításait megcáfolni. Esperes az idő rövid­ségével védekezett, hogy a felebbezést köz­vetlenül elfogadta; de feltűnő az volt a dologban, hogy az előző héien kinyomatott tárgysorozatban szerepelt már a felebbe­zés is. Ilyen előzmények után is meglepetés volt a szavazás eredménye, mikor a gyű­lés tagok egyenlő számban állottak fel, az eladás jóváhagyása és megtagadása mellett, de még inkább, mikor az elnökség a fe- lebbezők javára döntött. Még hátra van az egyházkerület hoz­zászólása, ahol végérvényesen határoznak az eladás-szerződés megerősítése, vagy megsemmisítése felett. S jóváhagyás esetén még következik a város részéről a vétel felsőbb hatósági engedélyezése. Szóval a mi magyar viszonyaink között valóságos kis kálváriajárást folytat egy ilyen ügy, amig végre jogerőssé válik. Szatmári anzix-kártya FEL VONÁSKÖZBEN végignéztem a Heje-huja báró premierjén a színházi közönséget a parterren, a pá­holyokban és a felsőbb régiókban és eszembe jutott egy hajdan volt fiatal pesti jogásztársam, akivel egy ügyvédi irodában dolgoztunk, amig mások az egyetemre jár­tak. Kettőnknek volt havonta 100 korona fizetésünk, de akkor még jó volt a diák­gyomornak a Kék macskában a 25 kraj­cárért adott négy tál étel s igy jó beosz­tással telt a havi jixumból szórakozásra is. Irodapajtásom például szorgalmasan látogatta a Vígszínház premiérjeit s a vi­lágért el nem mulasztotta volna, hogy va­lamelyik bemutatóra elmenjen, ha mindjárt a hónap utolsó napja volt is. Előadás után ■aztán ■ nem győzött mesélni a premiér örömeiről. Lelkesen mondotta, hogy milyen ked­ves, intim dolog az, hogy a bemutatókon mindig „együtt vagyunk a rendes premiér közönség.“ A jámbor, müpártoló jogászgyerek ilyenkor boldog volt és büszke, hogy azt mondhatta: mi, a premier-közönség, a mágnások, a lipótvárosiak a páholyokban és a kis jogász a karzaton. A kedd esti premieren is igy együtt volt a szatmári színházban a rendes pre­miér publikum. Ott ült a páholyokban és a földszinten a hajdani erkélyszékek teljes közönsége. Nem megszülésképpen mondom, mert a színházban aztán csakugyan az az ur, akinek pénze van, mindenki odaülhet, ahova meg tudja váltani a jegyet, de azért valahogy mégis furcsán, idegenül hatott rám a nézőtér kedden este. Akarva, nem akarva tíz esztendeje nézem a szatmári színházban hol az elő­adást, hol a közönséget. Tíz év alatt pedig annyira meg­szoktam, megösmertem, hogy melyik este ki jár és melyik páholyba, milyen helyre, úgy tudtam, hogy ki lesz ott „A“ bérlet­ben, kit fogok magam körül látni „B“-ben és kik állandó látogatói a „Zs“ bérletnek, — hogy kedden este nem ismertem rá a színházra. Olyanformán éreztem magam, mintha az ember visszatér egy régi, kedves házba, amelyhez kellemes emlékek fűzik és idegen, ösmeretlen, rideg arcokat lát ott a régiek helyén. Olyanokat, akikkel — érzi — so­hasem fog tudni megbarátkozni. Nem döly- fösségböl, hanem ízlésből. Mert, amint mondtam, színházban mindenki odaül, ahova jegyet tud váltani. Ezzel szemben csak annyi lenne a köteles­sége, hogy a hely rangjához illően is tudjon viselkedni. No már most ebből a szempontból nem vagyunk hívei a túlzsúfolt páholyok­nak, nem tartjuk faire dolognak, hogy a színházi látogató szünetek alatt a páholy karfáján üljön és nem tartjuk Ízlésesnek, hogy esti előadásra apró gyermekeket hoz­zanak, akiknek ilyenkor a kis ágyban van a helyük. A disztingváltabb közönséghez szo­kott fülnek visszatetsző dolog a nem he­lyén való tetszésnyilvánítások forszirozása, ami kitört és szűnni nem akart például, amikor Rákossy Ferenc — nem tudjuk: véletlenül-e avagy rosszul sikerült trükk- böl — egy temperamentumos tánc közben elesett Mészáros Arankával. Dörgő taps követelte az újrázást a két agyonfáradt művésztől, mig a darabnak talán egyetlen ötletét, a hony sóit qui mai y pense szálló­igéből kerekített szójátékot értetlenül, hi­degen fogadta a földszint. Mi az oka, hogy igy kicserélődött, felváltódott a színház régi jó megszokott közönsége, nem kutatjuk, de amikor le­gördül a függöny és felvonásközben kö­rülnézünk a földszinten, nagyon, de na­gyon sajnáljuk a parterre régi, tősgyöke­res látogatóit. Hova lettek ? B] Katonai kitüntetések. A király el­rendelte, hogy a legfelsőbb dicsérő elisme­rés újólag — a kardok egyidejű adomá­nyozása mellett — tudtul adassék: az el­lenség előtt egy honvéd gyaloghadosztály eredményteljes vezetésének elismeréséül Schamschula Rezső altábornagynak, egy honvéd gyaloghadosztály parancsnokának, továbbá az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül Gaál Kálmán 12. honvéd gyalogezredbeli hadnagynak, Szvatkó József, Banner László, Komonyf Sándor, Danzer Lajos és Károlyi Árpád 12. h. gy. ezredbeli hadnagyoknak, valamint Kiss Ernő, Ebersz Károly és Walla Géza a 12. h. gy. ezrednél beosztott tart. hadnagyoknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom