Szamos, 1918. július (50. évfolyam, 155-180. szám)

1918-07-30 / 179. szám

SZAMOS (1918. julius 30., 179. stain.> ! oldal. békét kössünk Romániával. Ez szerinte a helyes feladata a diplomáciának. Csernyn beszéde után az urakházael­fogadta a költségvetést elitéit házaspár 640 X egy mázsa búzáért Szinérváralja, julius 29. Igen súlyos terményuzsora ügyben Ítél­kezett e hó 26-án a szinérváraljai főszolga- biróság. A tettes Herskó József alsóhutai lakos, aki kihasználva a lakosság szorult helyze­tét, elrejtett terménykészletét szinte hihetet­len áron adta el a szegény lakosságnak. A tárgyalásra be volt idézve Zelestye- hnta község csaknem egész lakossága. Herskó József mindegyiket kiuzsorázta. A tárgyalást d. e. 9 órakor dr Komo- röczy Iván főszolgabíró nyitotta meg- A jegyzőkönyvet Kamenszky Qerő közigazga­tási gyakornok vezette. , A terhelt tagadta a vád tárgyává tett árdrágító visszaélések elkövetését. Ezzel szemben beigazolást nyert, hogy a búza vékáját 160 koronáért adta el a szegény, éhező lakosságnak. Beigazolást nyert, to­vábbá az is a tárgyalás folyamán, hogy a termény eladásban Herskónak neje is se­gédkezett, amennyiben ő vette kézhez a ter­ményekért a pénzt. Ezért a tárgyaláson je­lenlévő Herskónét is vád alá helyezték. A kihallgatott tanuk egybehangzóan vallották, hogy Herskó a búzának maximá­lis áron felül v ló forgalomba hozatalával állandóan foglalkozott, és hogy annak vé­kájáért 160 koronát szedett. Megállapítást nyert a tárgyatás során, hogy egy véka búza átlagos maximális súlya 25 kg., igy tehát Herskó a búza métermázsáját 640 koroná­ért árusította. Délután 1 órakor hirdette ki ez ügy­ben dr. Komoróczy Iván főszolgabíró az ítéletet, amely szerint úgy Herskó Józsefet, mint tettest, valamint nejét, mint bűnrészest bűnösnek mondotta ki s ezért Herskót 4 hónapi elzárásra és 3909 K 46 f. pénzbün­tetésre, Herskónét pedig 2 hónapi elzárásra és 1000 K pénzbüntetésre, az összes károk megtérítésére és az összes az eljárással fel • merült költségek megfizetésére kötelezte. Ezenkívül arra kötelezte őket, hogy az el­adott termények maximális ára fejében 1035 koronát a rokkant katonák alapja javára fi­zessenek be. Az ítélet indokolásában kimondja az edjáró főszolgabíró, hogy azért kellett ilyen súlyos büntetést kiszabni, mert Herskó Jó­zsef éppen a legszegényebb néposztályt uzsorázta ki, amely a háború okozta nagy drágaság következtében anélkül is sokat nélkülöz. Súlyosbító körülménynek vette, hogy Herskóék mint vagyonilag független es gazdag emberek, nem voltak ráutalva a terményuzsora üzésére. ÉRTESÍTÉS. Egész héten éj» jelenkint Irgalmasrend gyógy­szertára lstván-térM fart hsoek» dót. A Pannónia fürdő, Szamos híddal szemben, teljes üzemben megnyílt. Üzem­vezető: Fazekas Béla fürdő-tulajdonos. Orth. kóser mészárszékemet jó kiszolgálással, újonnan berendezve a Csizmadia szín alatt megnyitottam. Állandóan jó hús és előzékeny kiszol­gálás. A közönség további pártfogását Tisztelettel kérem. XIsS fi Móritz. Nyolcszozöfuen pár elrejtett és elkobzott lábbeli Házkutatás tizenhárom szatmári csizmadiánál és cipésznél — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, jul. 29. A szatmári rendőrséghez és az Orszá­gos Közélelmezési Hivatalhoz napokkal ez­előtt feljelentés érkezett, hogy több szat­mári csizmadiának raktárán nagyszámú kész­áru van, melyeket a fővárosban és a vidé­ken hoznak forgalomba jegy nélkül és a maximális árop felül. Az Országos Közélelmezési Hivatal rendészeti osztálya Benedek László csoport- vezetőt és Barkóczy Béla államrendőrségi detektívet küldötte az ügyben Szatmárra nyomozás végett. A kiküldöttek a szatmári rendőrséggel karöltve több szatmári csizmadiánál és ci­pésznél házkutatást tartottak, amelynek meg­lepő eredménye lett : több mint nyolcszázötven pár csizmát és cipőt találtak ti­zenhárom szatmári cipésznél és csizmadiánál, amelyek bejelentve nem voltak, hanem el­lenkezőleg a maximális áron felül 200--300—-400 koronás árban, mint buda­pesti és vidéki köztisztviselő-csoportoknak eladott áruk voltak elraktározva. Ozory István rendőrfőkapitány a láb­beliket lefoglalta és elrendelte azoknak a rendőrségre való azonnali beszállítását. Az áruelrejtő csizmadiák ellen a főkapitány a legszigorúbb eljárást indította, meg, mert a nyomozás során megállapította, hogy a láb­beliket a szatmári piac elől elrejtették és maximális áron felül és jegy nélkül ad­ták el. A rendőrség a nyomozást folytatja. Eljegyzés. Nyiry Gyula rápolti ref. lelkész leányát, Adykát eljegyezte Krizsán Ferenc uradalmi főszámvevő, tart. had­nagy. Halálozás. Súlyos csapás érte Lath József iparost és családját, 17 éves fia Jó­zsef hosszas szenvedés után hétfőn meg­halt. Temetése 30-án, délután 5 órakor lesz a Böszörményi-utca 9. sz. gyászháztól. Ismét behozzák a hústalan napo­kat. Budapestről jelenti tudósítónk : Teg­nap délei tt Wekerle Sándor elnöklésével minisztertanács volt, amelyen hir szerint a hústalan napok behozatalának kérdésével foglalkoztak. Az Est szerint augusztus 1-étől kezdve minden kedd és péntek hús­talan nap lesz. — Később telefonon je­lentette tudósítónk: A Magyar Tudósitó jelenti, hogy Windischgrätz közélelmezési miniszter előterjesztésére a minisztertanács elhatározta, hogy aug. 1 - étöl kezdve min­den kedd és csütörtök hústalan nap lesz1 amikor a mészárszékekben és vendéglők­ben tilos húst kiszolgálni. Az államvasuti tarifákat 60 szá­zalékkal emelik. Budapestről jelentik : Az Est szerint a kormány elhatározta 'az ál­lamvasuti tarifák emelését: Az uj tarifa, amely minden árura és távolságra nézve egyenlően 60 százalékos lesz, szeptember 1-én lép életbe. A 60 százalékos emelés alól egyedül a kőszén lesz kivétel, amely­nek szállítási tarifáját 40 százalékkal eme­lik. Az uj vasúti tarifa szeptemberben I Ausztriában is életbe lép. Kilenc waggon gabonaliszt a vá­rosnak. A Hadi Termény részvénytársaság nagykárolyi kirendeltsége értesítette a pol­gármesteri hivatalt, hogy a központ Szat- i már város julius—augusztus havi kontin- I gensére kilenc waggon gabonalisztet jut- j tatott. Megüresedett adótiszti és irnoki | állás a városnál. A Lengyel Mihály halá­lával megüresedett II. osztályú adótiszti állásba és az esetleg megüresedő irnoki állásra a városi tanács kiirta a pályázatot. Az állással a Xl-ik fizetési fokozattal járó fizetés, lakbér és háborús pótlék jár. A pá­lyázati határidő augusztus 10. A Pannónia szálloda díszterme. A Pannónia szálloda újjáalakítása alkalmá­val, — amelynek időpontja összeesett a háború kitörésével — nem került sor a földszintes diszterem renoválására. A városi hatóság a terem helyreállítását oly címen halasztotta el mind a mai napig, hogy a renoválás a háború alatt sokba kerül. Te­kintettel azonban arra, hogy a háború so­káig tart és ezen a termen kívül nincs a városban egy olyan helyiség, amely nép- gyülések, vagy nagyobb összejövetelek megtartására alkalmas lenne, az elmúlt szombaton egy vegyes bizottság szállott ki a Pannóniában a nagyterem megvizsgálása végett. A bizottság, amely Ferencz Ágos­ton és dr. Papp Zoltán városi tanácsosok, Erdélyi István városi főmérnök, Ozory Ist­ván rendőrfőkapitány, Köröskényi Jenő vá­rosi mérnök és Farkas László építészből állott, megállapította, hogy a nagytermet aránylag kevés költséggel már most hasz­nálható állapotba lehet hozni. A bizottság tlyen javaslattal terjeszti szakvéleményét a városi tanácshoz. A fogyasztási szövetkezet üzlet­részeinek a* jegyzései még elsejéig folynak délutánonkint, úgy az ipartestületnél, mint a főpostával szemben levő tisztviselői bolt­ban. A jóléti és beszerzési csoport tagjai is válthatnak üzletrészeket, de hatósági árukat — a dupla ellátás elkerülése végett — a szövetkezetben nem vásárolhatnak. A Tisztviselők Fogyasztási Köre megszűnvén. 4000 korona vagyonából 80 drb üzletrészt jegyzett le, a szatmári hadiárvák javára. — Windischgrätz — népjóléti minisz­ter. Fővárosi tudósitónk telefonozza : Fél­hivatalosan jelentik, hogy a minisztertanács megbízta Windischgrätz herceg közélelme­zési minisztert a népjóléti minisztérium vezetésével. Megüresedett törvényhatósági bi­zottsági tagság. Du szik Lajos volt szat­mári lutheránus lelkész, aki jelenleg Mis­kolcon lelkészkedik, bejelentette a város polgármesterének, hogy IV. kerületi tör­vényhatósági bizottsági tagságáról lemond. A lemondást a következő levélben hozta a polgármester tudomására : „Nagyságos dr. Vajay Károly kür. tan. polgármester urnák, Szatmár-Németi. Tisztelettel jelentem Nagy­ságodnak, hogy Szatmár-Németi szab. kir. város IV. kerületének bizalmából viselt tör­vényhatósági bizottsági tagságomról lemon­dok. Legyen az Ur Isten gazdag áldása a szivemhez mind halálomig közelálló Szat- már város polgárságán ! Nyíregyháza, 1918. julius 24. Duszik Lajos miskolci evang. lelkész, volt bizottsági tag.“

Next

/
Oldalképek
Tartalom