Szamos, 1918. június (50. évfolyam, 130-154. szám)
1918-06-04 / 132. szám
(1918. junius 4., 132. szám.) S Z"A M O S 3 oldal. népdalt adtak éld. A hercegi pár szívesen fogauta és megköszönte a figyelmet. 500C korona a szegényeknek A hercegi pár azon a napon, amikor először jelent meg Szatmáron, mint ennek a vármegyének a birtokosa, impozáns példáját adta a főúri nemeslelküsémnek, akkor, amikor a fényes püspöki palotában Szatmár város előkelő társadalmától körülrajongva' jóságos lelke megemlékezett azokról is, akik nem járulhattak a mai napon eléje, hogy a jótékonyságáról széles Magyarországon közismert legmagyarosabb főhercegasszony ruhája szegélyét a szegénység tiszta csókjával illessék. Dr. Anibrózy Ágoston jogtanácsos megjelent a polgármesternél és ott ötezer koronát tett le azzal a rendeltetéssel, hogy azt a polgármester a jótékony egyesületek közbenjöttével ossza ki Szatmár város szegényei között. A hercegasszony kérte, hogy írják öszsze azoknak a szegényeknek nevét, akik ebből a segélyből kapni fognak és a kimutatást küldjék el hozzá, mert tudni akarja, hogy kik Szatmáron Stefánia kir. hercegasszony szegényei. A polgármester az 5000 koronát felosztja a Jótékony Ncegylet, Izr. Nőegylet, Ev. Templomegyesület, Kath. Karitász, Lo- rántffy Egyesület és Oltáregyesület között. Amig a Lónyay hercegi pár látogatása felejthetetlenül szép emléket hagyott mindazok lelkében, akiknek szerencséjük volt ma közelükben lenni, jólelkük ezen megnyilatkozása örökké emlékezetessé, örökkön ál- dottá teszi nevüket Szatmár szegényei között, azok fohászában, imájában. A mai programm Ma délelőtt a hercegi pár kiséretével Sárközre utazik a báró Vécsey család látogatására. Onnan Aranyosmegyesre mennek a várkastély megtekintésére, szerdán pedig kirándulnak a bikszádi fürdőbe. H marsiéi front 25 kilométer széles Comoiegne pályaudvarát német ütegek lövik Berlin, jun. 3. I a Savier területén át a Viller Cotteres mel(Wolff.) A németek tnarnei frontja Chatean Thiery északi részének és Verneuil elfoglalása folytán 25 kilométerre kiszélesedett. Berlin, jun. 1. (Wolff.) A Neuilly és St. Font város melletti immár német kézen levő magaslatok rendkívül nagyjelentőségüek. Ezzel a németek uralkodó helyzetre tettek szert. Compiegne pályaudvara a német ágyuk hatásos tüzében áll. Nem szórványos lövések érik a várost, hanem egész ütegek bénítják meg a forgalmat. Idegesség az angol főhadiszálláson Genf, jun. 3. Az angol főhadiszálláson nagy az idegesség, mert felismerték a német főtámadás irányát. Haigh meg van győződve, hogy a németek a Soissonból és Chateau Thierry- ből vezető utakon Páris ellen törnek. A francia lapok azt követelik, hogy a szövetségesek sürgősen siessenek Páris védelmére és nyílt ütközetet vívjanak meg az ellenséggel. Genf, jun. 3. Haigh tábornok kijelentette : Elérkezett az idő, mikor nagy stilus- ban hozzá kell látnunk Páris védelméhez. Hivatalos jelentések Berlin, jun. 3. A nagyfőhadiszállás hivatalosan jelenti: Nyugati harctér: Ruprecht trónörökös hadcsoportja: Időről-időre feléledt a tüzérségi harc. Az ellenségnek Bailleultől nyugatra és a Lystől északra ellenünk intézett részleges támadásait visszavertük. leti erdőségek keleti szegélyéig nyomoltunk előre. A Curqutó! délre az ellenség heves ellentámadásokat intézett ellenünk, ezeket véresen visszavertük. A Cour Champs és Monthiersen túl tért nyertünk és elfoglaltuk a Chateau Thyerritől nyugatra emelkedő marnementi magaslatokat. A Marne és Reims között a helyzet változatlan. A harctérre igvekvő csapatok szállításával erősebben igénybe vett vasutakat bombázó rajaink sikeresen megtámadtak. 31 ellenséges repülőgépet lőttünk le. Wenkhoff hadnagy a 29-ik és 30-ik, Lőwenhardt és üdét hadnagyok 25-ik légi győzelmüket aratták. Ludenúorff, első főszállásmester. ■ Német reoűlök két óráig bombázták Párist Genf, jun. 3. A szombati támadásnál a német repülők két óra hosszat voltak Páris felett. Clemenceau kedden nyilatkozik a kamara előtt Bern, jun. 3. Párisból jelentik: Clemenceau a szocialista küldöttségnek a hadihelyzetről beszélve kijelentette, hogy Cachin Brust képviselőnek interpellációját a hadműveletekről nem fogadja el, de kedden megfelelő nyilatkozatot fog tenni a kamarában. Az olasz harctérről. Budapest, jun. 3. Hivatalos jelentés : Tvesalltánál, a Piave alsó folyásánál az olaszoknak átkelési kisérlelét tüzérségi és aknavető tűzzel meghiúsítottuk. A délnyugati harctér számos helyén visszavetettünk ellenséges felderítő osztagokat, Bezze- cánál az egyiket elfogtuk. A tüzérségi tevékenység mindenütt igen élénk volt. 9 vezérkar főnöke* 9 német trónörökös hadcsoportja: A támadásunk által szétvert francia és angol hadtestek pótlására és az eddig szomszédos hadseregektől a legsürgősebben a harctérre vont és erősen meggyérült hadosztályok támogatására messze távolságban levő frontokról uj francia kötelékek avatkoztak a harcba. Az Aisentő! északra hasztalanul igyekeztek a rájuk bízott állásokat tartani, kemény árokharcban a Mou- lin-Sous-Louvent St. Chrictophe-Wingre vonalra vetettük őket vissza, Soissontól délnyugatra elfoglaltuk Chaudant, támadásában A Secolo az osztrák-magyar offenziva megindulásáról Luganó, jun. 3. A Secolo szerint az osztrák-magyar offenziva minden pillanatban megkezdődhetik. Az előkészületek hatalmas arányúak. ÉRTESÍTÉS. Egész héten éj- jelankint az Irgalmasrend gyógyszertára, Isiván-tér, tart inspekciót. i LEGÚJABB Újabb előnyomulás Soissonstól délre. Berlin, jun. 3. (Wolff.) Soissonslól délre újabb előhaladás. Douloé mindkét oldalán francia ellentámadások. Óriási izgalom Párisban. Genf, jun. 3. Párisra a legmélyebb hatást gyakorolta az a tény, hogy a németek már csak hatvanöt kilométerre állanak Páristól. A le- hangoltság határtalan, a hangulat a forradalom napjaira emlékeztet. Mindenki nyíltan beszél a vereségről. Külpolitikai tanácskozások Becsben. A Galíciával egyesitett Lengyel- országot Ausztriához csatolják. Bécs, jun. 3. Wekerle tegnap Bécsben hosszasan tanácskozott Popovits és Wimmer pénzügy- miniszterekkel. Délután közös miniszteri értekezlet folyt, melyen részt vettek Wekerle, Burián, Seidler, Stőger-Steiner, Popovits és Wimmer. Wekerle a Déli Hírlapnak kijelentette, hogy nem értekezlet, hanem csak közös megbeszélés folyt a legaktuálisabb külpolitikai kérdésekről. Érintették a delegációk egybehivását is, de döntés nem történt. Budapest, jun. 3. A tegnap Bécsben tartott közös miniszteri értekezlet a lengyel kérdés megoldásával állott kapcsolatban. Azonkívül a délszláv kérdés is szóba került. Galíciát Lengyelországhoz fogják csatolni és az igy megnagyobbodott Lengyelországot Ausztriához. Az ugocsai főispánt felmentették állásától. A hivatalos lap közli, hogy a király a belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnök előterjesztésére dr. Morvay Zsigmond Ugocsa vármegyei főispánt ezen állásától hü és buzgó szolgálatainak elismerése mellett saját kérelmére felmentette A járás közönsége és a cipőjegy A cipőjegyrendeletnek a járási lakosságra vonatkozó kihatása tekintetében a hatóságok nem tudtak felvilágosítást adni. Ezért kérdést intéztünk tegnap a Szatmáron tartózkodó Ilosvay Aladár alispánhoz, aki azt mondta, hogy tekintettel arra, hogy a rendelet e kérdésben nem intézkedik, felirt a kereskedelmi miniszterhez. Feliratában, úgymond, utalt arra, hogy miután Szatmár vármegye közigazgatási hatóságai nem adhatnak Szatmárra, mint idegen törvényhatóság területére érvényes jegyeket, tehát adja meg a miniszter a főszolgabiráknak azt a jogot, hogy a Szatmár környékén lakó közönségnek Szatmáron beváltandó cipőjegyeket adhassanak. Cirkusz Szatmáron. Renlov és Kocka cirkusza, a legjobb magyar cirkuszvállalat Szatmárra jön. A cirkusz öt előadást rendez. A megnyitó előadás e hét csütörtökén lesz a Deák-téren.