Szamos, 1918. május (50. évfolyam, 104-129. szám)
1918-05-26 / 125. szám
(1918. május 26., 125. szám.) SZAMOS 3 oldal. elrendelte, hogy a hasonló sérelmek orvoslása céljából ezentúl panaszkönyv álljon a közönség rendelkezésére a Bahn- hof-Kommandó irodájában. A dolog rendbejött. A katonai részről sérelmet szenvedett polgári közönség, ha pofonverték, a szemét kiszúrták, a bordáját benyomták, a nyelvét levágták, vidáman ment be a Kommandó irodájába és vette a panaszkönyvet. Egy káplár mutogatta a sort, hogy hova kell irni. Mire pedig a panaszos kijött az irodából, nem volt neki többé semmi panasza a földi lét ellen. * Most, amikor világszerte dúl a véres gyűlölködés, amikor országok határán ember öli az embert, a határokon belül pedig átkos testvérharcok dúlnak, a testvéri együttérzésnek bibliába illő példáját mutatja egy szatmári újság, amely ugyanazon helyen, ugyanazon betűkkel tud lájbzsurnálja lenni az Apponyi-párti főispánnak, a Wekerle-párti Falussy Árpádnak és Jármy Bélának, a Károlyi-párti Nagy Vincének és ebből a testvéri egyűtt- létböl rosszmájú ellenfeleinek semmiféle gúnyja, intrikája nem tudja kiugratni. * A belügyminiszter a háború negyedik esztendejében elérkezettnek látta az időt, hogy szakályozza a csecsemők mesterséges táplálkozására használt gummiszopókák (czuczlik) forgalmát. Ettől az időtől kezdve nem akadt az országban törvénytisztelő csecsemő, aki szájába vett volna olyan gummiszo- pókát, amely nem felelt meg a m. kir. minisztérium 1577/1918. M. E. számú rendeletének. Csak egyszer, egyetlen egyszer akadt egy elválasztatlan bolseviki csecsemő, akit egy zord, sötét, nyűgös éjszakán megszállott a renitencia átkos szelleme és felsírt bölcsőjében: — Anyukám, melyik M. E. rendelet intézkedik arról, hogy a, csecsemők mesterséges táplálására használt és az 1577/918. M. E. rendelettel szabályozott guinmiszopókában tej is legyen? További gagyogását a cenzúra betiltotta. A jelen hagyatékom közkincscsé tételéből befolyó jövedelem egyik fele a tejes asszonyomat, a zöldséges kofámat, a szabómat és suszteremet, másik fele a többi árvaságra jutott hadimilliomost illeti. Hl Istentisztelet. Az ág. hitv. evang. egyház rendes vesárnapi istentisztelete ma délelőtt fél 11 órakor kezdődik s azt az evang. Templomegyesületnek rendes évi közgyűlése fogja követni, amelyre az egyesület tagjait ezúton is szeretettel meghívja az elnökség. Jóváhagyott városi kölcsön. Budapestről jelenti tudósítónk : A belügyminiszter a tegnapi napon jóváhagyta Szatmár város törvényhatóságának azt a határozatát, amelylyel egy két millió hatvanezer koronás függő kölcsön felvételét mondotta ki. A belügyminiszter a hozzájárulás alkalmából hangsúlyozza, hogy a kölcsön felvételét csak kivételesen hagyja jóvá, mert vál- tókölcsönök felvételéhez elvből nem szokott hozzájárulni. De ezúttal kivételt tesz, mert a város a kölcsön felvételét azzal indokolja, hogy egy régebbi kölcsönét akarja felveendő összegből visszafizetni. — Éppen legfőbb ideje, hogy a miniszter hozzájárult a kölcsön felvételéhez, mert a város már régen felvette a két milliót és 60 ezer koronát, azzal a régibb függő kölcsönét ki is fizette, sőt az uj hét milliós kölcsön összegébe, mint ebből visszafizetendő kölcsön, bele van számítva ez a most jóváhagyott 2.060,000 K is. A választójogi bizottság ülésén Andrássy Gyula szó' ’* fel kijelentvén, hogy Tiszát nem t ígegyezés méltó apostolának, mert íboru óta egyetlen lépést sem tett,, yezés felé. Hogy Tisza mennyire ne, it a békés megegyezés hive, ezt mutatja azon magatartás is, amikor a koronázásnál ragaszkodott ahhoz, hogy a nádori szerepet ő játsza. Ezt az akkori ellenzék kihívásnak vette. Aki a megegyezést hirdeti, az ne támadjon olyan élesen, mint tegnap Tisza, aki azzal vádolta őt, hogy leakarta tiporni a nemzetet a választáson kezébe kerítendő hatalommal. Meg voltam győződve, hogy a munkapárt a választáson le lesz verve, de nem a hatalom kezelése miatt, hanem azért, mert a nemzetnek itthon levő része kiábrándult belőle. Azt mondja Tisza, hogy én a tömegeket uszítom azzal, hogy folytonosan azt hangoztatom, hogy kijátszák őket. Ez hamis beállítás. Nem vagyok olyan önhitt, hogy azt higyjem : ha odamegyek a tömegekhez és mint egy Beschwichtigungsrat nyilatkozatot teszek előttük, akkor ők mindjárt elhiszik, hogy nincsenek becsapva. Tömegeket nem az izgatja, hogy én cikkekben, beszédekben konstatálom a tényt, hanem hogy az ígéreteket nem tartották be. Ez nem uszítás, ez becsületes politika. Azt mondja Tisza, hogy én arra akartam volna bírni a munkapártot, hogy ne engedjen tovább, hogy meghiúsuljon a megegyezés. Ebben nincs igaza. Ismerem őt és nem gondolhattam, hogy az én szavamnak ilyen súlya lesz előtte. De ha azt akartam volna, hogy ne engedjen, akkor éppen arra kellett volna biztatnom őt, hogy engedjen Tisza István kifejti, hogy szerepe könnyű volna, ha Andrássy védekezésének első részét azon tolihibára felépítené, amely onnan ered, hogy gyorsírói feljegyzésekbe megnyugvás szó helyett megegyezés került. A kérdés el volna intézve azzal, hogy kijelenteném, hogy én nem mondottam, hogy Andrássy nem méltó arra, hogy a megegyezés apostola legyen, hanem nem méltó arra, hogy a megnyugvás apostola legyen. Én megegyezés alatt nem a miniszteri tárcák feletti osztozkodást értettem, hanem azt, hogy kerüljük az összeütközést, mindenki igyekezzék a nemzeti érdekeket szolgálni. Mióta a hatalmat átadtuk, semmiféle részesedést nem követeltünk, csak a kormányzatban atrocitások ne történjenek. Andrássy utolsó hónapokban kifejtett működése sokkal közismertebb, semhogy erre töbh szót vesztegetni szükséges volna. A javaslatot a nyolcadik szakaszig elfogadták. Regéczy Sándor ünneplése. Ma délután 5 órakor leplezik le a ref. főgimnázium tornacsarnokában Regéczy Sándor tanár portréját, amelyet volt tanítványai fest- tettek meg Boromisza Tibor festőművész által. Az ünnepi vacsora este 7 órakor lesz a Társaskörben. Megtorlás a renitens cipészekkel szemben. Budapestről jelenti tudósítónk : A mai hivatalos lap Szterényi rendeletét közli, amellyel a miniszter felhatalmazza a törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy rekvirálhassák azon upőiparosok berendezéseit, szerszáma’ eit, aki indokolatlanul megtagadja készítést vagy javítást és az ilyen et a hadiszolgáltatási törvény alápja adimunkára kirendelJipqcpIt A vendéggyermekek ellátása. A Károly király által kezdeményezett gyermeknyaraltatási akció kormánybiztosa táviratban értesítette a polgármestert, hogy a vendéglátó családok jelentkezési határidejét meghosszabbította junius 15-ig. Egyben közli, hogy a vendéggyermekek lisztadagját az uj termésből fenntartják a vendéglátó családok részére. A .cukor és zsir ellátás ügyében a tárgyalások még folyamafban vannak, de előreláthatólag az ezekből járó fejadag is ki lesz utalva. Dr. Vajay Károly kir. tan. polgármester a gyermeknyaraltatási akció ügyében mára, vasárnap délelőtt 11 órára értekezletet hivott egybe, amelyen részt vesz a kormánybiztos helyettese is. Nem lesz kettős vágány a kőrösmezői vonalon. Szatmár városa nemrégiben felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez, hogy a Máv. debrecen— kőrösmezői országhatár vonalon a második vonal vágányának kiépítése iránt tegyen lépéseket. A kereskedelmi miniszter értesítette a várost, hogy ez ügyben már ismételten részletes megfontolás alapján elutasi- tólag döntött és semmi okot sem lát fennforogni, hogy most ezt az elutasító döntést módosítsa. A „Hangya“ üzletet nyit Szatmá- ron. A Hangya szövetkezet elhatározta, hogy több vidéki városban, ahol még nincs fiókja, áruboltokat és raktárakat állít fel. Szatmár - megyét illetőleg előbb az volt a terv, hogy a szövetkezetnek Nagykárolyban már felállított fiókját fogják kibővíteni, de az Északkeleti Vármegyék Szövetkezeteinek Szövetsége és az Ugocsai Gazdasági Egyesület nevében György Endre ny. miniszter kieszközölte, hogy a nagykárolyi fiók kibővítése helyett Szatmáron állítsanak fel nagyobb szabású boltot és raktárt. Hofbauer Ignác, a Szövetség titkára ma Szatmáron járt és tárgyalt dr. Vajay Károly kir tan. polgármesterrel és Ozory István főkapitánynyal az üzlet helyiségének megválasztása dolgában. Balthazár mester előadása alkalmából a közönség tegnap este zsúfolásig megtöltötte a színházat. Ilyen telt házat régen látott a szatmári színház. Igaz, hogy a mester boszorkányos mutatványai, titokzatos és humoros produkciója meg is érdemelték a közönség előlegezett bizalmát. Az állandóan feszült figyelem és derültség volt ur egész estén a nézőtéren, amelynek hálás közönsége sokat tapsolt Balthazár mesternek, aki szenzációs előadását ma délután 4 órakor és este 8 órakor megismétli. Az uszoda megnyilt. A Varjú Sándor alezredes vezetése alatt álló cs. és kir. polgári és katonai uszoda ma megnyilt. Az árszabás ugyanaz, mint a múlt évben volt. Az uszoda vezetősége felkéri a közönséget, hogy fürdőruhákról lehetőleg mindenki maga gondoskodjék, mert az uszoda ruhái a háború alatt nagy mértékben kifogytak, úgy, hogy az uszodának nem lesz módjában a közönséget ruhákkal kiszolgálni. A strand-fürdő ügyében ma, vasárnap délelőtt 11 órakor választmányi ülés, fél 12 órakor pedig általános értekezlet lesz a városháza nagytermében. Az értekezleten fogják megállapítani az alapszabályokat és véglegesen határoznak a strand-fürdő dolgában. A jósnő tudománya. Alig van nap, hogy az újságok hirt ne adnának a jóslással szélhámoskodó cigányasszonyok furfangos fosztogatásairól és mégis, mintha az emberi korlátoltság határtalan lenne, együ- gyü némberek mégis felülnek a ravasz jósnők praktikáinak. Gyiraszin Mária szegény cselédleány panaszt emelt a csendőrségen, hogy pünkösd vasárnapján, amikor a házTeljes üzemben ivókúra, meleg ásványvíz és szénsavas fürdők- Inhalatorium. Állandó fürdőorvos. Ellátásról minden tekintetben gondoskodva van. Étterem és tejgazdaság az igazgatóság kezelésében. Napi ellátás K 22.—tó-. Vasút, posta, távbeszélő helyben. Felvilágosítást készsél). gél nyújt a Fürdőigazgatóság. Bikszádfürdő (Szatmármegyge